Az elmúlt években a OnePlus okostelefonjai mindig ott tudtak lenni a csúcskategóriában, viszont nem minden téren emelkednek ki a mezőnyben. Elképesztően szép kijelzővel szolgálnak, remek teljesítményt nyújtanak, egy kiváló grafikus felhasználói felületet vonultatnak fel, de a kamerában csak hozzák a szintet. És a vállalat vezetője szerint ez már nem elég.
Pete Lau a napokban arról számolt be, hogy az elkövetkezendő időszakban a OnePlus kutató és fejlesztő csapata azon lesz, hogy a kamerát az eddiginél magasabb szintre tudja emelni. A cél az, hogy már ebből a szempontból is a topligába kerüljön a márka. Hiszen a OnePlus már rég nem csak arról szól, hogy költséghatékonyan próbál felsőkategóriába passzoló eszközt nyújtani, hanem valóban egyre kiemelkedőbb hardvert próbál letenni az asztalra generációról generációra.
A OnePlus mindig a legjobb Qualcomm mobilplatformot alkalmazza, és az okostelefonjai döbbenetesen szép képpel szolgálnak, valamint a vállalatnál már a minimumot jelenti a 90 Hz-es megjelenítés és a simán „szaladó” GUI a legfrissebb Android alapjára ráhúzva. Nagyon sok olyan szempont van, amiből nehéz fogást találni a OnePlus 8 Prón például, de a kamera a vállalat szerint még gyenge pont.
A DXOMARK összeállításában például a OnePlus 8 Pro 118 pontot tudott elérni, míg a legjobb kamerás eszközök már 130 pont fölé kúsztak. Összességében a korábbi iPhone 11 is hozza azt a szintet, mint a OnePlus zászlóshajója – a tesztekben elért pontszámok szerint. Persze azt ismét hozzátesszük, hogy szó nincs arról, hogy ne lenne jó a OnePlus mobilok kamerája, csupán a legtöbb területen magasabb szintet nyújt, és így ez tűnik a gyengéjének.
A márka társalapítója úgy véli, hogy most a K+F területen a kamerára kell a legnagyobb hangsúlyt helyezni, és bízunk abban, hogy ennek az eredményét az érdeklődők már a OnePlus 9 termékcsaládnál látni fogják. De ha ott nem is, akkor az év második felében a OnePlus 9T szériánál már biztosan lehet ennek látható eredménye.
Részleteket nem árult el Pete Lau arra vonatkozóan, hogy milyen kulcspontokra próbálnak rágyúrni a fejlesztők a OnePlus berkeiben. Ugyanakkor más forrásokból úgy értesültünk, hogy például magasabb minőségű optikákra válthat a cég, és ez abban nyilvánulhat meg, hogy a Leica neve is megjelenhet a kamerák mellett.
A Leica neve nem ismeretlen az okostelefonok körében, sőt mi több, lényegében a jó fotós lehetőségekkel összeforrt az utóbbi években a Huawei-nek köszönhetően. A Huawei legtöbb csúcsgépén ott virít a Leica emblémája, és hozzá kell tenni azt is, hogy a Huawei folyamatosan az élen jár már egy ideje, ha a kameráról van szó. És mivel a Huawei elkezdett visszaszorulni, így talán a OnePlus lesz az, aki a jövőben a kiemelkedő partnerévé válhat.
Rengeteg tapasztalat felhasználásával születhetnek meg a jövőben a OnePlus mobilok kamerái, és bízunk abban, hogy a vállalatnak sikerül elérnie a célját, még ha ez talán azt is vonja magával, hogy a zászlóshajói még drágábbak lesznek a jövőben.

































