Az Intel következő generációs processzorait, amelyek a Raptor Lake Refresh sorozatba érkeznek, várhatóan még ebben a hónapban megismerhetjük hivatalosan is, hiszen a vállalat egy rendezvény keretén mutathatja be őket, legalábbis formálisan. A rajt az eddigi értesülések alapján október közepe után esedékes, viszont akkoriban még csak a „K” és a „KF” sorozatú processzorok jelennek meg, amelyek sorrendben szorzózár-mentes felépítéssel és iGPU-val, illetve szorzózár-mentes felépítéssel és aktív iGPU nélkül érkeznek. Az új processzorok mintapéldányait már egy ideje tesztelik a különböző partnerek, ennek megfelelően olykor-olykor teszteredmények is kiszivároghatnak – ez történt a napokban is.

Az egyik hardverdetektív, @wxnod megosztott néhány teszteredményt, amelyek a CPU-Z beépített tesztjeivel készültek. Az nem tudható, hogy konkrétan milyen konfigurációban kaptak helyet az egyes processzorok, így az összehasonlítást érdemes távolságtartóan kezelni, már csak azért is, mert pletykáról van szó. A Core i9-14900K az aktuális mérések szerint egyszálas teljesítmény terén nagyjából 10%-kal gyorsabb, mint a Core i9-13900K, illetve a Core i9-13900KS-hez, az abszolút csúcsprocesszorhoz képest is hoz némi extra teljesítményt.

Galéria megnyitása

A Core i9-14900K esetében magszám terén nincs különbség az említett elődökhöz képest, azaz mindegyik processzor 8 darab teljesítményre optimalizált és 16 darab energiahatékonyságra kihegyezett processzormagot tartalmaz. Maximális boost órajel terén a Core i9-13900K-nál 5,8 GHz áll rendelkezésre, míg a Core i9-13900KS már 6 GHz-es órajelet vethet be, a Core i9-14900K-nál pedig 6,2 GHz-ről szóltak a pletykák, ám most ugyanúgy 6 GHz-ről tesz említést a szivárgás. Az órajel-emelés mellé a hivatalosan támogatott DDR5-ös memória-órajel is emelkedhet, valamint a maximális boost órajelet várhatóan tovább tarthatják az új processzorok, mint a régiek. Az egyelőre kérdéses, a lenti eredmények pontosan milyen TDP keret mellett készültek.

A Corfe i9-14900K várható teljesítménye a CPU-Z mérések alapján

ModellTeljesítmény egy szálonTeljesítmény több szálon
Core i9-14900K97818117,5
Core i9-13900KS945,517197
Core i9-13900K901,817167,5

A fentiek hatására a Core i9-14900K ugyanazon a maximális boost órajelen nagyjából 10%-kal bizonyul gyorsabbnak elődjéhez képest, valamint az ugyancsak 6 GHz-es maximális boost órajel bevetésére képes Core i9-13900KS-t is maga mögé utasítja, de itt már csak 3,5% előny felmutatására képes. A többszálú tesztek esetében a Core i9-14900K nagyjából 8,5%-kal gyorsabb, mint a Core i9-13900K, ami ugyancsak az órajel-kezelés közötti különbségekben keresendő.

A fenti eredmények érdekesek és jónak tűnnek, viszont mivel szintetikus tesztekről van szó, a valós terhelésformák esetén elérhető gyorsulás ettől többnyire eltérő lesz, és többnyire lefelé tér majd el, azaz kisebb gyorsulásokra számíthatunk. Azt sem szabad elfelejteni, hogy ezek a kiszivárgó tesztek jó eséllyel még nem a végleges Core i9-14900K modellekkel készültek, hanem mérnöki tesztpéldányokkal, vagyis a kereskedelmi forgalomba kerülő modellek teljesítménye a fentiektől eltérő lehet végül.

Szerencsére már nem kell túl sokat várni az újdonságok hivatalos bejelentésre, és a független tesztek érkezésére sem, így legkésőbb október második felére kiderül, ténylegesen mekkora gyorsulást hoznak az új processzorok.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

41 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Stewen1967
Stewen1967
2023. szept. 21. 16:06
#7
Tommy7
Tommy7
2023. szept. 7. 9:20
#6

Hátrahagyom a szutyok i5 7600-ot, and then, Laughs in Ryzen 7 5700X...

nyimek
nyimek
2023. szept. 6. 21:07
#5

Fogyasztás?

Wizzard
Wizzard
2023. szept. 27. 7:38

@punchman

Az ampere a múlt, a jelen az Ada. Ha a múltban élsz, így jársz ahogy eddig is, minden fórumon. Vesztesz, lejáratod magad, hiteltelenséged erősíted az olvasókban. Egyébként ha neked az szerez örömet, hogy az ARC is abban a cipőben jár, mint a Radeon 7000, csak téged minősít. 

"Hónap eleje óta kérlek, hogy hagyd abba az offolást és a flame-et." - "Az állításaid nem véded meg."

Ez rád igaz. Lásd samsung 8N node. Milyern szépen leírtad hogy van, és mennyi ideig feleseltél ezmiatt, ráadásul nem először. Lényegében minden információd téves volt, ráadásul ez nem az első eset. Igy minden amit mondasz erős feltétellel kell kezelni, hiszen nem lehet tudni mikor tévedsz újra. Ehhez társul a skizofrénia és üldözési mánia, aminek tanúi lehettünk már. Ugye kedves Punchmanok. XD

https://ibb.co/pjhgpbs

Bootman
Bootman
2023. szept. 6. 19:40
#4

Most nem kötekedésből, de ez így nem tűnik nagy számnak. Főleg, hogy biztosan komoly árazása lesz ennek a gennek is.

Busterftw
Busterftw
2023. szept. 6. 16:13
#3

Inkabb kaszaltak volna el ezt a gent.

pepeno1
pepeno1
2023. szept. 7. 15:56

@Busterftw a vásárlók még lehetnek kaszások. :D

psziroot
psziroot
2023. szept. 6. 15:39
#2

Olyan ez mint az előre csomagolt szalámi. 10-11-12 között még 14% volt a gyorsulás 12-13-14 között már 8-10% is elég és mégis megveszik.

pepeno1
pepeno1
2023. szept. 7. 15:58

@psziroot legalább nem kell minden évben venni. Elég 8-10 évente. A 2008-as Lenovo Y580-as gépem még vígan futtat minden mai, számunka szükséges alkalmazást.

NKtel1982
NKtel1982
2023. szept. 6. 14:32
#1

Ez nagyon gáz, az i3  i5   i7   i9  között normális esetben 35-40 % os teljesítménynövekedésnek kellene lennie. Generációváltásnál meg lagalább 50 % azonos kategoriák között.

Armi1P
Armi1P
2023. szept. 7. 5:19

@NKtel1982 "Generációváltásnál meg lagalább 50 % azonos kategoriák között."

Ez sajnos már kb. 20 éve nincs így.

Vissza az oldal tetejére