Az okostelefonok kávája egyre vékonyabb, és az elmúlt években eljutottunk oda, hogy a tervezők számára a kamera elhelyezése nagyon komoly dilemmát okoz. A mostani mobilok külsejének evolúciója 2016 táján vett igazi lendületet a mostani irányba, és a jelek szerint rövidesen láthatjuk, a fejlődés következő lépcsőfokát.
Az elmúlt években szinte tucatnyi különböző megoldást láttunk arra, hogyan lehet a mobilok előlapján maximalizálni a hasznos felület arányát. És nagyjából három opció maradt fenn. Vannak okostelefonok, amiknek a kijelzőjén van egy apró félsziget a kamera számára, akadnak olyan modellek, melyeknél lyukban van a képalkotó, és a motorikusan mozgatott, házba rejtett egység is sűrűn fordul elő. Viszont mindenki tudja, hogy ezeknek egyike sem a tökéletes recept, az még kereskedelmi forgalomba nem került.
A legjobb módja a kamera elhelyezésének az lenne, ha az optika egész egyszerűen úgy lenne elrejtve, mint az ujjlenyomat-olvasó, szóval a képernyő mögött helyezkedne el. Ezt már láttuk kísérleti formában felbukkanni, és a ZTE pedig heteken belül bemutathatja majd az első olyan kész terméket, melynél már ez megoldott.
A vállalat bejelentése szerint az Axon 20 5G szeptember elsején már egy rejtett frontkamerával fog debütálni. És, bár addig azért még van egy kevés idő, a ZTE bízik benne, hogy senki nem előzi már meg ebben, és ez lesz az első ilyen mobil, ami ráadásul még 5G szupportról is gondoskodik. A képernyő egészen biztos, hogy AMOLED technológiás lesz majd itt, és az eddig kiszivárgott adatok alapján egy 32 megapixeles kamera fog rejtőzködni a panel mögött.
Az Axon 20 5G specifikációjának egyébként korábban már jelentős része kiszivárgott, és amennyiben az információk valósnak bizonyulnak, kiegyensúlyozott konstrukció lesz. A képernyője 6,92 colos méretet ölthet, szóval egy hajszál fogja csak elválasztani attól, hogy szinte már kisebb tabletek között versenyezzen. A Full HD panelen az Android 10 rajzolódhat majd ki a MiFavor UI 10.1 grafikus felhasználói felülettel. A hátlapon 64, 8 és kettő darab 2 megapixeles kamera helyezkedhet majd el, és 4K UHD videózást fog támogatni.
A Snapdragon 765G rendszerchip adja majd az alapját a szerkezetnek, szóval az ára valószínűleg nem fog az egekbe szökni – de azért a képernyő mögé bújtatott kamerának valószínűleg lesz felára. Állítólag 6, 8 és 12 GB-tal is lehet majd venni az Axon 20 5G-t, a tárhelye pedig 64 és 128 GB-os kapacitású lehet majd. Nyilván adott az 5G, és itt az ujjlenyomat-olvasó is a képernyő mögött kap majd helyet, hogy teljes legyen az összkép ebből a szempontból. 4200 mAh- akkumulátort kaphat a gép, és támogatja majd a gyorstöltést.































