Ebben az évben is lesz tavaszi Apple esemény, legalábbis már több pletykát lehetett annak kapcsán hallani az elmúlt hetekben, hogy mit hozhat majd ez a rendezvény. Most pedig a pletykák sora tovább bővült egy újabb hírrel, azzal, hogy jöhet az iPhone 14 új színe.
2021 áprilisában az Apple bejelentette, hogy az iPhone 12 és 12 mini elérhető lesz lila színben is. Ez a lila kivitel óriási siker lett, tényleg rengeteg vásárlót mozgatott meg annak idején, szóval a vállalat abszolút pozitív visszaigazolást kapott arról, hogy érdemes új színt kiadni menet közben. Minden bizonnyal ennek hatására 2022 márciusában a vállalat előrukkolt egy különleges zöld változattal az iPhone 13 széria esetén is.
Az idei évben pedig a sárga lehet majd az új színopciója az iPhone 14-nek.
Egy renderkép is megjelent arról, hogy milyen lehet majd az új szín. A képen azt lehet látni, hogy egy érdekesebb citromsárga kivitelről beszélhetünk, ami kicsit fakó, és mellé nagyon magas fényű. Viszont a sárga igazából nem annyira egyedi, mint amilyen például a lila volt. A múltban már számos iPhone-ból volt megvásárolható sárga változat. Legutóbb ott volt az iPhone 11, de azt megelőzően az iPhone XR-ből is volt ilyen variáns, először pedig az iPhone 5c széria volt, ahol a sárga mobil megjelent.
Érdekesség még, hogy a vállalat egyébként sok évvel ezelőtt a (PRODUCT)RED terméksorozatot erősítő készülékeket is tavasszal adta ki. Ezek a piros modellek ma már általánosabbé váltak, de az iPhone 7 és az iPhone 8 termékcsaládok esetében ez különlegességnek számított.
Sok érdekességet hozhat a tavaszi Apple esemény
Tavaly tavasszal érkezett az iPhone SE új generációja, befutott a friss iPad Air, terítékre került a Mac Studio és a Studio Display, és persze a zöld iPhone 13. Előtte pedig az iPad Pro, at iMac, valamint az Apple TV vonalon jöttek friss termékek, de akkor futott be az AirTag is, no, meg a lila iPhone.
Idén is számítanak arra, hogy a Mac vonalon friss konfigurációkkal fog előhozakodni az Apple. Érdekes módon iPadre ezúttal egyáltalán nem számítanak, az a hír járja, hogy ebben az évben egyáltalán nem fog új táblagép érkezni a vállalattól. Az Apple TV sorozatban viszont elképzelhetőnek tartják, hogy érdemes friss fejlesztésre számítani.
A cupertinóiak elvileg dolgoznak egy olyan új HomePod magoldáson is, aminek lesz egy saját kijelzője. Akár az is felbukkanhat. Plusz apróságokra is érdemes számítani, például extra Apple Watch szíjak jöhetnek.
Korábban több pletyka volt arról, hogy érkezhet majd az Apple VR/AR headsetje, de most nagyon úgy fest, hogy nem érdemes arra várni, hogy bármilyen szemüveg kerülne a kamerák kereszttüzébe. Állítólag szoftveres nehézségekkel küzdenek a fejlesztők, de igazából már annyi különböző információt lehetett erről hallani, hogy sosem tudni, éppen mi az igazság. Az biztos, hogy lesznek már erről pletykák.