BÁR A KIADÓ SZERETNÉ, DE NEM LESZ NFT A FINAL FANTASY XIV-BEN

A PlatinumGames szerint csak a nagy cégek nyerhetnek az NFT-vel, az alkotókat csak kihasználják.
Török Roland
Török Roland
2022. febr. 22. 12:33
Bár a kiadó szeretné, de nem lesz NFT a Final Fantasy XIV-ben

A legtöbb kiadónak közösségi nyomásra muszáj volt az elmúlt pár hétben teljesen kifarolnia az NFT-k mögül, ám Japánban nincs akkora negatív visszhangja a technológiának a videojátékokon belüli alkalmazásokra nézve, mint a nyugati országokban. 

Az egyik legerősebb megmaradt NFT lobbista, a Square Enix vezetője, Matsuda Yosuke elkötelezett a technológia mellett. A 2022-es évet kezdő levelében kijelentette, hogy a metaverzumban és az NFT-ben látja a jövőt. Szerinte míg manapság az olyan játékosok vannak többségben, akik azért játszanak, hogy jól érezzék magukat, az NFT beköszöntével viszont már többen lesznek azok, akik azért fognak játszani, hogy valamit alkothassanak és beadhassanak a közösbe.  

Ez sokak szerint úgy hangzik, hogy a Square Enix ahelyett, hogy játékokat akarna csinálni, amik jók és szórakoztatóak, inkább platformot akarna létrehozni és azt eladni. Tehát lényegében az alapok lefektetése után már nem kéne semmit csinálniuk, mégis passzív bevételhez jutnának éveken keresztül a lelkes és kreatív játékosoknak hála. 

A Final Fantasy XIV rendezője, Naoki Yoshida egy élő videóban kiemelte, látja, hogy ez egy érzékeny téma Nyugaton, rengeteg reakció érkezik a Square Enix újévi köszöntő levelére ez ügyben, de nincs tervben, hogy bevezessék a játékukba az NFT-ket vagy bármilyen blokklánc alapú technológiát. Bár ő személy szerint érdekesnek találja a dolgot, ezt egyáltalán nem tudja a Final Fantasy XIV-en belül elképzelni, mert egyáltalán nem úgy épül fel a játék, hogy ezt támogassa. El tud képzelni játékokat NFT-vel, de ezt csakis akkor, ha már a kezdetektől így tervezik meg a címet, a beleerőltetéssel nem ért egyet. 

A téma kibeszélése végén azért még egyszer kiemelte, hogy senki ne aggódjon, tényleg nem lesz NFT az FFXIV-ben. 

A játékfejlesztők általános véleménye továbbra is az, hogy nem kell NFT-t használni ahhoz, hogy egy játék jó és működőképes legyen. A PlatinumGames fejlesztőivel, vagyis a Nier: Automata, Bayonetta és a Babylon’s Fall készítőivel készült VGC interjúban Inaba Atsushi és Kamiya Hideki erősen fogalmaztak az NFT-vel szemben. Szerintük az NFT-vel maximum csak a nagy cégek nyerhetnek, próbálják is kihasználni a hirtelen jött lehetőséget.  

Úgy fogalmaznak, hogy a tapasztalatok alapján az NFT-nek „egyáltalán nincs semmilyen értelemben pozitív hatása az alkotók és a felhasználók számára, és nagyon frusztráló ezt látni”.  

Amikor valaki NFT-t promotál, akkor általában csak annyit mond, hogy remek pénzkereseti lehetőség, de az már nem kerül szóba, hogy milyen haszna van ebből a felhasználónak és az alkotónak, legfőképpen pedig az nem látszik, hogyan lesznek ebből jó játékok. Úgy látják, hogy az NFT-k fontossá válhatnak később, de jelenleg csak a profitszerzést látja mindenki benne, ebből pedig nem kérnek. 

Megkérdezték Kamiyát, hogy meglepte-e az, hogy a Konami ilyen gyorsan az NFT irányába indult el.  

„Nem igazán. Ha olyan a szaga, mint a pénznek, akkor a Konami egy szempillantás alatt ott terem.” - válaszolta. 

Kamiya hasonló véleményen van az NFT-vel kapcsolatban, mint Inaba, így nem kommentálta mélyebben a dolgot.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

1 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
_PARASZT_
_PARASZT_
2022. febr. 22. 13:41
#1

Kit érdekel. Unalmas már ez a sírás az NFT-ről...

Vissza az oldal tetejére