A OnePlus is dobja a 3,5 mm-es csatlakozót

A OnePlus is dobja a 3,5 mm-es csatlakozót

Az október 17-én bemutatásra kerülő OnePlus 6T kapcsán a napokban több információ is kiderült. Először a vállalat társalapítója beszélt arról, hogy hogy az újdonság esetében nem lesz biztosított a hagyományos fül- és fejhallgatók számára bemenet, később pedig az is kiderült, hogy cserébe lesznek új kiegészítők hozzá.

Sajnos napjainkban egyre több okostelefon esetében kell lemondani a 3,5 milliméteres aljzatról, szóval egy visszafordíthatatlan trendről beszélhetünk, mely most minden jel szerint elérte a OnePlus-t is. Carl Pei mondta el a napokban, hogy az új modell tervezése során már nem számoltak a szakemberek a 3,5 mm-es csatlakozóval, és ahogy a legtöbb gyártó, a OnePlus társalapítója is a helykihasználásra hivatkozott. Pei szerint ez a lépés ugyan fájó lehet, de friss technológiák, például a kijelzőbe épített ujjlenyomat-olvasó bevetésére nyílik ezáltal lehetőség, és az akkumulátor is kövérebb lehet így. (Korábbi pletykák szerint a telep valóban hízni fog 3300-ról 3700 mAh-ra.)

Galéria megnyitása

A OnePlus 6T mellett gyárilag lesz egy átalakító, amivel a 3,5 milliméteres csatlakozóval szerelt fej- és fülhallgatókat minden gond nélkül lehet majd használni a C-típusú USB csatlakozón keresztül. Ráadásul érkezik a mobillal egyidejűleg a Bullets V2 vezetékes fülhallgató C-típusú USB-vel felvértezett változata, amit továbbra is elérhető áron lehet majd megvásárolni a csúcsmodell mellé. Ennek mindössze 20 euró lesz a vételára. És ebben az esetben már elvileg egy Ciruss Logic DAC is került eszközbe, így nagyobb dinamikatartománnyal lehet számolni, miközben kisebb lesz a zaj aránya. A Bullets V2 minimális veszteséggel fog üzemelni, és a vezetékére mikrofon, valamint egy többfunkciós nyomógomb is került.

Neked ajánljuk

Kiemelt
{{ voucherAdditionalProduct.originalPrice|formatPrice }} Ft
Ajándékutalvány
-{{ product.discountDiff|formatPriceWithCode }}
{{ discountPercent(product) }}
Új
Teszteltük
{{ product.commentCount }}
0% THM
{{ product.displayName }}
nem elérhető
{{ product.originalPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.displayName }}

Tesztek

{{ i }}
{{ totalTranslation }}
Sorrend

Szólj hozzá!

A komment írásához előbb jelentkezz be!
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap