Az Anker nagy tapasztalattal rendelkezik a hordozható töltők terén, és most a vállalat egy olyan enegiaállomást hozott létre, amiről egy mobilt nagyjából 100 alkalommal lehetne feltölteni. Persze ezt a terméket már egyáltalán nem erre a célra találták ki, olyan helyre lehet vele nagyobb mennyiségű áramot juttatni, ahol nagy szükség lehet rá.
Anker 757 néven jelent meg az az energiaállomás, ami rengeteg csatlakozási felülettel rendelkezik, és a külseje is eléggé látványos lett, a tervezők egyáltalán nem vették félvállról a formatervezést. A mutatós és jó fogást biztosító készülék 1229 Wh-nyi kapacitással szolgál, ami meglehetősen sok, de nemcsak emiatt érdekes a szerkezet, hanem azért is, mert a telep lítium-vasfoszfát (LiFePO4) alapú.
A vállalat elmondása szerint a LiFePO4 akkumulátor használatának köszönhetően nagyon hosszú lesz az Anker 757 élettartama. Az átlagos 1000 töltési ciklus helyett itt nagyjából 3000 ciklussal lehet számolni, ennyi használat mellett is meg tudja majd őrizni a kapacitásának 80 százalékát. Annak érdekében pedig, hogy az érdeklődők kétségeit eloszlassa a cég, 5 év garanciát vállalnak a berendezésre.
Nagy kapacitás mellé sok csatlakozási lehetőség dukál. A készüléken található 6 darab AC aljzat, ugyanilyen mennyiségben van USB, és még egy 12 voltos, autós CL csatlakozási opció is van. Az USB-k közül többnél támogatott a gyorstöltés. Kettő C-típusú és négy hagyományos USB van itt, és az USB-C-k közül az egyik 60, a másik pedig már 100 wattos.
Van beépített világítás az Anker 757-ben, ez kellemes derítő fényt fog biztosítani az energiaállomás előtt. Rendelkezik a készülék egy beépített LCD panellel, amin több módon tudja majd megjeleníteni az aktuális töltöttségi szintet. Van itt egy nagy elemes grafika, amit messziről is jól lehet majd látni, és lesz százalékos kiírás is azért, hogy az ember szükség esetén pontosan tisztában lehessen azzal, hogy mennyi tartalék van még a telepben.
Menet közben jelzi a készülék, hogy éppen mekkora terhelés alatt áll, és hogy az adott állapotban megközelítőleg mennyi még a hátramaradó üzemideje. Ki tudja írni, hogy éppen milyen csatlakozók foglaltak, és jelzést ad arról is, ha hőmérsékleti problémát észlel, túl meleg vagy túl hideg van a számára. Van egy energiatakarékos üzemmód is itt, amihez tartozik fizikai kapcsoló.
A rendkívül merev alumíniumötvözet vázzal rendelkező készülékről egy töltést követően több min 24 órán át lehet majd működtetni légzéssegítő berendezést, de az Anker sok más példát is hozott arra, hogy mire elég a 757 ereje. 12 wattos lámpát 82 órán át képes táplálni, egy hűtőt 2,7 órán keresztül bír el folyamatos üzemben, rengeteg kávé lefőzhető mellette, egy laptopot több mint 15-ször fel tud tölteni. Még nagyteljesítményű elektromos grillezéssel is megbirkózik, ugyanis 1500 wattra terhelhető.
Egy óra alatt teljesen fel lehet tölteni a készüléket, ami kiemelkedőnek számít a hasonló készülékek körében. Ha pedig valaki felállít mellette egy napelemes rendszert, akkor tökéletesen alkalmas puffernek: folyamatosan képes áramellátást nyújtani, mivel napközben van ideje újra feltöltödni. Szünetmentes tápként is használható a vállalat szerint, mindössze 20 ms alatt felkapcsol, ha áramkimaradást észlel.
Persze ez már nem egy könnyen hordozható készülék, hiszen 20 kilogrammot nyom, és kell neki hely is, ugyanis 463 x 288 x 237 milliméteres vonalak határolják. Autóban vihető bárhová, például kempingezni, és pillanatok alatt üzembe állítható, így bajban is nagyon jó szolgálatot tehet.
Nem olcsó az Anker 757, 1400 dollárt kell majd érte kifizetni az Egyesült Államokban. Valószínűleg készül majd belőle olyan változat is, ami más régiókat fog célba venni. A termék forgalmazása a következő napokban indul, rendeléseket pedig már most le lehet rá adni.





































