A VIVÓNÁL IS JÖN AZ ANDROID 12, MENETREND IS VAN MÁR

A Fountouch OS 12 grafikus felület még bőven rejt ismeretlen dolgokat, de azt már lehet látni, hogy mely eszközökre lesz elérhető az Android 12-vel.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
2021. okt. 24. 13:38
A Vivónál is jön az Android 12, menetrend is van már

Az Oppo és a Realme, valamint a OnePlus is beszélt már mostanra az Andoid 12-ről és arról, hogy milyen változásokat hoznak az új operációs rendszerre „simuló” grafikus felületeik, most pedig a Vivo került a sorra a BBK égisze alatt. Sajnos a Vivo egyelőre a funkcionális fejlesztésekre annyira nem tért ki, inkább csak arról beszélt, hogy mi lesz a helyzet a béta terjesztésének az ütemével.

A Funtouch OS 12 grafikus felhasználói felület fog az okostelefonokon megjelenni az Android 12-vel együtt, amiről egyébként a vállalat egyelőre nem sokat árult el. Most lényegében csak egy frissítési listával rukkolt elő, ami még nem is a végleges kiadásoknak az érkezéséről szól, hanem csak a bétákról. Ezek már legalább nyílt béták lesznek, szóval az elszánt felhasználók hozzájárulhatnak ilyen módon a fejlesztéshez.

Galéria megnyitása

Lássuk is, hogy miként néz ki a Vivo előzetes frissítési listája, amit novemberben fog megnyitni a nemrégiben bejelentett X70 Pro+. Így állunk jelenleg:

2021 novemberében frissül:

  • Vivo X70 Pro+

2021 decemberében frissül:

  • Vivo X60 Pro+
  • Vivo X60 Pro
  • Vivo X60 V21 Y72 5G

2022 januárjában frissül:

  • Vivo X70 Pro
  • Vivo V21e
  • Vivo V20 2021
  • Vivo V20
  • Vivo Y21
  • Vivo Y51A
  • Vivo Y31

2022 márciusáig frissül:

  • Vivo X50 Pro
  • Vivo X50
  • Vivo V20 Pro
  • Vivo V20 SE
  • Vivo Y33s
  • Vivo Y20G
  • Vivo Y53s
  • Vivo Y12s

2022 áprilisában frissül:

  • Vivo S1
  • Vivo Y19
  • Vivo V17 Pro
  • Vivo V17
  • Vivo S1 Pro
  • Vivo Y73
  • Vivo Y51
  • Vivo Y20
  • Vivo Y20i
  • Vivo Y30
Galéria megnyitása

Bár most a Vivo nem beszélt a Funtouch OS 12-ről, korábban néhány információt már elhintett ezzel kapcsolatosan. Lesznek például az átalakuló felületen olyan új widgetek, amely kifejezetten jó funkcionalitással szolgálnak kompakt méretben, letisztultan. A határvonalaknak is búcsút lehet majd inteni, az árnyalatok fogják elhatárolni az elemeket. Érkezik egy új zenelejátszó, ami érdekes módon képes lesz a helyben tárolt zenéket, a Spotify-t és más online szolgáltatást is vegyítve forrásként kezelni. Ez mindenképpen izgalmasan hangzik.

Galéria megnyitása

A frissítés jó hatással lesz majd a teljesítményre és a biztonságra egyaránt. Az Android 12 fejlesztéseit minden bizonnyal átemeli majd a Vivo, ennek megfelelően lesznek új indikátorok a kamera, mikrofon és helyadat használatára, ezeket pedig kifinomultabban lehet majd szabályozni is. Amit pedig még tudunk, hogy bevezetésre kerül már itt is az a funkció, ami lehetővé teszi, hogy a tárhelyből válasszon le az operációs rendszer némi virtuális memóriát a RAM megtoldására, ha éppen a rendszermemória kihasználtsága magasba szökne. Így még ha szűkössé is válik a RAM, abból semmit nem fog érzékelni a felhasználó.

Galéria megnyitása

Azt jól lehet látni, hogy a Vivo is igyekszik az eddigieknél több okostelefon számára frissítést biztosítani, mint eddig, de erre szükség is van, mert ezt a dolgot korábban a vállalat eléggé elhanyagolta ezt a fajta tevékenységet. Ha nyeregben szeretne maradni, akkor bizony ma már figyelni kell a szoftvertámogatásra is.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

0 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!

Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!

Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.
Vissza az oldal tetejére