A vártnál gyorsabban regenerálódik a mobilpiac, kínai adatok alapján

Kínában máris jobb a helyzet, mint egy évvel korábban, az 5G pedig valósággal dübörög.

A vártnál gyorsabban regenerálódik a mobilpiac, kínai adatok alapján

A koronavírus-járvány a globális gazdaságra elképesztően komoly hatást gyakorol még jelenleg is, hiszen szó nincs arról, hogy lecsengett volna. Azt nagyon nehéz megjósolni, hogy a különböző területek miként fognak rendbe jönni, de a mobilpiacról már van némi információ.

A gazdasági károkat most Kínán lehet leginkább figyelemmel követni, hiszen ott a COVID-19 helyzet sokkal előrébb tart, mint a világ más területein. Ott már szinte a lecsengési stádiumban volt a fertőzés, amikor a globális járvány tényleg mindenhova elterjedt. És áprilisra jelentős mértékben elindult Kína a több hetes „leállást” követően.

Galéria megnyitása

Most pedig befutottak az okostelefonok értékesítési adatok, amik márciusban és februárban is katasztrofális képet festettek Kínában. Éves viszonyításban a 2019-es adatokhoz képest csaknem a felére zuhant vissza a mobilok eladása februárban. Mivel az okostelefonokból óriási pénz származik, így ezt megérezte a gazdaság is. És akkor úgy kalkuláltak a szakemberek, hogy sokkal a második negyedévben sem lesz jobb a helyzet, azonban most másként állnak a dolgok.

Egy friss beszámoló szerint áprilisban a kínai mobilpiac olyannyira magára talált, hogy nemcsak, hogy nem érződik a koronavírus hatása, hanem még, akik korábban elhalasztották az új eszköz vásárlását, részben azok is pótolták most a lemaradást. Növekedés volt mérhető, ráadásul nem is elhanyagolható mértékben. Éves tekintetben 14,2 százalékkal több új okostelefont vásároltak most az emberek Kínában, és nem ez az egyedüli meglepő adat.

Galéria megnyitása

Az 5G iránti érdeklődés a tetőfokára hágott Kínában. Ott az 5G hálózatoknak a kiépítése globális viszonylatban nagyon jó, és már eddig is az volt tapasztalható, hogy a kínai vásárlók veszik a legtöbb 5G modemmel szerelt masinát, de áprilisban különösen nagy ugrás történt ezen a front. A forgalomba bocsájtott eszközöknek már csaknem a 40 százaléka (39,3) 5G-s volt. Ez már csak azért is érdekes, mert 2000 jüan alatt mondhatni nincs Kínában 5G támogatást nyújtó mobil, szóval szépen emelkedhetett az 5G iránti érdeklődéssel együtt az átlagos eladási ár is.

Galéria megnyitása

Csak áprilisban 40,8 millió okostelefont szállítottak le a gyártók, amiből összesen 16 millió volt, melynek a fedélzetén már az 5G hálózati modem is megtalálható. Soha korábban nem fogyott egyetlen hónap alatt ennyi 5G támogatást nyújtó eszköz, de még közel ennyi sem.

Azt sajnos most nem tudtuk meg, hogy a gyártók szempontjából hogyan alakult az április, azt viszont feltárta a jelentés, hogy az eladott mobiloknak a 91 százaléka volt hazai márkához köthető, ami szintén eléggé kiemelkedő érték, de nem példátlan. Érdekes adat az is, hogy összesen 2020-ban már 30,4 millió 5G-s mobil talált gazdára, ami a teljes forgalom 33,6 százaléka, ami annak is köszönhető, hogy ott már a forgalomba kerülő új mobiloknak a 47,4 százaléka 5G-s volt. Kínában négy hónap alatt 65 5G modemes készülék debütált.

Neked ajánljuk

Kiemelt
{{ voucherAdditionalProduct.originalPrice|formatPrice }} Ft
Ajándékutalvány
-{{ product.discountDiff|formatPriceWithCode }}
{{ discountPercent(product) }}
Új
Teszteltük
{{ product.commentCount }}
{{ product.displayName }}
csak b2b
nem elérhető
{{ product.originalPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.displayName }}

Tesztek

{{ i }}
{{ totalTranslation }}
Sorrend

Szólj hozzá!

A komment írásához előbb jelentkezz be!
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap