A Samsunggal tárgyal olcsó 5G chipekről a Qualcomm

A Samsunggal tárgyal olcsó 5G chipekről a Qualcomm

A Qualcomm számára az utóbbi időben a MediaTek szemmel láthatóan sok kellemetlenséget okoz azzal, hogy rendkívül agresszívan tolja az 5G technológia szekerét, és nem kevés vásárlót csakliz el a piacvezetőtől. A vállalat éppen ezért most azon van, hogy a lehető legkedvezőbb áron hozza össze az olcsóbb 5G-s megoldásának a gyártását.

A Qualcomm a rendszerchipjeit jobbára a TSMC-nél állítatja elő, viszont a jelek szerint a Samsung az, akivel költséghatékonyabban lehet ezt megoldani. A Snapdragon 690 esetében például a Qualcomm már a Samsung irányába nyitott, és most pedig arról számolhatunk be, hogy a megfizethetőbb megoldásokat is a dél-koreai alakulat húzhatja be a gyártás szempontjából.

Galéria megnyitása

Hamarosan leleplezheti a Qualcomm az első olyan rendszerchipet, ami a Snapdragon 400 szérián belül kerül a kínálatba, de már lesz benne 5G hálózati modem integráltan. Ez tudja majd felvenni a versenyt a MediaTek Dimensity 700 termékvonallal. Miközben a Snapdragon 690 a Qualcomm válasza a Dimensity 800 sorozatra. A Snapdragon 400 besorolású, 5G-s rendszerchipről egyelőre még szinte semmit nem tudunk, de a gyártás a jelek szerint a Samsungnál lesz.

Ahogy a Snapdragon 690, úgy a Snapdragon 400 fejlesztés is a 8 nanométeres csíkszélességen készülhet, ami a számozás alapján már nem áll messze a 7 nm-es eljárástól, de valójában azért inkább a 10 nanométeres technológiához áll közelebb. A Qualcomm újdonságát állítólag több gyártó is tárt karokkal várja már.

Galéria megnyitása

A Xiaomi, az Oppo és a Motorola már hivatalosan is bejelentkezett az 5G-t felvonultató Snapdragon 400 lapkáért. De azt egyelőre nem tudjuk, hogy a kész termékek mikor fognak befutni, most még a Snapdragon 690-et is alig alkalmazzák. A Snapdragon 765G viszont óriási bizniszit jelentett a cégnek, ezzel több tucatnyi eszköz született mostanra.

A Samsung a 7 nanométerrel nem járt jól, nagyot veszített a TMSC-vel szemben, de most azon van hogy behozza a hátrányát, és az utóbbi időben jó üzleteket hozott össze. Az Nvidia is a Samsunggal fogja gyártatni az egyedi 8N eljárást használva az RTX 30-szériát, és az IBM választása is a Samsungra esett az új Power10 processzorok esetében, amelyek már a 7 nm-es EUV-t használják ki – szóval itt azért már nem az ár döntött. És már az is biztosnak tűnik, hogy a Qualcomm egyre jelentősebben veszi igénybe a sorait.

Neked ajánljuk

Kiemelt
{{ voucherAdditionalProduct.originalPrice|formatPrice }} Ft
Ajándékutalvány
-{{ product.discountDiff|formatPriceWithCode }}
{{ discountPercent(product) }}
Új
Teszteltük
{{ product.commentCount }}
0% THM
{{ product.displayName }}
nem elérhető
{{ product.originalPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.displayName }}

Tesztek

{{ i }}
{{ totalTranslation }}
Sorrend

Szólj hozzá!

A komment írásához előbb jelentkezz be!
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap