A Qualcomm már az utolsó simításokat végezheti a színfalak mögött a Snapdragon 8 Gen 2 esetében, mostanra valószínűleg főleg a szoftveres oldalon folynak a munkálatok, és maga a chip készen állhat a rajtra. A bemutató ideje a következő hónap közepén jöhet el, és friss pletykák már arról szólnak, mekkora lehet majd a gyorsulás mértéke.
A Snapdragon Tech Summit alig több mint egy hónap múlva lesz, és akkor már mindent megtudhatunk a következő generációs rendszerchip képességeiről. Bár valószínűleg ahhoz, hogy teljes képet kapjunk a gyorsulás mértékéről, vélhetően meg kell majd várni az első teszteket. Hawaii-n lesz a Qualcomm rendezvénye november 15. és 17. között, ha minden a terveknek megfelelően alakul.
A chipdizájner az utóbbi időben nagyon látványos teljesítménybeli előrelépéseket már nem tudott tenni, ami miatt bizony ki is alakult egyfajta feszültség a Qualcomm és az ARM között. A Qualcomm mostanra több alkalommal is kiritkával illette az ARM szakembereit, mert véleményük szerint nem tudnak kellően nagy előrelépéseket tenni. És mivel korábbi szerződések miatt az ARM mag IP-ket használja a Qualcomm, így korlátozva érzi magát.
Nos, a legfrissebb pletykák szerint ebben az évben sem lesz sokkal jobb a helyzet, sőt mi több, talán még többet kell a Qualcommnak tennie azért, hogy a Snapdragon 8 Gen 2 elfogadható szintlépés legyen. Igazán szép gyorsulásra a gépi tanulás gyorsításában és a képfeldolgozásban lehet számítani. Az MI frontján állítólag akár 50 százalékkal nagyobb tempóra lehet képes az új generációs csúcsragadozó, mint az elődje. Ezen a téren a vállalat a saját magának fejlesztett gyorsító egységet alkalmazhatja majd, ahogy azt tette eddig is. Így lehet képes arra, hogy tényleg nagy fejlődést mutasson fel.
A processzornál továbbra is az ARM magokat használja a Qualcomm, és a friss híresztelések szerint ezen a fronton talán csak 10 százalékkal fog előre lépni a Snapdragon 8 Gen 2 a jelenleg alkalmazásban levő rendszerchiphez képest, ami szinte elhanyagolható. Ami jó hír, hogy elvileg még hatékonyabb lesz 15 százalékkal. A grafikus egység terén sem kell egetrengető változásra számítani, de ott már egy tisztességesebb fejlődés lesz tetten érhető, 20 százalékos teljesítménynövekedés képében.
A Qualcomm korábbi adatok szerint változtatni fog az eddig használt processzordizájnon. A Snapdragon 8 Gen 2 állítólag az egy darab csúcstempóra kihegyezett mag alatt kétszer kettő gyorsabb klaszter fog alkalmazni. A nyolcmagos kialakítás viszont marad, szóval a sor végén már nem négy, hanem csak három energiahatékonyságra koncentráló egység lesz. A lapka a Cortex-A3, a Cortex-A715, a Cortex-A710 és a Cortex-A510 magokat fogja felvonultatni a fenti leosztásban, és 3,2 GHz lehet a maximális órajel.
Az Adreno 730 integrált GPU helyét az Adreno 740 fogja átvenni, de ebből nem derül ki, hogy ez pontosan milyen fejlesztéseket takar. Az architektúra valószínűleg marad majd a régiben, de nagyobb órajel és/vagy több feldolgozó kerül bevetésre kisebb csiszolások mellett. Tudjuk már azt is, hogy a Snapdragon X70 5G mobil hálózati modem lesz a chip mellett, ami korábbi hivatalos információk szerint 10 Gbps-os letöltési sebesség elérésére is képes lehet.
Valószínűleg lesznek még előzetes szivárgások a következő hetekben, és talán konkrét mérési adatok, teszteredmények is napvilágot fognak látni.































