AKÁR TÖLTÉS NÉLKÜL IS HASZNÁLHATÓ LESZ A GARMIN LEGÚJABB KARÓRÁJA

Az Instinct 2 egy új generációs napelemes rendszert kapott, ami már képet elegendő töltést adni az eszköznek ahhoz, hogy soha ne merüljön le.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
2022. febr. 11. 6:02
Akár töltés nélkül is használható lesz a Garmin legújabb karórája

Az elmúlt hetekben a Garmin több okosórával is előrukkolt, és a jelek szerint még mindig maradt újdonság a gyártó tarsolyában. Előrukkolt a cég az Instinct 2 szériával, aminek az egyik tagja már „korlátlan” üzemidővel képes üzemelni.

A Garmin kínálata elképesztően szerteágazó, nagyon sokféle modell található a kínálatban, és most befutott az Instinct sorozatnak a második generációja, ami igazából négy különböző modellnek ad majd otthont. Két különböző méretről beszélhetünk, egy női és egy férfi lényegében, és ezeken belül pedig van napelemes és anélküli opció. A nagyobb eszköz 45 milliméteres, a kisebbnek pedig 40 milliméteres a tokja.

Galéria megnyitása

A megerősített, műanyagos tokokkal szerelt órák nagyon színesek lehetnek, egészen sokféle különböző modellvariánsból lehet majd válogatni a megjelenés alapján is. Itt a tervezők monokróm, MIP paneleket használtak fel 156 x 156, illetve 176 x 176 képpontos felbontással. Még a nagyobb órának is csak 53 gramm lesz a tömege, miközben kellően strapabíró a felépítésük.

Az Instinct 2 nem egy olyan okosóra, ami tömve van alkalmazásokkal, de nagyon jó képességekkel rendelkezik, és az általános felhasználói igényeket tökéletesen kiszolgálhatja. Jelez az új üzenetekről, azonnal mutatja a bejövő hívásokat, adott esetben fizetni is lehet vele, kezeli a közösségi platformokat, meg tudja jeleníteni a naptárbejegyzéseket, vannak benne biztonsági funkciók, és lehetne még sorolni az okosságokat.

Galéria megnyitása

Persze a Garminnál a legtöbbször a sportolók vannak a fókuszban, és így van ez az Instinct 2 esetében is. Többféle mozgási szenzorral rendelkezik a készülék, van benne pulzusmérő is, ami figyeli a véroxigén szintet is (VO2 Max), és kifejezetten magas pontosságra képes. GPS is biztosított, és lehet használni akár navigálásra is az eszközt, tudja mutatni, hogy milyen irányba kell haladni, amellett, hogy jegyzi is a bejárt útvonalat.

Galéria megnyitása

A Garmin fejlett algoritmusai elemzik az óra által gyűjtött adatokat, és ezek alapján képes például edzésjavaslatokat tenni a viselhető kiegészítő a tulajdonosának, hogy egészségesebbé válhasson. De arra is fel tudja hívni a figyelmet, ha ideje lenne egy kicsit pihenni, és van például külön mód a MTB biciklizéshez is egyebek mellett, de ilyen módból tényleg nagyon sok mást is ki lehetne emelni. A Garmin elképesztően nagy tapasztalattal rendelkezik, amit az óráiba igyekszik is belesűríteni.

Galéria megnyitása

Olyan extrák is vannak itt, mint például a menstruációs ciklus követése, vagy a terhesség folyamatának a monitorozása. Az okostelefonokkal az Instinct 2 Bluetooth-on kommunikál. A beépített memóriája 32 MB, ez arra kell, hogy a mérési adatokat tárolja a szinkronizálások között. A vizet 10 ATM nyomásig viseli el, az eszköz, szóval úszni lehet vele, és a cég szerint a szörfölést is bírni fogja. 

Galéria megnyitása

Az újdonságok nagyon jó üzemidővel szolgálnak majd. Nekünk, ami különösen izgalmas, az a 45 milliméteres Solar modell, ugyanis ez az, ami képes arra, hogy normál módban elmenjen a napelem által biztosított energiából. Naponta néhány óra a fényen elegendő töltöttséget fog biztosítani a készülék számára ahhoz, hogy a felemésztett tartalékokat pótolja. Erre a mutatványra a 40 milliméteres Instinct 2S már nem lesz képes, mert ott kisebb a napelem.

Galéria megnyitása

Egyébként 28 és 21 napos az okosórák üzemideje napelem nélkül, ami alapvetően már nagyon jó, és a napelem azért ezt képes lesz jelentősen kitolni a kisebb modellnél is. Az 51 napig mehet napi rendszeres napfürdőzés mellett az Instinct 2S.

A GPS az, ami jelentősen meg tudja izzasztani a telepeket ebben az esetben. A mezei, 45 mm-es modell 30 órát bír majd, ha minden szenzor és a GPS is magas pontosság mellett üzemel, de itt is van energiahatékonyabb opció egyébként, a kisebb óra pedig 22 órás használati időt ígér folyamatos nyomkövetéssel, ha pedig Solar modellt vesz az ember, 48 és 28 órás üzemidővel lehet számolni némi napsütést is belekalkulálva.

A Garmin ismételten kitett magáért, és az Instinct 2 szériával úgy gondoljuk, hogy sokaknak az érdeklődését lesz képes felkelteni. A most bemutatott eszközök 350 dollárról indulnak, a napelem 100 dolláros felárat jelent. Ezeken felül az is tudja drágítani a termékeket, ha valamilyen különlegesebb csomagot választ az ember, 500 dollárig lehet az óra árát feltornászni.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

2 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
WazheadBoci__
WazheadBoci__
2022. febr. 12. 13:09
#2

Azt hittem kinetikus mint a seiconak az sem egy rossz rendszer :)

czibulazoli
czibulazoli
2022. febr. 11. 23:35
#1

Tizenöt éve vettem egy casio órát, azóta megy elemcsere nélkül. Szintén napelemes. A sok okosságot amit ez a garmin tud, biztos kipróbálnám párszor, de hosszútávon valószínűleg csak az óra, a dátum, az ébresztő, a stopper meg a timer lenne használva. azokat meg a casio-m is tudja 30 dollárból, nem 450-ből. Félreértés ne essék, akinek tetszik, meg kihasználja, az vegye meg nyugodtan, biztos szuper, de NEKEM nem ér meg ennyit. Pedig, amíg meg nem láttam az árát, arra gondoltam, hogy talán ez lesz az első okosórám, de ennyiért biztos nem. (Arról nem is beszélve, hogy a 450 dollár nálunk lesz vagy 180-200 ezer vámmal-áfával-szállítással.)

Vissza az oldal tetejére