Az AMD által bejelentett EXPO ULL technológia lassan kezd testet ölteni, elkezdtek megjelenni a köré épülő DDR5-ös memóriakészletek, amelyekkel kapcsolatban a Computex 2026 idején még azt állította a RYZEN és a Radeon részleg alelnökeként és igazgatójaként tevékenykedő David McAfee, hogy azok lényegében ugyanannyiba kerülnek majd, mint normál EXPO alapú társaik.
Mivel új termékekről és az EXPO ULL támogatás révén kvázi új termékkategóriáról van szó, memóriakrízis nélkül is nagy lenne rá az esély, hogy első körben magasabb áron kerülnek forgalomba a szóban forgó újdonságok, most viszont, ahogy éppen fokozódik a memóriakrízis, az új memóriacsomagok bevezetése nem egy ideális világban, ideális körülmények közepette történik, így borítékolható volt, hogy jóval drágábban adják majd őket, mint ahogy azt az AMD illetékesei szeretnék.
Ez így is lett, a külföldi árlisták alapján úgy tűnik, a klasszikus EXPO profilokhoz képest a játékok alatt átlagosan 4% körüli teljesítménynövekedést kínáló EXPO ULL profil jelentős felárat eredményezett: esetenként akár 89%-kal is drágább egy EXPO ULL alapú készlet, mintha egy hasonló időzítésű EXPO szettet választanánk. A Newegg kínálatában számos DDR5-6000 MT/s sebességű, 32 GB-os kapacitású EXPO ULL memóriacsomag jelent meg, amelyek mind-mind a G.Skill műhelyében készültek. Ezekből vannak hasonló tulajdonságú, de EXPO profillal ellátott példányok is, így elég jól össze lehet hasonlítani, mekkora felárat jelent az új memóriaprofil, ami az AMD processzorok memóriavezérlőjének sajátosságaihoz igazítja a memóriamodulok működését, ezáltal segít a teljesítmény növelésében.
A G.Skill Trident Z5 NeoX RGB sorozatba tartozó készletek között C26-os, C28-as, C30-as, illetve C36-os időzítésű példányok lapulnak. A X26-os készlet jelenleg 1099,99 dolláros áron szerepel a kínálatban, vagyis az ugyancsak C26-os, de normál EXPO profillal ellátott Trident Z5 Neo DDR5-6000-es szetthez képest 57%-kal többe kerül, mivel utóbbiért „csak” 699,99 dollárt kérnek – ami egyébként pont egy alap MacBook Neo ára… A legnagyobb árkülönbség mégsem a legfeszesebb időzítésű példányok között húzódik, hanem a C28-as készletnél, ami 999,99 dollárba kerül EXPO ULL kivitelben, míg a normál EXPO profillal szerelt példányt 559,99 dollárért adják – ez 79%-os különbség, vagyis ennyivel drágább az új készlet. A C30-as verzió 619,99 dollárba kerül, azaz normál társához képest 14%-kal drágább, míg a C36-os készletért 549,99 dollárt kérnek, azaz itt 10%-nyi felárat jelent az EXPO ULL profil megléte.
Érdekesség, hogy az EXPO ULL profillal érkező Trident Z5 NeoX memóriamodulok a normál EXPO verziókhoz képest 96-ról 32-re viszik le a tRAS időzítést, ímg a C36-os készlet esetében ez az érték 96 helyett 76. A C26-os és a C28-as modelleknél az üzemi feszültség 1,35 V, miközben az EXPO profillal ellátott verziók sorrendben 1,45 V-os és 1,4 V-os üzemi feszültséget vetnek be, vagyis ezek az EXPO ULL modulok valamivel energiahatékonyabbak, mint normál társaik. A C30-as és a C36-os készleteknél nincs ilyen különbség, azok egységesen 1,35 V-os üzemi feszültséget alkalmaznak, akár az EXPO, akár az EXPO ULL verziókat nézzük.
A G.Skill szerint az új memóriamodulok használatához kompatibilis alaplapra van szükség, ami a megfelelő BIOS-verziót használja, csak így aknázhatóak ki az EXPO ULL profilban rejlő lehetőségek, hiszen csak így érhető el az új profil. Maga az EXPO ULL egy kiváló ötlet, a megvalósítás is remek, de az újítás nem a legjobbkor érkezett, hiszen dúl a memóriakrízis, amiből a jelek szerint a memóriagyártók és a viszonteladók úgy próbálnak profitálni, hogy az efféle újításokat prémiumkategóriás termékként árazzák be, emiatt a modulok által nyújtott teljesítményelőnyért már nem is éri meg kifizetni az ártöbbletet.