ABLAKBA CSOPORTOSÍTHATÓ ALKALMAZÁSOK – VÉGRE JÖN A WINDOWS SETS?

Az újítást még 2018-ban bemutatta a Microsoft, ám eddig még nem került bele a Windows 10 végleges változatába. A helyzet a jelek szerint a közeljövőben változhat.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
2020. márc. 14. 9:07
Ablakba csoportosítható alkalmazások – Végre jön a Windows Sets?

A Microsoft még 2018 folyamán mutatta be legújabb fejlesztését, amely a Sets nevet viseli. Ennek lényege, hogy bizonyos alkalmazásokat egyetlen nagy ablakba lehet csoportosítani, majd ezek között az alkalmazások között úgy válthatunk, mint egy egyszerű webböngészőben: csak ki kell választani, melyik fülre vagyunk kíváncsiak. A koncepció összességében ötletes és hasznos, hiszen segít az egy projekthez tartozó alkalmazások csoportosításában, illetve abban is, hogy sokkal áttekinthetőbb legyen a Windows Asztal.

A Windows Sets sajnos még azóta sem jelent meg a Windows 10-ben, ennek pedig az az oka, hogy a vállalat akkoriban a Microsoft Edge fejlesztését tartotta fontosabbnak, így a Sets funkció kissé elsikkadt, ám a jelek szerint most már nem kell rá sokat várni. 2018-ban egyébként a Windows Insider Program résztvevői már kipróbálhatták a funkciót április és május során, viszont júniusban eltűnt a bemutató kiadásokból, egészen mostanáig.

Galéria megnyitása

A Windows Latest szerint a funkció nemrégiben ismét feltűnt a Windows 10 SDK-ban, annak is a v19577-es kiadásában, ahol WindowTab, WindowsTabIcon, WindowsTabManager, illetve WindowsTabGroup bejegyzésre bukkantak a szemfüles vizsgálódók. A jelek szerint ezek a funkciók a Windows Sets nevű újításhoz tartoznak, legalábbis jelenleg nagyon úgy tűnik. A Windows Sets a korábbi bemutató alkalmával csak az UWP alkalmazásokat támogatta, valamint néhány beépített Windows 10 alkalmazás is kompatibilis volt vele, például a Parancssor, a Jegyzettömb, a Fájlkezelő és a Microsoft Edge is.

Hivatalosan egyelőre nem érkezett bejelentés a Windows Sets funkcióval kapcsolatban, ám nincs kizárva, hogy a 2020. május 19-től május 21-ig megrendezésre kerülő Build fejlesztői konferencián felbukkan majd ez a téma is, már amennyiben megtartják a rendezvényt, hiszen a koronavírus miatt már nagyon sok hasonló eseményt fújtak le. Arra azért van esély, hogy ha fizikai formában nem is, online azért tálalni fogják a legfontosabb információkat. Rövidesen kiderül, így lesz-e.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

11 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
croix
croix
2020. márc. 14. 14:24
#7

ugyanezt csinálja már a total commander 10+ éve is (még windows commander néven futott mikor már tudta), és fényévekkel jobb mint bármelyik intéző valaha is volt/van/lesz

BiroAndras
BiroAndras
2020. márc. 16. 16:51

@croix

De ez egész alkalmazásokat csoportosít, nem ugyanannak az alkalmazásnak az ablakait.

_PARASZT_
_PARASZT_
2020. márc. 14. 14:13
#6

????

a tálca pont ezt a célt valósítja meg, minek még1? Tényleg handicappelt emberek tervezik a windowst? Bár gondolom a #diversity nevében kompetens emberek helyett nem meglepő módón autistákat vesznek fel a m$-ehz azt ez az eredménye...

Geralt_of_Trivia
Geralt_of_Trivia
2020. márc. 15. 11:53

@PARASZT Magyarázd meg nekem édes őstermelő, hogy hogy a faszba raksz tálcán egy gomb alá többféle alkalmazást. Ha már valamihez mindenképpen muszáj hasonlítanod, virtuális asztal jobban passzol.

Resike
Resike
2020. márc. 14. 12:16
#5

Ez már vagy 10 éve elérhető és valszeg jóval többet is tud mint majd az MS implementációja:
https://www.stardock.com/products/groupy/

axe
axe
2020. márc. 14. 11:50
#4

windows first problem

vlevi
vlevi
2020. márc. 14. 10:14
#3

Technikailag pedig ez egy valami összekókányolt egymásra lapolt app megjelenítés volt csak, nem igazi set.

pl. az UWP appoknál abban bukott meg a dolog, hogy az UWP app csak egy példányban futhat, tehát, ha az egyik sethet hozzáadtam pl. a notes-t, akkor a többi sethez hiába próbáltam, már nem sikerült.

Egy normális területe lett volna a dolognak, a többfüles intéző, de azt meg meg sem próbálták.

Meteorhead
Meteorhead
2020. márc. 14. 10:12
#2

A Build online lesz, ezt már bejelentették Twitteren.

tomm27
tomm27
2020. márc. 14. 9:23
#1

tehat a talca 2.0

Vissza az oldal tetejére