A mesterséges intelligencia valósággal berobbant a köztudatba, és lassan milliárdos szinten van azoknak a száma, akik próbáltak már valamilyen generatív MI szolgáltatást. Szinte hetente jönnek-mennek különböző új szolgáltatások, és a CNBC úgy tudja, hogy a Google egy nagyon egyedi projekten is dolgozott mostanában.
A Google állítólag egy mesterséges intelligencia chatbotot szeretett volna fejleszteni a Z generáció és a még fiatalabb közönség számára.
Ez a szolgáltatás egy digitális karaktert elevenített volna meg a generatív MI technológiát felhasználva, de a belső információk szerint ezt a megoldást a vállalat most „depriorizálta”. Tehát most éppen ez a fejlesztés a háttérbe szorulhatott, de nem vetette el teljesen a dolgot a Google. A jelentés szerint az utóbbi időben végrehajtott belső átszervezések eredményeként alakult úgy, hogy erre kisebb figyelem hárul jelenleg.
Azt is hozzátette a CNBC forrása, hogy az ilyen lépéseknek sokszor az az eredménye, hogy az adott projekt hosszú időre a fiókba kerül, de van rá egy kevés esély, hogy nem fog teljesen eltűnni. Illetve a fejlesztések visszaköszönhetnek későbbi fejlesztésekben.
A huszonéveseknek és még fiatalabbaknak szán chatbot egyik különlegessége az lett volna, hogy kiválaszthattak volna a felhasználók egy olyan karaktert, akivel beszélgethettek volna. Tehát nem úgy ment volna, mint a most használt megoldásoknál, így a ChatGPT-nél, a Bardnál vagy éppen a Bingnél, hogy csak a rendszer válaszol a kérdésekre, hanem lett volna egy digitális figura, akivel beszélgethettek volna az emberek. Ezekre a forrás „Bubble Characters” címszó alatt hivatkozik.
Állítólag ez nem egy teljesen friss projekt volt, hanem már több mint egy évvel ezelőtt elkezdtek rajta dolgozni. Szóval hamarabb terítéken volt a Z generációnak szánt chatbot, mint ahogy a ChatGPT berobbant a piacra. Valószínűleg ez elég érzékenyen is érintette a Google-t. Azóta is azt lehet érezni a lépésein, hogy kapkodásban van, noha szép lassan kezdi felvenni az új tempót. A cég által elképzelt csevegőplatform életszerű beszélgetésre adott volna lehetőséget, természetesebb interakciókkal. Így keltette volna fel a fiatalok figyelmét.
Ugyanaz volt a koncepció egyébként itt is, mint a ChatGPT-nél, szóval a nagy nyelvi modellre támaszkodna a rendszer, ha működésbe lépne, és képes lenne felhasználni a tanuláshoz azokat a parancsokat, információkat is, amiket a felhasználók bevisznek. Szórakoztató, fiatalos karakterek lettek volna a szolgáltatásban, melyekhez akár hang is tartozhatott volna. Nem kizárt, hogy a Google ezt később megvalósítja, esetleg valamilyen módon beépíti a Bard tarsolyába.
A jelentés szerint a Z generációs chatbotot fejlesztő csapat több tagja is a Bardon dolgozik mostanra. Ez már a fentebb is említett átszervezések eredményeként alakult így, hiszen a ChatGPT miatt hirtelen kellett a Google-nek nagyobb erőforrást átcsoportosítani a Bard fejlesztésére. Érdekesség egyébként, hogy a Character.AI valami nagyon hasonlót valósít meg, és azt éppen korábbi Google alkalmazottak alapították és indították el.
A forrás elmondása alapján a Google berkeiben a nyelvi modellek használatára nagyon sok különböző kutatás van folyamatban. Remek példa egyébként erre a NotebookLM is, amiről éppen a napokban volt alkalmunk beszámolni. Előre láthatólag a cég számos más megoldással is előrukkol majd a mesterséget intelligenciához kapcsolódóan. Kíváncsian várjuk, hogy mi lesz a következő, amit előhúz a kalapjából.