A WITHINGS ÚJDONSÁGÁT EGYSZERŰEN LE KELL PISILNI

A vállalat sok érdekes egészségügyi eszközzel rukkolt már elő, de a U-Scan az eddig legfurcsább lesz a sorban, de a hasznossága vitathatatlan.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
2023. jan. 5. 15:20
A Withings újdonságát egyszerűen le kell pisilni

A felokosított egészségügyi eszközök frontján a Withings az egyik legismertebb márkanév, milliók használják a különböző készülékeit. Most pedig a vállalat bővítette a kínálatát, egy nem mindennapos megoldással rukkolt elő a CES alkalmával.

Minden bizonnyal nincs olyan olvasónk, akinek még nem kellett vizeletmintát adnia élete során. Sokszor vannak olyan esetek, hogy a betegség feltárása során elengedhetetlenül fontos a vizelet vizsgálata is. Ez egy olyan téma, amiről azért általában nem szívesen beszélnek az emberek, tisztában van ezzel a Withings is, mégis megalkotott egy olyan elemzőeszközt, amit szó szerint telibe kell pisilnie az embereknek a használathoz.

Galéria megnyitása

A Withings rendkívül céltudatos, és azon van, hogy mindent megtegyen, amit csak lehet, hogy az egyszerűen használható egészségügyi eszközök fejlődjenek, és minél szélesebb közönség számára elérhetővé váljanak. Ezért gondolta úgy, hogy szükség van a vizeletelemzőre, melynek köszönhetően olyan egészségügyi információkhoz lehet jutni, amikkel korábban az IT cégek nem dolgoztak. Pulzusmérő és mérleg már milliószámra van a piacon, de a vizeletelemzőről ez nem mondható el.

A U-Scan úgy néz ki mint egy kavics, a formájának köszönhetően minden folyadékot szépen le fog vezetni. A WC kagyló belsejében kell fellógatni, és viszonylag nagy, 90 milliméteres az átmérője. Kicsit emlékeztet egy WC illatosító, fertőtlenítő kiegészítőre. Az alján, amit a rákerülő vizelet mindenképpen érint a lefolyás során, található egy kicsi bementi nyílás, ami alapesetben zárva van, de amikor vizelet éri, akkor kinyílik, és egy pumpa felszippantja a mintát, ez nagyon apró mennyiség.

Galéria megnyitása

Kapott egy olyan szenzort is a U-Scan, ami a másodperc tört része alatt érzékelni tudja majd, hogy szimpla víz vagy vizelet folyt rá éppen, így nem fog feleslegesen mintákat venni. A rákerülő nedvesség hőmérsékletét monitorozza folyamatosan, ebből tudja, hogy mikor kell akcióba lendülnie.

Belül van egy olyan rendszer, ami képes kémiai reakciókkal elemezni a mintát. Egy lakmuszpapírhoz hasonló egység található benne, és ez ténylegesen változtatni fogja a színét, nem teljesen digitális megoldásról beszélhetünk. A U-Scan belső érzékelője a kör alakú készüléken belül elhelyezett tesztcsíkon bekövetkező változásokat fogja észlelni. Időnként a tesztcsíkot tartalmazó patront cserélni kell majd.

Galéria megnyitása

Az eszköz az általa mért adatokból többféle betegségre tud rámutatni, olyanokra is, amiknek adott esetben nincs érzékelhető tünete. Több klinikával dolgozik együtt a Withings annak érdekében, hogy a U-Scanből a lehető legtöbbet hozza ki. Még rákos megbetegedések feltárására is képes a különleges kütyü. A U-Scan Cycle Sync a menstruációs ciklus felügyeletében is segít a hölgyek számára. A kifinomult mérések révén a Withings újdonsága nemcsak, hogy minden eddiginél pontosabban tudja megjósolni a menstruáció várható időpontját, hanem még a peteérésről is pontosabb képet ad.

A U-Scan esetében a hidratáltsági szint figyelése és a tápanyagi összetevők elemzése számít olyan alapfunkciónak, ami minden felhasználót egyaránt érinteni fog. A U-Scan Nutri Balance patron az adatok alapján ajánlást tud tenni arra, hogy mivel képes a felhasználó javítani az anyagcseréjét, és figyelmeztet, ha például több folyadékot kellene fogyasztania az embernek. Az adatokat mobilon fogja tárolni, és ezeket a cég nem adja ki illetékteleneknek, ügyel az adatvédelemre.

Galéria megnyitása

Az eszközt napi egy alkalommal ajánlott használni, a belsejében található tesztpatron cserélhető, és 100 tesztet tud elvégezni. Szóval nagyjából 3 havonta kell majd a termékben található tesztkomponenst, patront cserélni. Fontos, hogy csak egy felhasználó alkalmazhatja.

Elmondta a Withings, hogy az U-Scan kifejlesztése több mint 4 évet vett igénybe, rengeteg prototípust készített a vállalat mérnöki gárdája az évek során, és több mint egy tucat teljesen egyedi szabadlom kapcsolódik hozzá. A szerkezet akkumulátorral működik, USB-C csatlakozón lehet tölteni, a tisztántartásáról pedig többnyire a WC-t is tisztán tartó víz gondoskodik. Persze a töltések alkalmával rendesen megtakaríthatja majd a tulajdonosa a kütyüt.

Galéria megnyitása

A Withings U-Scan 500 euróba fog kerülni, ami nem éppen szerény összeg, és a tesztpatronokért értelemszerűn később külön is fizetni kell, hiszen a cserék alkalmával ezt mindig meg kell vásárolni. Az egészségügyi engedélyeztetés még folyamatban van, de a cég úgy számol, hogy a következő hónapokban ez is meglesz, és a második negyedévben indulhat a forgalmazás az EU-ban.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

11 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Grador
Grador
2023. jan. 7. 8:41
#5

Olvasom itt a kommenteket, elképedve. Úgy tesznek itt sokan, mintha bárki is rákényszerítene a vásárlásra. Ez is csak egy termék, amit az vesz meg, aki akar. Nyilván nem azoknak szól, akik eleve nem akarják megvenni... Szomorú ezt látni, mennyi megkeseredett ember van itt :(

thestock
thestock
2023. jan. 6. 13:24
#4

A cukrosok a vércukorszintjüket mérik rendszeresen, mert valamiért érdekli őket. Ebből kiindulva lehet, hogy vannak olyan vesebetegek, vagy hormonbetegek, akik rendszerességgel ellenőriznék az egészségi állapotukat..akár naponta, vagy hetente többször is. Aki így van vele, az lehet örül neki, ha nem kell minden alkalommal pohárba hugyozni, és bekocogni a legközelebbi kórházba.

Persze csak ha évente 1-2 alkalommal kell eljátszanod ezt a műveletet, akkor nem biztos, hogy érdemes ilyet venned. És ha egy kibszott kretén vagy, akkor még le is állsz hisztizni, hogy ez mekkora átbszás, meg minekez!!!

__PARASZT__
__PARASZT__
2023. jan. 5. 20:31
#3

Jah el képzelem az embereket ahogy majd a mindneki telibehugyált cucot fogdosák havi rendszereségel hogy kicseérljék benne a (drága) patront cask azért, hogy random grafikonokat nézegethessenek mobilon.

predike07
predike07
2023. jan. 5. 22:31

@PARASZT Nem fogják? Az elmúlt kettő év bebizonyította,hogy az emberek bármit megvesznek csak rákell őket vezetni,hogy ez jó.Akkor is ha kamu.

Pl elég annyit mondani,hogy van egy új vírus aminek a kimutatásásban ez a kütyü sokat segít és lám......hiánycikk lesz.Azt adnak el az embereknek amit akarnak,csak megfelelően kell tálalni.

kyn
kyn
2023. jan. 5. 16:40
#2

Végre valami igazán hasznos fejlesztés, hajrá! Remélem egyszer oda is eljutunk az okoskütyükkel mikor már egy teljes vérkép tesztet is ellehet majd végezni otthon kényelmesen, biztonságosan.

Mycrobi
Mycrobi
2023. jan. 6. 13:03

@19milan97 na igen az rontott az ilyen cégek reputációján. Viszont tény hogy hasznos lenne pár berendezés ami kivált olyan vizsgálati módszereket amiért most még orvoshoz meg laborba kell sorba állni.

cathaia
cathaia
2023. jan. 5. 16:01
#1

500 euró egy olyan szarért ami ugye nem egy hiteles laboreszköz de legalabb erősen korlátozott számú parametert tud figyelni és ha többen használják a vécét akkor kuka, mehetnek a sunyiba!

djkakukk
djkakukk
2023. jan. 7. 23:37

@cathaia Ja, mert ha csak 30-40 km-t kell utazni azért, hogy vért vegyenek hetente, akkor ez már pénzkidobás, mi? Az utazási költséget ki fizeti, te? Pártunk és kormányunk azt is elintézte, hogy csak egy adott napon szülhetsz, vagy utazzál, vagy otthon. Hja, jut eszembe, szülsz te rendesen?

Vissza az oldal tetejére