A Galaxy S9 és az S9+, valamint a Galaxy Note9 még rendelkezik egyebek mellett 3,5 milliméteres csatlakozóval is, pedig egyre több gyártó hagyja ezt el. Legközelebb már a OnePlus is „leradírozza” a 6T modell keretéről ezt, és most úgy fest, hogy sajnos a Samsung sem tart már ki sokáig.
Egy megbízható dél-koreai forrás szerint jövőre a Samsung is azt tervezi, hogy elhagyja a jól bevált csatlakozót. Az ETNews által megszellőztetett információ alapján a Galaxy Note9 utódja lehet az a mobil, ami már a 3,5 milliméteres aljzat híján fog kamerák kereszttüzébe kerülni, és csupán C-típusú USB lesz a keretén. Ebből pedig arra következtethetünk, hogy nagy valószínűséggel a Galaxy S következő generációja lesz az utolsó csúcsmodell, ami „táncba viszi” a Jack dugó foglalatát, és utána ennek is vége, a szivárogtató szavai alapján ugyanis a Galaxy S11 már biztosan 3,5 milliméteres aljzat nélkül fog befutni nagyjából másfél év múlva, 2020-ban.Az indoklás állítólag ebben az esetben elsősorban az lehet majd, hogy rendkívül gyorsan növekedik a vezeték nélküli fülhallgatók forgalma, szóval ez a lépés nem fog akkora problémát okozni a felhasználóknak, mint néhány éve tette volna. A Strategy Analytics számai alapján jövőre már 74 millió ilyen kiegészítő találhat gazdára, 2022-re pedig ez a szám szerény becslés mellett is átlépi majd a 100 milliós határt, szóval a következő években 40 százalékot meghaladó növekedést lehet kilátásba helyezni. És a Samsung a jövőben is biztosítani fog átalakítót az okostelefonjaihoz, hogy a felhasználók ne kerüljenek emiatt nehéz helyzetbe.































