Néhány napja számolhattunk be arról, hogy az Apple nem számít arra, hogy az idei évben több iPhone-t lenne képes értékesíteni, mint egy évvel korábban, 2021-ben. Most pedig szinte teljesen ugyanez a hír érkezett meg a Samsunggal és a Galaxy okostelefonokkal.
Lassan lenyalt borítékba lehet tenni, hogy 2022-ben nem fog növekedni az okostelefonok piaca, pedig még csak egyetlen negyedév zárult le, az év felénél sem járunk. Egész egyszerűen olyan gazdasági hatások voltak az elmúlt hetekben, hónapokban, amik jelentősen leverték a keresletet. Hiába tervez az Apple egy minden eddiginél jobb iPhone generációval előlépni, és hiába sikerült a Galaxy S22 széria rajtja is jól, egyik vállalat sem tud jelenleg bizakodni.
A SamMobile számolt be a Maeil Business News információira hivatkozva arról, hogy a Samsung abban bízott az év elején, hogy 2022-ben akár 310 millió Galaxy okostelefon is eladásra kerülhet. Azonban most a cég módosította a különböző megrendelési szerződéseket. Már csak 280 milliós darabszám leszállítására készül a dél-koreai alakulat, ami több mint 10 százalékos módosítás negatív irányba. Ez a mennyiség nagyjából megegyezik azzal, amilyen eladási számot 2021-ben elért a Samsung az IDC adatai alapján.
Persze még ez is egy nagyon szép eredmény, amivel egyértelműen megtarthatja az első helyet a mobilpiacon a vállalat. Azonban bevételszerzési szempontból ez mindenképpen egy rossz hír. És sajnos abban sem lennénk biztosak, hogy a mostanában kilátásba helyezett trendek nem fognak hosszabb ideig fennmaradni. Szóval nem kizárt, hogy 2023-ban is kisebb darabszámmal kell a vállalatoknak beérni.
A friss jelentés szerint a Samsung a teljes termékpaletta esetében arra számít, hogy csökkenés lesz. Szóval a Galaxy S, a Galaxy A és a Galaxy M szériák tagjai iránt is kisebb lesz a kereslet az idei évben, mint amire a vállalat várt. Valószínűleg a Galaxy Z sorozat is érintett lesz, persze a hajtogatható mobilok egyébként sem húzták túlzottan a darabszámot – persze a bevételre nagyobb hatásuk volt.
Úgy látják az elemzők, hogy egyre hosszabb ideig igyekeznek a felhasználók megtartani a meglévő készülékeiket. És ezen a téren annál hosszabb lehet a kihordási idő, minél magasabb árkategóriás a termék. A felsőkategóriában akár 1-2 évvel is tovább tartogathatják a készülékeket az emberek, mint korábban.
A Samsung számára jelentős problémát okoz az orosz-ukrán háború is. A katonai konfliktus kirobbanása óta ugyanis Galaxy mobilokat nem értékesítenek Oroszországban, mint ahogy más Samsung terméket sem. És bizony az orosz piacon a Samsung egy kiemelt szereplő volt. Érdekesség, hogy Oroszországban a szolgáltatók már használt készülékek újra eladásával is elkezdtek foglalkozni, mivel egyre súlyosabb az eszközhiány.
A cégek ahhoz, hogy a pénzügyi eredmények terén növekedést tudjanak idén felmutatni, valószínűleg árakat fognak emelni. Az infláció és más gazdasági hatások mindenkit nehéz helyzetbe hozhatnak, miküzben a teljesítési kényszer megvan.

































