A NEHÉZSÉGEK ELLENÉRE VIRÁGZIK A PC PIAC – KÖZEL NAPI 1 MILLIÓ PC FOGY

Az IDC optimista a jövővel kapcsolatban, igaz, a jelenlegi labilis piaci helyzet miatt nehéz megjósolni a konkrét forgatókönyvet, ugyanis a chiphiány és a kriptovaluta-láz tud még nem várt meglepetéseket okozni.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
2021. máj. 30. 6:02
A nehézségek ellenére virágzik a PC piac – Közel napi 1 millió PC fogy

A chiphiány szinte minden piaci szegmensben érezteti negatív hatását, mind a termékek elérhetősége, mind pedig azok ára tekintetében. Részben ennek is köszönhet az a tény, hogy az elmúlt időszakban az asztali számítógépek szegmense tovább nőtt, ugyanis a noteszgépekbe szánt különböző komponensekből jókora hiány alakult ki, így az elemzők szerint sokan az asztali számítógépek piaca felé fordulnak, ha új konfigurációra van szükségük.

A legfrissebb elemzések szerint jelenleg napi szinten közel egymillió PC fogy a piacon, éppen ezért az IDC szakemberei úgy látják, 2021 folyamán 18,1%-os növekedési rátára lehet számítani a piacon, ami igen jól hangzik. Ezt a növekedést azért is érdekes látni, mert jelenleg finoman szólva sem ideálisak a kilátások a PC és notebook szegmensben, hála a chiphiánynak, illetve a kriptovaluta-bányászok rohamainak, amelyek miatt rengeteg komponens ára emelkedett az elmúlt hónapok folyamán, sokszor igencsak fájó mértékben.

Amennyiben a chiphiány enyhül, a növekedés még az IDC várakozásait is felülmúlhatja majd az elkövetkező 1-2 év folyamán, igaz, a növekedésben a pandémia miatt elrendelt korlátozások, illetve az otthonról történő tanulás és munkavégzés is jókora szerepet játszott, ezek azonban lassan véget érnek, ez pedig várhatóan a keresleten is meglátszik majd valamekkora mértékben. Az IDC szerint a következő 5 esztendőben az éves növekedési ráta így is eléri majd a 3%-ot, ami szintén nem hangzik rosszul.

Galéria megnyitása
Az asztali konfigurációk népszerűségének növekedése mögött pont a notebookpiac gyengélkedése húzódik meg: noha a modern laptop komponensek forgalma növekszik, azaz több processzort, GPU-t és memóriát értékesítenek a kiszolgáló vállalatok, egyéb területeken nehézségek mutatkoznak a chiphiány miatt. A jelenlegi piaci helyzet alapján nincs elég audióvezérlő, szenzor, PMIC, illetve a kijelzővezérlőkből sem áll rendelkezésre akkora mennyiség, mint amekkorára szükség lenne – és a hiány az árakat is alaposan felverte, de ez már egy másik kérdés.

A felsorolt komponensek többsége kiforrott, régi gyártástechnológiával készül, ami 40 nm-es osztályú, vagy ennél régebbi is lehet, márpedig ezeknél a csíkszélességeknél csak kis mértékben növekszik a gyártókapacitás, és ebben a közeljövőben változás sem várható.

A nehézségek miatt az IDC elemzői szerint egyre több vásárló dönt majd az asztali számítógépek mellett, ha új konfiguráció vásárlására kerül sor, ugyanis a noteszgépek egyre nehezebben lesznek elérhetőek mind azért, mert nem készül belőlük elég, mind pedig azért, mert a komponensek árának emelkedése a notebookok árában is egyre inkább láthatóvá válik.

Az IDC szerint  elsőként várhatóan a konzumerpiac áll majd vissza a pandémia előtti szintre, a többi szegmensben csak később várható hasonló visszapattanás, ám azt egyelőre nehéz megjósolni, hogy erre pontosan mikor kerül sor, hiszen a jelenlegi helyzet a chiphiány, illetve egyéb faktorok miatt meglehetősen labilis.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

5 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
AgeOfVampires
AgeOfVampires
2021. máj. 31. 16:16
#5

A gyartoknak nem erdeke fellepni a banyaszok ellen, ha igy haromszoros aron viszik a kartyakat. Az arak maradnak is, amig igy is van kereslet, szoval amig a banyaszat megy, es profitabilis ilyen komponensarak mellett, addig mindenki mas sziv. Viszont ha ez evekig igy marad, az be fog tenni a PC jatekoknak rendesen, es nem csak a konzolok miatt, hanem mert az embereknek nem lesz penze frissiteni az ujabb gepigenyekhez.

szigi29
szigi29
2021. máj. 30. 22:02
#4

Ha a videókártya- és tápegység árak nem csökkenek, akkor a generáció váltás is nagyon nehéz lesz. Hiába jön ki az új DDR5-ös memóriák és hozzájuk az új procik, ezeknek a bevezető ára is csillagászati lesz, így csak a tehetősebbek fognak ilyen gépet venni. Valószínűleg az AMD is ezért halasztotta az új szériás Ryzenek megjelenését '22 őszére, hátha addigra realizálódnak az árak. Lássuk be, jelenleg jobban megéri egy új PS5 vagy XBOX Series X, mint egy új PC.

blood85
blood85
2021. máj. 30. 20:47
#3

Azért tenyleg a fas. kivan a kripto bányászattal mikor mi csak egy gpu-t szeretnénk venni magunknak karácsonyra és egy használt autó árával vetekszik a kártya ára kit kell les.opni egy átlag embernek már hogy játszhasson szép grafikán?? Szánalmas 1 éve remenykedem h javul a helyzet nyilvan nem fogok 2-3 havi fizetést elkolteni egy gpu ra szerintem nem csak én vagyok mérges.

Samanoske
Samanoske
2021. máj. 30. 17:03
#2

Persze,hogy nő mert mindet bányászok veszik,nekik semmi se drága,úgyis megkeresik hamar.Használt laptopot kell venni,az olcsóbb is.

uwu
uwu
2021. máj. 30. 8:34
#1

Meglepetés? A bevezető irónia akarna lenni, vagy ennyire hétvége van?

Vissza az oldal tetejére