Az Apple az idei felsőkategóriás újdonságait borítékolhatóan egy friss rendszerchippel küldi majd bevetésre, és már állítólag folyik az új lapka gyártásának az előkészítése. A DigiTimes pedig arról számolt be, hogy a gyártásért ugyanaz a vállalat felel majd, ami az Apple A12 előállításáról is gondoskodott, a TSMC.
A tajvani chipgyártó a szaklap értesülései alapján exkluzív jogot szerzett az Apple A13 készítésére, szóval minden bizonnyal jól vizsgázott a vállalat az Apple A12, valamint persze az Apple A12X esetében. Tavaly az Apple A12 volt az első olyan lapka, ami 7 nm-es gyártási eljárással került bele kereskedelmi forgalomba szánt eszközbe. A csíkszélességen idén sem fog változtatni a TSMC, marad majd a 7 nanométer, viszont a DigiTimes úgy tudja, hogy lesz előrelépés ezen a fronton. Egy a termék fejlesztéséhez közel álló forrás arról számolt be a lapnak, hogy itt már az EUV technológiával megtámogatott eljárással kell számolni, ami valószínűleg hozzájárul majd a még jobb végtermékhez. A TSMC részben annak köszönhetően tudott elsőként váltani 7 nm-re, hogy elhalasztotta az EUV igénybevételét, de a jelek szerint a cég időközben már ezt is megoldhatta, így az Apple A13 egy fejlettebb gyártástechnológián debütálhat.
Az Apple A13 előállítása a pletyka szerint a második negyedév folyamán indulhat be. Az Apple tavaly az A12 rendszerchip mellett lerántotta a leplet az Apple A12X-ről is, de az egyelőre rejtély, hogy idén is kettő csúcskategóriás lapkával készül-e az cupertinói alakulat, vagy most csak egy egységgel érdemes számolni. Az Apple A13 az új generációs iPhone-okban biztosan jelen lesz, de más készülékekben is bevetésre kerülhet majd.
Arról egyelőre nem szólt a fáma, hogy ez a lapka milyen paraméterekkel szolgálhat, de az szinte borítékolható, hogy a teljesítményben most egy nagyobb előrelépés történhet. Az Apple az A12-vel a hatékonyság növelését tűzte ki célul, és a CPU például csak 15 százalékkal lett gyorsabb, így ezen a fronton a konkurencia egészen közel került hozzá. A vállalat készülhet egy izmosabb Neural Engine komponenssel is a gépi tanulással kapcsolatos feladatok felpörgetése céljával, és minden bizonnyal az integrált grafikus vezérlő is tovább fog fejlődni.
A DigiTimes egyébként a TSMC kapcsán arról is beszélt, hogy a gyártó egy lassabb évvel számol idén, legalábbis az első félévben mindenképpen. Az okostelefonok forgalma csökkenni fog az Apple, a Qualcomm és a HiSilicon (Huawei) is alacsonyabb rendelésekkel dolgozik. Ezek mellett persze ott van az AMD is, de azt nem tudni, hogy ennek a cégnek a forgalma hogyan fog alakulni az új generációs lapkák esetében. Siker esetén akár még meg is lepheti a TSMC-t, aki egyelőre úgy kalkulál, hogy az év első fele gyérebb forgalmat hoz majd a 2018-asnál.






























