Shop menü

A RYZEN 5000-ES ÁRUKÉSZLETET IS HAMAR LERABOLTÁK A NYERÉSZKEDŐK

Úgy tűnik, még nem sikerült megtalálni az ellenszert az efféle akciókra.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
A RYZEN 5000-es árukészletet is hamar lerabolták a nyerészkedők

Az AMD RYZEN 5000-es sorozatú asztali processzorai 2020. október 8-án jelentek meg, a velük kapcsolatos legfontosabb információkat egy külön összefoglaló keretén belül már tálaltuk. Sejteni lehetett, hogy az új processzorok iránt nagy lesz az igény, november 5-én meg is jelentek kereskedelmi forgalomban, legalábbis hivatalosan, ám az árukészletek megint rekordidő alatt fogytak el, ami részben annak köszönhető, hogy ismét akcióba lendültek a botok, illetve az őket üzemeltető nyerészkedők.

Hasonlót legutóbb a GeForce RTX 30-as sorozat egyes tagjainak rajtjakor lehetett látni: a kereskedők kínálatát felvásárolták a botok, majd az őket üzemeltetők szépen lassan feltették a különböző online piacterekre a friss, meleg portékát, az ár meghatározásakor pedig a legvastagabb ceruzájukat vették elő.

Egyes felhasználók, akik hoppon maradtak, ellenbotokat fejlesztettek, amelyek a különböző aukciókon licitáltak, ezzel igen magasra felverve az árat, majd az aukció lezárásakor hoppon maradt az eladó, ugyanis a licit mögött nem volt vételi szándék. Az online piacterek üzemeltetői természetesen megtették a szükséges lépéseket, így a helyzet javulni kezdett, de még mindig eléggé kevés kártya kerül forgalomba.

Galéria megnyitása

Nagyjából ugyanez a helyzet a RYZEN 5000-es sorozat tagjaival is, amelyeket szintén felvásárolták a nyerészkedők a különböző botok, illetve a botszolgáltatást nyújtó szolgáltatók közreműködésével, így a processzorok méregdrágán kerültek fel a különböző online piacterekre – megint. A rajt előtt az AMD különböző irányelveket fektetett le a kereskedőpartnerek számára, amelyekkel megelőzhető a nyerészkedők tömeges támadása, ám a jelek szerint ez a gyakorlat egyelőre nem túl gyümölcsöző, legalábbis az aktuális állapotot látva.

Az ASUS szerint a Radeon RX 6000-es sorozat tagjainak rajtjakor szintén hasonló helyzetre lehet majd számítani, ugyanis egyes modellek igen jó ár/teljesítmény aránnyal érkezhetnek, így ezekre egészen biztosan lecsapnak majd a nyerészkedők, illetve a botok. Hogy sikerül-e megakadályozni a támadást, illetve mérsékelni annak negatív hatásait? Idővel mindenképpen kiderül. A Radeon RX 6000-es sorozat első két tagjai 2020. november 18-án kerül forgalomba.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére