Nem kell aggódni, nem azért hívja a Blizzard remasternek az új javítást, mert gyökeresen átalakítja a játékot, viszont 13 hős képességeihez nyúlnak hozzá, és úgy tűnik, hogy ehhez számos ponton hozzá kellett nyúlni a játékhoz, így a patch 8GB-ot foglal. 

Az idén bekerült role queue és Sigma jelentős változásokat hozott az Overwatch életében. Azonban úgy látszik, hogy egy olyan erős tank karakter, mint Sigma eléggé felkavarta az Overwatch metagame-jét, így a Blizzard számos ponton változtatásokat eszközöl a hősön, és ezzel kapcsolatosan más hősökön is.

Sigma esetében a Kinetic Grasp képesség nem blokkolja többé Roadhog Chain Hookját, sem pedig Brigitte Whip Shotját, így lehet majd interruptolni. Sigma ultimate-je, a Gravitic Flux csak 0,9 másodpercig fogja a levegőben tartani a hősöket 1,2 másodperc helyett. Továbbá az Experimental Barrier regenerációs rátája 175-ről 150-re csökken, és 1 másodperc cooldown kerül be használat után, hogy ne lehessen spammelni. Levették viszont róla a kezdeti 0,2 másodperces castolási időt.

Más hősök esetében például Oria Protective Barrierjének a cooldownja növekedett, Symettra Photon Barrierjének az időtartama és életereje csökkent, és Baptise Immortality Fieldjének az életereje is csökkent. A Blizzard láthatóan nekiállt a védelmi képességek nerfelésének. De akadnak azért buffok is: Tracer pisztolyának sebzése például 10 méter helyett csak 13 méter után kezd el csökkenni.

A teljes patch notes megtalálható itt. A patch már elérhető a PTR szervereken, ám a Blizzard hozzá teszi, hogy a jelenlegi változások csak a PC-s verzióra lesznek érvényesek, és ugyan egy hasonló patch érkezik majd konzolokra is, azok nem biztos, hogy minden ponton megegyeznek majd a PC-s javítással.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

9 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Str33twise
Str33twise
2019. szept. 29. 20:12
#5

Akkora javítást? A végén kipeccselik az összes normális, heteroszexuális és nem aberrált karaktert? :)

Str33twise
Str33twise
2019. szept. 29. 21:34

@Str33twise És erre a kommentre minuszolni?... Méghogy nemlétezik buzilobbi! :D

KikiGames
KikiGames
2019. szept. 28. 16:40
#4

Ennek a hírnek a létezése furcsa számomra. Maga a 8GB-os patch eléggé érdekes  főleg az hogy miért. De az hogy le van írva melyik hőst hogy módosították... Ennyi erővel a LoL félhavonta érkező frissítéseiből is lehetne hír. És ott még több változás is szokott lenni, sőt van amikor régi hősök vadi új sztorit, modell-t, szinkront és képességeket kap.

Tehát szerintem az nem hír hogy egy játékban egy karakter nem 10-et hanem 11-et sebez.

_PARASZT_
_PARASZT_
2019. szept. 27. 18:46
#3

Az összes hős összes képesége belefér pár MB-ba, szal nem azért lesz ekkora a patch. Még ha az animációkat és hangokat is hozzá venné az ember, kétséges, hogy összehoznának csak azzal ennyit.

axe
axe
2019. szept. 27. 16:20
#2

ez a cég nem csődölt még be?

axe
axe
2019. szept. 28. 17:39

@Mosdatlan_falusi  jaaa ezt nem tudtam utolsó játék amivel játszottam cod és meg is vettem az a modern warfare 2 volt (az eredeti, ha van több mert mostanában divat kiadni régi nevével újat) abban még nem voltak biszbaszok megvettem aztán játszottam

talgaby
talgaby
2019. szept. 27. 15:27
#1

Ezt szeretem a Blizzardban. Olyan remek egyensúlyt képesek elérni a játékaikban.

Igaz, kell hozzá általában 10-15 év és olyan 200 patch, nem számolva a teljes zsákutcákat, a folyamatos finomhangolást vagy esetleg a fél játék átírását, de olyan jó az egyensúly, na.

A lényeg, hogy lesznek majd biztos új skinek is, hogy megint kerüljön valami a lootboxokba. Bocs, meglepetésmechanikába. =D

Vissza az oldal tetejére