Már több éve dolgozik azon a Qualcomm, hogy a kiterjesztett valóságot használó eszközöket meghódítsa a jó hordozhatóságot biztosító platformjai révén. 2018 első felében a vállalat ezzel a céllal már egy teljesen egyedi alapot is bemutatott a Snapdragon XR1 személyében, most pedig megérkezett ennek a folytatása, a Snapdragon XR2.
Az XR platform célja, hogy a virtuális és a kiterjesztett valósággal foglalkozó technológiákat együttesen tudja kiszolgálni, és olyan lehetőségekről gondoskodjon, amikkel valóban segíteni is képes a felhasználókat – de persze a puszta szórakoztatás is szóba jöhet. A Snapdragon XR2 esetében a vállalat jelentősen megnövelte a rendszer teljesítményét, miközben az 5G-t is használatba vette, ezáltal sokkal izgalmasabbnak ígérkezik a végeredmény, mint a Snapdragon XR1 volt.
A Qualcomm több különböző újítást is bevetve elérte, hogy a friss platform kétszer nagyobb tempóra legyen képes a processzor és a grafikus vezérlő esetében is. És ez még korántsem minden. A videós lehetőségek terén négyszer nagyobb sávszélesség támogatott már a rendszer, és a felbontást tekintve pedig komoly előrelépés történt. A jelentős frissítésen átesett platform 3K x 3K-s felbontású paneleket képes kezelni akár 90 FPS-es sebességgel.
A Snapdragon XR2 esetében a vállalat már a mesterséges intelligenciával kapcsolatos feladatok gyorsítását is felpörgette, akár tizenegyszer nagyobb tempóra képes (15 TOPS) ilyen esetekben az új megoldás, mint az elődje. Továbbá a Snapdragon XR2 már 360 fokos 8K videók lejátszását is támogatja, méghozzá 60 FPS-re is képes ilyen esetben a Qualcomm elmondása alapján. Van itt szemkövetési lehetőség is, és meg tudja egyebek mellett azt is oldani, hogy csak azokat a részeket jeleníti meg a lehető legjobb minőségben, ahova éppen a felhasználó tekintete szegeződik.
Kiemelte a vállalat, hogy a Snapdragon XR2 a világ első 5G támogatással rendelkező kiterjesztett valóság platformja. Ennek az újításnak köszönhetően a hordozhatóság tekintetében új távlatok nyílhatnak majd a jövőben. Az 5G legnagyobb előnye a 4G LTE technológiához képest, hogy jóval alacsonyabb késleltetés érhető el vele, és ezt pedig pont kiválóan lehet hasznosítani a kiterjesztett valóság és a virtuális valóság esetében. A távoli kapcsolattal használt szoftverek esetében ugyanis nagy jelentősége van annak, hogy a mozdulatok átvitele minél közvetlenebben történjen.
A Snapdragon XR2 úgy lett megtervezve, hogy akár egyszerre 7 kamera is képes legyen hozzá kapcsolódni, van egy dedikált gépi látást segítő processzor is benne. Ezáltal tudja a kamerák képét is megfelelő gyorsasággal feldolgozni, hogy a komplett rendszer késleltetése minél alacsonyabb szinten maradjon. Van itt nagy pontosságú fejkövetés is, ami szem és nyelvfelismeréssel is egybe van kötve. És a kezek minden mozzanatát pedig 26 pontos követéssel tudja felismerni.
Az audio területen kiemelte a Qualcomm, hogy 3D térhangzásra képes a rendszer. És lehet itt alkalmazni hangvezérlést, ami folyamatosan fülelni fog, és kontextuális működésre is képes lesz. Még a kapcsolati lehetőségekhez visszakanyarodva, azt is el kell mondani a Snapdragon XR2-ről, hogy már nemcsak Wi-Fi 5, hanem Wi-Fi 6 támogatást is nyújtani tud, plusz 60 GHz-es 802.11ay szupport is akad a tarsolyában.
A Qualcomm Snapdragon XR2 kész szemüvegekben, HMD-kben 2020 második felében, vagy 2021 elején jelenthet majd meg. Szóval egy kicsit még odább van, hogy bevetésre kerüljön. De a fejlesztésében olyan tapasztalt tartalomgyártó is közreműködik, mint a Niantic, akinek az Ingress és a Pokémon Go köszönhető.



































