Az ASRock és az AMD állítólagos együttműködéséből egy igencsak szokatlan kriptovaluta-bányász konfiguráció született, ami a jelek szerint hibás Play Station 5 APU egységeket használ – olyanokat, amelyek ugyan játékkonzol építéséhez nem használhatóak, de más célra gond nélkül be lehet őket vetni. A különleges konfiguráció alapjául AMD BC-250-es APU egységek szolgálnak, azaz a PS 5 „Oberon” APU egységeiről lehet szó, legalábbis sok jel utal erre.

A nem mindennapi kriptovaluta-bányász rendszert egyébként a népszerű hardverdetektív, Komachi_Ensaka vette észre, gyorsan meg is osztotta felfedezését a Twitter virtuális hasábjain keresztül, ám a bejegyzések elérhetőségét azóta sajnos korlátozta. A lényeg igazából így is kiderült, hiszen a bejegyzés egy szlovén listára mutat, ahol „ASRock Mining Rig Barebone 610 Mhs 12x AMD BC-250” néven található meg az újdonság, ára pedig nem kevesebb, mint 13499 euró.

Galéria megnyitása

A rendszer belsejében a képek szerint 12 darab PCI Express passzív bővítőkártya foglal helyet, mindegyiken található egy AMD-BC250-es APU egység. Említést tettek még 16 GB-nyi GDDR6-os memóriáról, két darab 1200 W-os tápegységről, valamint öt darab rendszerhűtő-ventilátoról is. A 16 GB-nyi memória valószínűleg a hibátlan processzormagokat tartalmazó, a rendszerfeladatokat menedzselő APU egységhez tartozik, igaz, ezt nem részletezték. Annyi még kiderült, hogy Ubuntu Linux fut a bányászrendszeren, az elérhető teljesítmény pedig 610 Mh/s ETHASHu, illetve ETC alatt, míg az RVN alatt elérhető teljesítmény 245 Mh/s.

Ezek igazából nem rossz adatok, ha abból indulunk ki, hogy egy GeForce RTX 3090 esetében 120 Mh/s teljesítmény elérésére van mód 300 W-os fogyasztás mellett, egy ilyen kártya pedig 2200 dollár körüli áron kapható jelenleg a tengerentúlon. Csak a videokártyákhoz kéne 1500 W-os tápegység, plusz a többi komponens, maguk a videokártyák pedig eleve 11000 dollár körüli összegbe kerülnének, így összességében az ASRock ajánlata nem tűnik rossznak.

Egy-egy AMD BC-250-es APU egyébként picivel több, mint 50 Mh/s teljesítmény elérésére képes, így a 12 darab APU 600 Mh/s feletti sebességet nyújt. Ezek napi szinten egyenként 3 dollár profitot termelhetnek jelenleg, de a tényleges profit az adott térségben érvényes áramáraktól, valamint a kriptovaluta-árfolyamtól függ.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

5 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
opy600
opy600
2022. ápr. 1. 7:16
#5

Ezekre a "hasztalan" semmikre kellene csillagászait adót kivetni... a pl. gépjárműveket, és más közlekedési eszközöket gyártó cégek pedig beledöglenek, hogy teljesítsék a klínavédelmi kvótákat. Kíványcsi vagyok, hogy a politika mikor ébred ebben a kérdéskörben. Tudom, hogy nehéz feladat, mert a nem spec. bányász eszközöket - mint páldául ez - nehéz beazonosítani az ellátási láncban úgy, hogy egyéb érdekek, pl. normál használatra (is) alkalmas videókártyák felhasználói ne kerüljenek elfogadhatatlan helyzetbe.

Na ezzel biztosan kiverem a biztit...

Samanoske
Samanoske
2022. márc. 31. 19:08
#4

playstation egybe írandó.

arn
arn
2022. márc. 31. 19:01
#3

Hogy adjuk el a ps5ot ketszeres aron.

vlaci79
vlaci79
2022. márc. 31. 18:06
#2

Kicsivel 1 év után már termel is hasznot?

karhu
karhu
2022. márc. 31. 17:25
#1

Nesze neked környezetvédelem... Persze a kimondottan bányászgépekre nem vetnek ki környezetvédelmi adót.

Vissza az oldal tetejére