Pete Lau, aki tavaly vette át a OnePlus vezetését, sokszor szokott érdekes információkat megszellőztetni. Most például hivatalosan megerősítette, hogy minden eddiginél hamarabb fogja a cég bemutatni a következő évre szánt zászlóshajót.

A OnePlus társalapítója és vezérigazgatója felfedte a közösségi oldalán osztotta meg a követőivel azt a rövid, de velős üzenetet, amiből nyilvánvalóvá vált, hogy a OnePlus 10 Pro okostelefonra nem kell már túl sokat várni.

„OnePlus 10 Pro, találkozunk Januárban” – írja Weibo lapján Liu Zuohu, vagyis Pete Lau.

Galéria megnyitása

A OnePlus sosem jelentette még be a tavaszt megelőzően a soron következő felsőkategóriás okostelefonját. Erre minden bizonnyal azért van most szükség, hogy a vállalat még erőteljesebben ki tudja venni a részét a piaci versenyből. A fejlesztéssel pedig annak köszönhetően állhat készen jóval hamarabb, mint eddig, mert valószínűleg több erőforrás áll már ehhez a rendelkezésére.

Mivel az Oppo és a OnePlus az utóbbi időben egyre erőteljesebb összefonódást mutat, valószínűleg a BBK Electonics égisze alatt az Oppótól több segítséget kap a cég, mint eddig bármikor. Azt már nyíltan elmondta a OnePlus és az Oppo, hogy a szoftveres fejlesztésekben a közös munka kiemelten fontossá vált, és most úgy tűnik, hogy ez fordítva is igaz lett. Az együttműködés mellett az is segíthet a vállalatnak, hogy idén nem volt a számozott szériából T variáns, így hamarabb tudtak teljesen a következő generációra koncentrálni.

A OnePlus 10 Pro a pletykák és kiszivárgott információk szerint ível képernyővel jön, ami 6,7 hüvelykes átlóval rendelkezik majd, a felbontása pedig 1440p-s lesz, miközben a 120 Hz-es megjelenítést is támogatni fogja. LTPO AMOLED panel lesz itt bevetésen, és a dizájn kicsit a Galaxy S21 sorozatot fogja idézni.

Egy 32 megapixeles előlapi kamerát vonultathat fel a OnePlus 10 Pro. A hátán három képalkotó jelenhet meg a Hasselblad felirat mellett. Egy 48 MPixeles főkamera, egy 50 megapixeles ultra-széles látószögű egység, valamint egy 8 MPixeles, zoomolásra alkalmas megoldás várja majd itt, hogy munkába állhasson. Ez utóbbi 3,3-szoros közelítést tehet lehetővé periszkóp nélkül.

A Snapdragon 8 Gen 1 rendszerchipet fogja használni a termék, akár 12 GB-nyi rendszermemóriával és 256 GB-os tárkapacitással, de több konstrukció is a boltokba kerül az okostelefonból. Az Android 12 operációs rendszerrel fog debütálni a OnePlus 10 Pro. Az eszköz üzemideje pedig az 5000 milliamperórás kapacitású akkumulátornak köszönhetően jó lesz. Tölteni a legutóbbi információk szerint vezeték 80 wattal lehet majd a gépet, vezeték nélküli módon pedig 50 wattos teljesítmény lesz elérhető.

Érdekesség, hogy a OnePlus egy ideje már folyamatosan egyre előrébb hozta a bemutatóit. Igaz, a OnePlus One még áprilisi születésű volt, de utána a OnePlus 2 júliusban mutatkozott be, a OnePlus 3 és az 5 júniusban debütált, a OnePlus 6 és 7 már májusban került leleplezésre, a OnePlus 8 áprilisban tűnt fel, legutóbb, a OnePlus 9 pedig márciusban futott be. A januárra előre hozott OnePlus 10 viszont már erősen kilóg a megszokott sormintából.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

0 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!

Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!

Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.
Vissza az oldal tetejére