1. oldal - Megküzdeni a félelemmel
A kelta eredetű halloween nálunk is egyre inkább teret hódít. A nagyobb szórakozóhelyek jelmezes mulatsággal csalogatják a kikapcsolódni vágyókat, a rémisztőbb szabadulószobákban egyik turnus a másikat követi, és mind több és több, kajánul vigyorgó, vagy veszettül vicsorgó töklámpást látni az ablakokban. Programokból és látványosságokból tehát nincs hiány, de akkor sem kell unatkoznunk, ha egy az ünnephez illő hangulatú játékkal ütnénk agyon a szabadidőnket.
Lássuk hát a kínálatot! A felsorolást azokkal a borzongató címekkel kezdjük, amikben oda lehet, sőt, néha egyenesen kell csapni!
A hatodik résszel sohasem látott mélypontra zuhanó Resident Evil rajongói közül sokan erősen kételkedtek abban, hogy a készítők a hetedik, TPS-ből FPS-sé avanzsáló epizóddal vissza fognak térni a helyes útra. A Capcom munkatársai azonban rácáfoltak a várakozásokra. Ezért alkotásuk, amiben az eltűnt feleségét kereső Ethan Winterst irányítva járhatjuk be az eszelős Baker család sötét és gyomorforgató titkokat, illetve undorító lényeket rejtő birtokát, nem csak 2016 egyik legjobb túlélőhorrorja lett, hanem annak ellenére, hogy kevés szállal kötődik a korábbi felvonásokhoz, vitán felül a franchise szellemiségének egyik legkiválóbb képviselője.
A túlélőbűntudatot, szeretteink elvesztésének feldolgozását, valamint a mentális betegségeket körüljáró, megindító történetű Hellblade: Senua’s Sacrifice-ban is fontos szerep jut a fegyvereknek. Az északi mitológiát feldolgozó alkotásban a harcosnő előtti legnagyobb kihívás azonban, hogy saját belső démonait legyőzze.
The Evil Within 2
Amennyiben a nyíltabb világok jobban vonzanak titeket, az esetben a The Evil Within 2 második része méltán tarthat igényt a figyelmetekre. Az ezúttal nem Shinji Mikami, hanem John Johanas vezetése alatt elkészült folytatásában ismét Sebastian Castellanos bőrébe bújhatunk bele. Ha nem játszottatok viszont az első epizóddal, akkor mindenképpen kezdjetek azzal, mert a remekül sikerült folytatás erősen épít rá! (Spoilerek következnek az első részre!)
A poklot megélt detektívnek ahhoz, hogy megmentse halottnak hitt lányát, Lilly-t, a STEM újfent félresiklott és rémálommá vált világába kell alámerülnie. A rendszer magja pedig ezúttal nem más, mint a kislány, akire mindenkinek fáj a foga az összeomlás felé közeledő Unionban és a való világban egyaránt. A beteg elmék által megfertőzött helyen lángszórós szektatagokkal, mutálódott szerencsétlenekkel, ocsmány szörnyetegekkel és válogatott eszelősökkel találkozhatunk.
A szintén a nyitott világú címek sorát erősítő Dying Light-ban sem kell finomkodnunk. Elvégre, azon túl, hogy Kyle Crane a parkour valódi mestereként látványosabbnál látványosabb módokon tudja átszelni a zombik és célpontja, az eszelős Rais által uralt Harran világtól elzárt városát, ha úgy hozza a szükség, a fegyverekkel is jól bánik. Mivel azonban pisztolyok, puskák és hasonló készségek igen ritkák, a lőszerről nem is beszélve, az ügynök többnyire közelharccal kell, hogy megoldja a problémákat. Éles fejszék, rettenetes sebeket ejtő bozótvágó pengék, súlyos vascsövek, vagy éppen változatos fejformájú kalapácsok: a bőséges kínálatban mindenki megtalálhatja a stílusához legjobban illő, ám idővel a gondos javítás ellenére is okvetlenül eltörő darabot. Persze, érdemes észben tartanunk, hogy a túlerő iszonytató, így nem árt óvatosnak lennünk, sőt, éjszaka, amikor a legerősebb, fényre érzékeny bestiák is előbújnak a rejtekhelyeikről, ajánlott módfelett körültekintően eljárnunk. Az alapjáték után mindenképp érdemes a kiegészítőbe is belevágni, mert az is igen jól sikerült!
2. oldal - Olcsó rémisztgetés
Akkor sem kell unatkoznunk, ha nem akarunk túl mélyen a zsebünkbe nyúlni, mert az ingyen, vagy igen kedvező áron letölthető indie-címek között is bőségesen találni olyan játékokat, amikkel méltó módon tölthetjük el a rettegés éjszakáját.
They Breathe
A párbeszédek, hátrahagyott jegyzetek és hasonló dramaturgiai kellékek nélküli, cselekmény-orientált történetmesélés vitán felül a horror egyik, ha nem a legnagyobb kihívása. A They Breathe-et jegyző The Working Parts tagjai azonban sikerrel vették az akadályt. Művük, melyben egy békával kell lejutnunk az egykor a lakhelyéül szolgáló, ám most erőszakos, jávorszarvasokra hajazó kreatúrák által megszállt tó mélyére, annak ellenére a műfaj magasiskolája, hogy egyetlen szó sem hangzik el benne. A rendkívül rövid, húsz-harminc perc alatt végigvihető, számtalan díjat bezsebelő alkotás ugyanis pont olyan, mint egy jó Alkonyzóna-epizód: a nagy csavar mindvégig a szemünk előtt van, ám ennek ellenére mégis teljesen váratlanul csap le.
White Noise 2
Meglepő fordulatokban a manapság divatos aszimmetrikus multiplayer játékok közé tartozó White Noise 2 sem szűkölködik, hiszen a paranormális jelenségek után kutató nyomozók és a rájuk vadászó, fényre érzékeny szörnyetegek is változatos képességekkel bírnak. A kreatúrákat úgy-ahogy távol tartó zseblámpával felszerelt hősök között akad, aki optimizmusával önt lelket a többiekbe, míg társa esetleg időt tud nyerni a csapatnak azzal, hogy kiváló fizikumának hála, a gyilkos bestiák nehezebben bánnak el vele. Ámde, valamennyien bírnak egy negatív kvalitással is, ráadásul az összképet még tovább árnyalja, hogy nem csak speciális képességeikben, hanem egyebek mellett a bátorságukban, a gyorsaságukban és hasonló tulajdonságaikban is jócskán különböznek. A rettenetes külsejű lényeknél is ez a helyzet. Áldozatai ép elméjét felőrlő ocsmánysággal és ártalmatlan, de megtévesztéshez kiváló klónokat készítő, idegen förtelemmel épp úgy a frászt hozhatjuk a többiekre, mint az elé kerülő nyomorultakat megbénító, dimenziók között utazó démonnal, vagy a japán mondák által ihletett halálszellemmel.
No More Room in Hell
Amennyiben jobb szeretjük, ha a többiekkel együtt küzdünk, akkor a Half Life második részéhez készült, de anélkül is futtatható, több újság által is 2011 legjobb modjának választott, a mai napig tisztes felhasználóbázissal bíró No More Room in Hell-t nekünk találták ki. Ebben egy maximum nyolcfős csapat egyik tagjaként próbálhatjuk meg túlélni a zombiapokalipszist. Együttműködés nélkül esélyünk sincs, mivel a készítők maximális realizmusra törekedtek, már ha ilyesmiről lehet szó egy efféle témájú játéknál. Azon túl, hogy be kell osztanunk szűkös készleteinket, mindenáron el kell kerülnünk, hogy az élőholtak megsebezzenek, mert egyetlen harapás is percek alatt átváltoztathat minket emberhúsra éhes rémmé.
Cry of Fear
A szintén egy fillérbe sem kerülő, eddig több, mint hárommillió felhasználó által letöltött Cry of Fear sem véletlenül nyerte el 2012-ben a Mod DB legjobb egyjátékos kampányért járó díját, illetve a közönségkedvencnek járó elismerést. Elvégre, az egyedül és kooperatív multiban is játszható, nyomasztó hangvételű pszichológiai horrorban, amiben a torz szörnyek által üldözött Simon Henriksson kálváriáját élhetjük át, rendkívül jó érzékkel vegyülnek az akciódúsabb részek a nyomasztóbb, testet-lelket megborzongató szakaszokkal. Ráadásul, a fejlesztők komoly hangsúlyt helyeztek arra, hogy munkájuk gyümölcsének újrajátszhatósági értéke magas legyen, így a döntéseinktől függően összesen ötféle befejezést tekinthetünk meg.
3. oldal - Menekülj!
[link href="https://ipon.hu/elemzesek/the_vanishing_of_ethan_carter_%E2%80%93_lovecraft_nyomaban/2286/" target="_blank"]The Vanishing of Ethan Carter
[/link]
Bár számos horrorjátékban kulcsszerephez jut az akció, akadnak olyan címek is, melyek központi karakterei ilyen vagy olyan okokból, de nem sokra mennek a fegyvereikkel, vagy egyenesen nem is használnak semmiféle gyilokszerszámot. A fénykorát a tizenkilencedik század végén és a huszadik elején élő, sajátos atmoszférájú weird fiction irodalmi stílus előtt tisztelgő The Vanishing of Ethan Carter magánnyomozója, Paul Prospero is a pacifistább vonulat egyik jeles képviselője. Hiszen, a megkeseredett férfi kollégáival ellentétben nem az öklében és a pisztolyában, hanem megérzéseiben és abban a természetfeletti képességében bízik, hogy képes rekonstruálni, hogy pontosan mi is történt valakivel élete utolsó pár percében. Így, miközben azon igyekszik, hogy kiderítse, hogy mi is történt a Carter család sötét praktikákat űző tagjaival, jóformán teljesen védtelen, ami nagyban hozzájárul a borzongató hangulathoz.
A SOMA főhőse, a kórház helyett egy számára teljesen ismeretlen, furcsa mutánsokkal teli víz alatti kutatóbázison ébredő Simon Jarrett sem sűrűn él erőszakos megoldásokkal. A kenyerét korábban egy képregénybolt eladójaként kereső férfi vajmi keveset ért a lőfegyverekhez és a közelharchoz. Ám, mivel az útjába kerülő agresszív kreatúrákat ez a legkevésbé sem érdekli, emberünk más választás híján kénytelen a döntéseit kétszer is megfontolva lopakodni, vagy ha rosszul alakulnak a dolgok, akkor teljes erőbedobásból sprintelni. Amúgy sem egyszerű helyzetét ráadásul még tovább nehezíti, hogy a rémálomba illő teremtmények más és más erősségekkel, illetve gyengeségekkel bírnak. Akad teljesen vak, de a legkisebb zajt is meghalló lény, vagy a környezetét a testében lévő lámpákkal megvilágító gép-ember hibrid. Emiatt minden veszélyforrás elkerülése más és más taktikát igényel. Hozzá kell viszont tenni, hogy a játék velejét nem a szörnyekkel való találkozások adják, hanem a mögöttes tartalom és az általa generált pszichológiai horror átélése.
Az Alien: Isolation kissé kakukktojásnak számít, mivel az eltűnt anyja után kutató Amanda Ripley a Sevastopol űrállomáson lezajló kalandjait bemutató FPS-ben nem csak, hogy egy 357-es magnummal oszthatjuk az áldást, hanem még csőbombákkal és molotov-koktélokkal is megkeseríthetjük ellenfeleink életét, sőt, akár lángszórót is ragadhatunk. Fegyvereink azonban csupán az emberek és az androidok ellen hatásosak, a hatalmas űrhajót terrorizáló, elpusztíthatatlan xenomorphban szinte semmi kárt nem tesznek. Ergo, pont a legnagyobb fenyegetés ellen nem tudunk erővel fellépni. Ezért, ha életben akarunk maradni, néha le kell nyelnünk a büszkeségünk és megbújni valahol, míg elül a vihar.
4. oldal - Valami régi és valami új
F.E.A.R.
A szellemek és boszorkányok éjszakájánál keresve sem találhatunk jobb időpontot arra, hogy elmélyedjünk egy kicsit az évek során etalonná nemesedő horror-remekekben. Annak ellenére, hogy a F.E.A.R. első epizódja valamivel több, mint tizenkét esztendővel ezelőtt debütált, mind a mai napig a paranormális FPS-ek egyik megkerülhetetlen sarokköve, mivel játékmenete épp úgy kiállta az idő próbáját, mint az atmoszférája. Elvégre, a Paxton Fettel parancsainak engedelmeskedő klónkatonákat irányító, a kétezres évek közepén zseniálisnak tekintett mesterséges intelligencia még ma is megállja a helyét, ráadásul az Alma Wade által okozott hallucinációk és megmagyarázhatatlan, természetfeletti jelenségek épp olyan ijesztőek, mint 2005-ben voltak.
Call of Cthulhu: Dark Corners of the Earth
Bár a pár nappal a Monolith klasszikusa után megjelent Call of Cthulhu: Dark Corners of the Earth is a belső nézetű lövöldék táborát gazdagítja, a Headfirst Productions munkatársai szem előtt tartották, hogy H. P. Lovecraft ihletforrásul szolgáló novelláiban a harc vajmi kevés szerephez jut, mert a Mítosz teremtményei ellen többnyire hatástalanok a fegyverek. Művük ezért kategóriája egyik legfurcsább darabja, hiszen rendszerint jobban járunk, ha erőszakos fellépés helyett lopakodunk, vagy felvesszük a nyúlcipőt és futunk, ahogy a lábunk bírja. Természetesen, ez néha nem járható út, ám ilyenkor sem adhatjuk át magunkat a féktelen öldöklésnek, mivel teljesen hiányoznak az efféle címekben megszokott kényelmi funkciók. Azon túl, hogy nincs célkereszt, azt sem jelzi külön skála, hogy mennyire sérültünk meg és hogy hogyan is állunk a lőszerrel. Emiatt megeshet, hogy későn jövünk rá, hogy komoly találatot kaptunk, és az sem ritka, hogy hűséges vadászpuskánkról a legrosszabbkor derül ki, hogy csupán bunkósbotként forgathatjuk. Ráadásul, miután ellenfeleink között jócskán akadnak fertelmesebbnél fertelmesebb kreatúrák, és kalandjaink során gyakran szembesülünk olyasmivel, ami nem az emberi elmének való, a test mellett a lélek sérüléseire is ajánlott ügyelnünk, mivel hősünk, az őrület mocsarába egyre mélyebbre merülő Jack Walters akár meg is tébolyodhat.
Sanitarium
Ha kerülnétek a direkt akciót és kedvelitek a groteszk témákat, akkor az 1998-as Sanitarium remek választás lehet. A point and click kalandjátékok sorát erősítő programban egy, a többi ápolt által Max-nek nevezett, összes emlékét elvesztő férfi bőrébe bújhatunk bele, akinek nem csak azt kell kiderítenie, hogy ki is ő igazából és miért zárták egy elmeszanatóriumba, hanem a kiutat is meg kell lelnie. Nyomozásunk közben azonban rafinált fejtörőkön kívül az is hátráltat minket, hogy időnként bizarrabbnál bizarrabb helyeken bukkanunk fel. Robotparaziták által lerohant idegen kaptár, torz testű gyermekek lakta kicsiny városka, vagy egy, a végtelen óceán közepén lévő cirkusz: a furcsa helyszínek listája ezzel még korántsem teljes.
Arizona Sunshine
Az is megeshet, hogy a múltnál jobban érdekel minket a jövőt jelentő virtuális valóság, vagy némi nosztalgiázás után megnéznénk, hogy hogyan is teljesít az új, a nagy áttörésre még váró technológia. Ebben az esetben az egyik legsikeresebb VR-horrornál, az Oculus Rift, PSVR és HTC Vive alatt egyaránt futó Arizona Sunshine-nál keresve sem találhatunk jobb elfoglaltságot. A Vertigo Games és a Jaywalking Interactive hozzávetőlegesen négy órányi adrenalinpumpáló rettegést kínáló alkotásában ugyanis minden korábbinál élethűbb körülmények között próbálhatjuk ki, hogy vajon el tudnánk-e jutni a biztonságot jelentő menedékig a zombiapokalipszis alatt, vagy legyűrnének-e az irgalmat nem ismerő, agyzabáló élőholtak. Az egyjátékos mód mellett kooperatív multiplayer-opcióval is bíró túlélőhorrorban viszont nem árt óvatosnak lennünk, mert bár nem kevesebb, mint huszonöt pisztollyal, puskával és egyéb lőfegyverrel ritkíthatjuk meg a zombik hordáit, a lőszerutánpótlás a műfaj hagyományainak megfelelően szűkös, ezért nem pazarolhatjuk a golyókat.
Ezzel cikkünk végére értünk. Ha nektek is van ötletetek, melyik játékot lehet még érdemes elővenni Halloween éjszakáján, osszátok meg velünk a kommentek között!
