A török DonanimHaber munkatársai most újabb információra tettek szert az AMD Bulldozer processzoraival kapcsolatban, amelyeknek megjelenése már hónapok óta csúszik. A korábbi pletykák alapján már nem meglepő, hogy az FX sorozat tagjai majd csak valamikor október folyamán jelennek meg az üzletek polcain, ám most végre konkrét időpont is rendelkezésre áll azzal kapcsolatban, hogy mikor rajtolnak el a várva várt asztali processzorok.

Galéria megnyitása
Az éppen aktuális értesülések szerint a gyártó október 12-én mutatja be FX processzorsorozatát, amely első körben három modellt tartalmaz majd. Az újdonságok között a nyolcmagos FX-8120-as és FX-8150-es, valamint a hatmagos FX-6100-as processzort találjuk. A korábbi hírek alapján már nagyjából tisztában lehetünk azzal, hogy specifikációk tekintetében mire számíthatunk a processzorokkal kapcsolatban, így ezekre külön most nem térnénk ki. Amúgy is sokkal érdekesebb az az információ, amely azt állítja, hogy a Bulldozer processzorok a vártnál kedvezőbb áron kerülnek forgalomba: még az abszolút csúcsmodell is olcsóbb lesz 250 dollárnál – ha hihetünk a DonanimHaber forrásainak. Korábban a leggyorsabb Bulldozer CPU-ról az a hír járta, hogy valamivel 300 dollár alatti áron kerül majd forgalomba.

A 3,6 GHz-es magórajelen ketyegő, nyolc processzormaggal rendelkező FX-8150-es modell 245 dollárba kerül majd, míg a 3,1 GHz-en üzemelő, ugyancsak nyolc CPU magot tartalmazó FX-8120 esetében 205 dollárban állapította meg a gyártó az ajánlott végfelhasználói árat. A hatmagos FX-6100-as processzor már csak 175 dollárba fog kerülni.

A Socket AM3+-os tokozással érkező processzorokkal kapcsolatban bővebb információt itt találnak az érdeklődők. Hogy az AMD pontosan miért csökkentette a processzorok árát? Reméljük, hogy ezzel csak a vásárlók kedvében szeretne járni a cég és nem az a döntés valódi oka, hogy teljesítményük alapján „nem érnek ennél többet” az új központi egységek.

 

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

118 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
djbundy
djbundy
2011. szept. 25. 10:17
#94

Tényleg azon veszekedtek, hogy a 70ezres i7 jobb a 25ezres phenomx4-nél?!? :)

stranger
stranger
2011. szept. 25. 13:17

Nagyon úgy néz ki.. :D

GTA 4 azért ugrált, mert egy szar. Crysis 2nek meg a GTX 580 is majdnem kevés, ha bejön a tesszeláció, azt pedig egy x4 BE szintén kihajtja. Csak ahhoz már elvileg nem "dukál".. :D

MaximumGame2011
MaximumGame2011
2011. szept. 25. 7:53
#93

józsef m. : Sajnos az hogy Bulldozer milyen jó lesz.. az hidegen hagy...

Van Arany és Bolondok Aranya...

Az meg hogy i7 hasonlítom az X4 et... én i7 920 al hasonlítottam, ami egyidöben jött ki a X4 el... és fele annyit se tudd..

jozsefm
jozsefm
2011. szept. 25. 14:18

Azt elhiszem, ha neked az ami olcsóbban is jobb nem számít, akkor te valóban birtokában vagy a Bolondok Aranyának.

MaximumGame2011
MaximumGame2011
2011. szept. 25. 7:51
#92

Terror: nem az fps a lényeg... Cseréld le a 60 ezres géped.. amit írtad hogy te sose költesz rá, sokat.. látom csak teszteket olvastok.. de én élőben tapasztalom..

djdanee : mi a normális felbontás?

GTA 4 től kezdve Crysis 2 -n és társain és meglehet érezni.. hogy nincs limitálva a proci.. HD5870 el sokkal jobban ment minden i7 el mint X4 965 el..

Ez teszt is bebizonyította..

Ez van.. X4 is jó , nem szólom le.. de ég és föld a 2 proci..

X4 el limitálva volt pl GTA 4 fps.. állandóan ugrált fel le...

i7 el ilyen gond nincs, semelyik játékba..

carraroxt
carraroxt
2011. szept. 24. 20:03
#91

Don't feed the trolls! :D

Terror
Terror
2011. szept. 24. 16:26
#90

196 fps helyett 201 fps

Nálam máris új értelmet kapott a "sokkal folyamatosabb kép" fogalma, főleg hogy gpu-limit mellett megy a teszt. Néha nehezen hiszem el, hogy valaki tényleg ilyennek születik.

jozsefm
jozsefm
2011. szept. 24. 15:43
#89

No várjunk csak:[LINK]:$

ez talán már az újabb és kiadásra alkalmas példányok valamelyike, a végleges körítéssel!:$

Heroes27
Heroes27
2011. szept. 24. 15:33
#88

nincs hát. Ugyanazzal a VGa-val van neki 5, azaz 5 fps-el többe mint egy Phenommal, de nem hiszi el. De nem érdemes vele foglalkozni, már fertőzött.

A videokonvertálást meg 2 perccel gyorsabban csinálja meg a 2600-vel, mint egy 965-el. OMG

MaximumGame2011
MaximumGame2011
2011. szept. 24. 14:35
#87

Terror : Kép Reakció , nál sokat számít .. ahol a Proci dolgozik..

sokkal folyamatosabb a kép, egy erős intel procival :)

djdanee
djdanee
2011. szept. 24. 15:29

"sokkal folyamatosabb a kép, egy erős intel procival"

OMFG! Téged az Intel pénzzel? Ekkora baromságot, hogy lehet kitalálni? Ha normális felbontáson játszik az ember nincs SEMMI különbség játék alatt Phenom II X4 vagy i7 2600k közt.

levaipeti
levaipeti
2011. szept. 24. 14:21
#86

Hát ez a minimum a sok késés után... :$

MaximumGame2011
MaximumGame2011
2011. szept. 24. 13:47
#85

:9 nahh végig olvastam az összes, kritikát hülyézést :)

Én nem csak játékra, hanem videó konvertálás és egyebekre is használom a gépet.

  1. Nekem volt X4 965 öm

  2. Utána lett 2600k-m

  3. Ég és föld játékokban a 2 processzor, de akinek X4 e van úgyis elvan szálva.

Hogy bőven elég... Amikor egy X4 965 egy HD5870 et se tudd kihajtani 4.0Ghz es CPU magokkal... akkor miről beszélünk? itt mindenki eldöntheti neki elég a 1280x1024 és nem akad , vagy 1920x1080 ba tolja és Asziszi hüü de faszán megy... de mégse...

Ez csak azt tudja , aki X4 ról i7 re váltott... már..

Nem mondtam , hogy nem számít a pénz.. de X4 től nem kapod meg ugyan azt..

Ez Téveszme... a Kotrogép meg 2500k teljesítménye körül lesz.. lehet venni olcsón.

Nálam 1évet húzott ki a 965 ös AMD...

pils00
pils00
2011. szept. 24. 15:45

Itt senki nem azt írja, hogy nem jobb az Intel i7, mint a Phenom II x4.

Mindenki azt szajkózza neked, hogy nem tud annyival többet, mint amennyivel drágább.

Ennyi.

carraroxt
carraroxt
2011. szept. 23. 19:22
#84

Ha csak játékra kell, akkor valószínűtlen, hogy a bull a jobb választás. Hacsak nem tényleg hosszú távra tervezel (ez az esetek 90%-ban csak üres duma), és megtartod, míg a játékok fincsin zabálják a sok magot....

Humbuk
Humbuk
2011. szept. 23. 13:42
#83

@Terror

Azért mondtam, hogy temesse el magát, mert az árazást tekintve-logikusan gondolkodva az i5 környékére érkeznek majd a felsőkategóriás bullok, és már akkora a hype az amd körül, hogy bizony az a minimum, hogy ebben a szegmensben megverje az intelt. Mert nem kis bukó lesz ha nem nyeri meg a legjobb ár /érték "címet"

Lehet hogy hülye vagyok, de én még kiadnék egy procira 50k hufot, mert nem évente akarom cserélni a cuccokat hanem 4-5. Legutoljára 6 éve vettem gépet, és már itt az ideje, hogy váltsak. Nyilván ha a következő fm2-es bull nyerő lesz, akkor azt veszem meg, de kicsit elbizonytalanító a helyzet. Végül is mind 1 mi lesz mert jövő nyárig úgy is kivárok és majd az aktuális helyzet alapján döntök. Jah és természetesen oka van annak, hogy erős proci kell mert nem csak játékra használom a gépet.

Atti: szerencsére engem nem érint az igp dolog mert jó kis vga-m van, persze ha éva nem változik processzorilag akkor marad az I5-2500k vagy bull :)

szerk: és még annyi... xD Hogy nagyon szurkolok az ARM-nek, hogy terjedjen el és vegye át a helyét az x86os prociknak.

tranceplanet
tranceplanet
2011. szept. 23. 9:45
#82

RobRoy

Az i3-2100 egy szorzózáras kétmagos proci. Tuningolni nem lehet. Ezzel szemben az X4 egy fizikai négymagos proci, ami léggel akár 4,2 GHz-et is megy.

Ne olyan teszteket olvasgass, ami intel favorizálására készültek, két magot kihasználó játékokat juttattak, ...

Tény, hogy vannak alkalmazások, amiben jobb az i3, tömörítés, stb újabb technológia ez érthető. Egyértelműen nem jobb mindenben az i3.

Nurba
Nurba
2011. szept. 23. 9:34
#81

Az i3 2100 biztosan erősebb 1 és 2 szálon, de 4 szálon dolgozva a 955 erősebb. A prohardveren átlagteljesítmény alapján fej-fej mellett hozták ki a 955 és 2100 procikat, ha jól emlékszem (a 955-ös 1-2%-kal lett erősebb csak átlagosan). Viszont teljesítmény/fogyasztás ügyben az i3 a jobb, ha meg a tuning is játszik, akkor a 955 megint a befutó, mivel az húzható (ráadásul pofonegyszerűen, mert Black Edition). Szóval azért nem egyértelmű az i3 teljesítmény előnye, főleg hosszútávon nézve (azaz, ha feltételezzük, hogy az időben előrehaladve egyre inkább számítani fog a sok mag). Ettől függetlenül nem rossz proci az az i3, de a 955 sem.

kukko
kukko
2011. szept. 23. 9:30
#80

carraroxt: végre valaki érti az iróniát!

RobRoy: Az i3-nak inkább a Llano az ellenfele, processzor teljesítményben (főleg 1-2 magot igénybe vevő programoknál) gyengébb, grafikus teljesítményben erősebb. Hogy melyik a jobb,azt a felhasználási terület dönti el.

RobRoy
RobRoy
2011. szept. 23. 8:04
#79

legjobb vétel jelenleg intel i3 2100 ennyi. ez ár/ értékben alegjobb proci most. vele egy árban lévő amd x4 955-öt veri úgyhogy vegyétek amíg van! 26-28K az ára bolt függő.

atti2010
atti2010
2011. szept. 23. 7:51
#78

HumbukAz Intel lehet hogy kijön jövőre az Ivyvel de nem sokkal lesz jobb mivel az IGP-n dolgoztak, igaz kár volt mert egy Llanot még így sem közelit meg, viszont a Trinity már jó lehet.

carraroxt
carraroxt
2011. szept. 23. 0:10
#77

Ja egyébként én kukko hozzászólásából sokkal inkább humoros gúnyt és iróniát olvastam ki, mint nagyképűséget. Szóval szerintem inkább olvassátok el figyelmesebben mit ír a másik mielőtt átharapjátok a torkát... B)

carraroxt
carraroxt
2011. szept. 22. 23:19
#76

Nesztek bulldózer az orcátokba! Fogyasszátok :D

Egyébként a képlet egyszerű Bulldozer jön, poros híd eltűnik...

Az biztos, hogy a Bulldozer eladásait ha valami korlátozni fogja, az maga a gyártókapacitás lesz, semmi más. Mégpedig azért, mert az AMD presztízskérdést fog csinálni az árazásból. A cél pedig az, hogy még jobban belesulykolják a vásárlókba, hogy jó ár/teljesítmény arány = AMD (immár a csúcskategóriában is).

Humbuk
Humbuk
2011. szept. 22. 23:06
#75

Kedves Terror:

Erre a kérdésre borzasztóan egyszerű a válasz:

Ha figyelmesen végig olvasod a fórumot, amit szerintem megtettél, 1-2 komment kivételével mindenki úgymond a közép illetve a felső középkategóriáról beszél.

nálam a közép kategória 40-70K Huf között van, persze ez is személyenként változhat. Mivel az i5- 2500k a legjobb középkategórás ár/érték arányú processzor Intel fronton így úgy láttam helyénvalónak, hogy ezt említsem meg :)

Amint i3ról meg x3asokról beszélünk majd túlnyomórészt, akkor majd hozok másik példát :)

Terror
Terror
2011. szept. 22. 23:12

Persze, itt arról beszélnek az emberek, de meg is veszik? Nem hinném. No meg egy csomó kocka jár ide ugyebár, de amikor csengetni kell a dellát a pénztárnál, akkor kerekedik a bucó. Az meg egy gyártót sem érdekli, hogy elméletileg ki veszi meg a terméket, mert elméletileg mindenkinél van otthon egy 2500k, gyakorlatilag meg vagy Phenom, vagy Core 2 Duo.

Ilyen alapon az ARM se csináljon semmit, mert nem nyomja le a 2500k-t, meg a Tegra is teljesen felesleges, nem?

Szóval értem, hogy neked a csúcsprocesszor a téma (azért nem nevezném középkategóriásnak, mert az állítólagos csúcsprocesszor se gyorsabb sokkal), de azért csak ne ássa el már magát senki, mert nem csak és kizárólag csúcsprocesszort gyárt.

Humbuk
Humbuk
2011. szept. 22. 22:38
#74

@Mikrobi:

"Vacsorára megeszem a monitorom, ha ez igaz." LoOoL!!!!! heheh még most is alig bírom abbahagyni a nevetést... ezért már megérte feljönni a fórumra :')

Nosza mivel jó kedvem lett, nem töröm le a kultista társak lelkesedését, hogy ők über brutál markolót fognak venni fele áron meg hasonlók...

DE!!!

Mesélje már el nekem valaki, hogy a !!2x!! drágább intel jelen esetben I5-2500k 45-48k Huf, mennyire megfizethetetlen lesz majd egy 50-60k közötti bullal szemben??!! Gyerünk villantsatok!! De én mondom: ha a legtöbb hasonló kategóriás bull nem veri meg a 2500k-t (gondolok itt az Fx-8100+osokra) akkor temesse el magát az amd.

Havernál lazán megy 4.2Ghz-et levegővel a 2500k...

Ha a bullok ugyan ebben az árkategóriában jönnek akkor lehet inkább 2500k-t veszek és ha az Intel Évával kijön jövőre hasonlóan jó ár/érték aránnyal, akkor nehéz éve lesz az Amd-nek.

Szal felejtsük már el referenciaként említeni a 990x-et. Ez olyan hogy a fordot sem a ferrarival versenyeztetjük :) És ha már utalunk valamire írjuk már oda, hogy mihez képest, mert vakon dobálózni a számokkal bajos szemlélet... "A" drágább ennyivel mint "B" de "A" vagy "B" nem = Intel, Amd..

például 2600k x huffal > mint T1100.. mert az árak is relatívak :P :D

Terror
Terror
2011. szept. 22. 22:53

Azt nem értettem soha a magyarázásodban, hogy miért egy 50 ezres processzort kell megverjen az AMD? Mindig ezzel jössz elő. Miért kell bármit is megvernie? Lefogadom, az emberek 10%-a sem költ ennyit egy processzorra, i3-as meg az X4 a sláger. Nekem pl. eddig soha nem ért többet egy processzor + alaplap + memória kombó 60 ezernél többet, mégsem lettem még depressziós.

kajmi
kajmi
2011. szept. 22. 20:17
#73

Nekem volt már amd is meg intel is. Ez az első inteles gépem és igaz 60k körül vettem (több mint 3 éve) a Q6600-amat, de nem bántam meg mert még mindig full hd-n és full max beállításon ÉS 3D-ben!!! TÖKÉLETESEN VISZ MINDENT EGY GTX470-EL ÉS 4 GIGA DDR2 RAMMAL! Szerintem ezt egy mostani olcsó 6 magos amd is tökéletesen ellátná 3 évig. Szóval csak vitatkozzatok, de szerintem mindkettő ott van. Tapasztalatból mondom. Volt idő amikor meg a 64 bites dual core AMD-m volt nagy szám. Az intel meg fos volt akkor.

Turai
Turai
2011. szept. 22. 20:10
#72

Joachim21

Had idézek előző hozzászólásomból...

"A Bulldozerről közzétett információk alapján az architektúra egyik fő koncepciója a felhasznált szilíciumterület és energiabüdzsé minél hatékonyabb kiaknázása, és a pazarlás csökkentése."

Sajnos kimutatást nem lehet találni (én legalábbis nem találtam) pedig érdekelne, hogy mekkora megtakarítást jelent ez a megoldás...

Joachim21
Joachim21
2011. szept. 22. 22:30

Sztem itt elsősorban a modulokra gondoltak, amelyek teljesen, illetve részegységenként is lekapcsolhatóak/áramtalaníthatóak. A chip területe nem lehet kicsi, már csak a cache méretéből kiindulva sem (a többi 32nm-es megoldáshoz viszonyítva).

_DiEGO_
_DiEGO_
2011. szept. 22. 19:39
#71

[bold]Joachim21 - 2011-09-21 19:46:1318

Attól, hogy sem Sandy-E-t, sem Bullt nem veszek, a sebességükről még lehet véleményem. 245$-ért mit kínál az Intel? Annál lesz hajszálnyit gyorsabb az AMD, ez ilyen egyszerű matek.[/bold]

igy van , x összegért mit kapok itt vagyy épp ott http://noob.hu/2011/09/22/egszsgedre.gif

materobi
materobi
2011. szept. 22. 19:01
#70

Minden "Ép Eszű Ember" az ár /érték arányt veszi figyelembe. Persze vannak kivételek(akik megveszik az újabbnál-újabb v. jobbnál jobb alkatrészeket),mert "nehogy már nekem ne legyen,mikor a szomszédnak is már ilyen van".

Gratulálok maximum-nak és kukko-nak,hogy nekik a pénz nem számít: "Majd rájöttök"!!!

/ 4
Vissza az oldal tetejére