Alig, hogy véget ért a CES, az összes hír még nem is pörgött ki a híroldalakon, a Xiaomi már arról beszél, hogy részt vesz majd a Mobil Világkongresszuson. A kínaiak nagy jelentőséggel bíró bejelentésekre készülnek, nemcsak az idei évre vonatkozó tervekről lesz szó az MWC-re tervezett eseményen.
Februárban kezdődik és márciusban ér véget az idei MWC, egészen pontosan február 27. a kapunyitás időpontja és március 2-án zárul majd az év legnagyobb mobilokra összpontosító kiállítása. Előre láthatólag persze az okostelefonokon már jóval túlmutat majd a Mobil Világkongresszus. Minden bizonnyal téma lesz az okosotthonok fejlődés és a mobilitás is terítékre kerülhet, annak köszönhetően, hogy a mobilok és az autók közötti összhang egyre nagyobb.
A Xiaomi például az utóbbi időben már arra koncentrál nagy erőforrásokkal, hogy felépítse a járműipari divízióját. És nagyjából borítékolhatónak tartjuk, hogy egyebek mellett erről is szó lesz majd az MWC 2023 keretében a vállalat eseményén. Még azt sem tartanánk teljesen kizártnak, hogy nem itt fogja bejelenteni a Xiaomi az első autóját. Álcázva már teszteli a Xiaomi a személygépjárművet, amit a tervei szerint 2024-ben el is kezdene gyártani.
A vállalat már bejelentette a Xiaomi 13 és 13 Pro okostelefonokat, ezek az MWC keretében debütálhatnak majd globálisan. Arra nem számítunk, hogy előrukkol a vállalat a Xiaomi 13 Ultrával, ez valószínűleg csak később fog elkészülni. De egészen biztos, hogy lesz teljesen új okostelefon, akár valamilyen hajtogatható konfigurációval is előrukkolhat majd a cég.
Tekintve, hogy a Xiaomi egy elképesztően széles és változatos kínálattal rendelkezik, abban is biztosak lehetünk, hogy lesznek új kiegészítők a Mobil Világkongresszuson. Viselhető megoldások és okosotthonnal kapcsolatos termékek egyaránt reflektorfénybe kerülhetnek majd a több napig tartó eseményen Barcelonában.
Azt nem tudni, hogy a COVID-19 helyzet milyen lesz a rendezvény idejében, és de az MWC mögött álló szervezet a tavalyihoz hasonlóan, idén is a körülményeknek megfelelő biztonsági intézkedésekre készül. Kínában és Japánban például a járvány az utóbbi időben eléggé súlyos méreteket öltött, és ezekről a helyekről is sok kiállítót várnak a helyszínre február végén.