Az amerikai kormányzat nemzetbiztonsági okokra hivatkozva folyamatosan keseríti meg a kínai vállalatok életét. Legutóbb a TikTok és a WeChat került náluk a figyelem középpontjába, amit sikeresen be is tiltott a Trump kormány, így azok nem működhetnek tovább, ha nem kerülnek át amerikai kézbe.

Korábban a Fehér Ház az LA Times-nak megerősítette, hogy a videojáték vállalatok nem fognak a figyelem középpontjába kerülni, most viszont a 100% Tencent tulajdonban lévő Riot Games és a kisebbségi tulajdonrészben lévő (40%) Epic Games is kapott értesítést a kormánytól, hogy több információt osszanak meg velük az adatbiztonsági protokolljaik kapcsán, írta meg a Bloomberg.com.

A kormány kíváncsi arra, hogyan kezelik az amerikai állampolgárok személyes adatait és milyen biztonsági kockázatot jelentenek ezek a cégek. Nem fognak a vizsgálódások ezen a szinten megállni, valószínűleg a kisebbségi 15%-os Tencent részesedést maga mögött tudó Glu Mobile-t és a szintén kisebbségi, 5% Tencent érdekeltségű Activision Blizzardot is meg kívánják majd vizsgálni.

A Tencent részvényei sokat estek az utóbbi időben Hong Kong-ban az amerikai szankciók következtében, ami nagy valószínűség szerint az amerikai kormány burkolt célja is a Kínával való gazdasági hatalmi játszmában.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

7 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Enno
Enno
2020. szept. 20. 22:50
#5

Valaki oda pörkölhetne már nekik is

Tapir_606
Tapir_606
2020. szept. 19. 16:58
#4

nem tudom, hol küldjem, szóval itt lesz egy off:
brutálisan bugos a komment szekciótok, ha az ember egy képet Ctrl+V-zik ide

amugy a Cím alatti "asd"-re akartam felhívni a figyelmet :D

axe
axe
2020. szept. 20. 0:02

@Tapir_606  
"brutálisan bugos a komment szekciótok, ha az ember egy képet Ctrl+V-zik ide"
11éve rontom itt a levegőt, de tudtommal sose lehetett :D

axe
axe
2020. szept. 19. 15:34
#3

emberi jogok utolsó védőbástyája mint amerika :DDDDDDDDDDDD neked is küldik a demokráciát csak legyen olajad vagy valami értékes nyersanyagod :D

kiberg
kiberg
2020. szept. 19. 13:31
#2

Helyes! Minnél erősebb a szabadság és emberi jogok utolsó védőbástyája a bolygón annál jobb. Szólásszabadság is hol van? Az USA-ban van, bár ott is a tech cégek cenzúráznak mint egy barom állat. Úgyh még ott sem a legjobb. Máshol meg a világban katasztrófa.

axe
axe
2020. szept. 19. 15:32

.

_PARASZT_
_PARASZT_
2020. szept. 19. 13:14
#1

Hejes!

Vissza az oldal tetejére