A nagy technológiai vállalatok már a Kínán kívüli termelést tervezik

A döntést nem csak az USA és Kína között zajló kereskedelmi háború indokolja.

A nagy technológiai vállalatok már a Kínán kívüli termelést tervezik

Számos nagy, globális jelenléttel bíró technológiai vállalat dolgozik azon, hogy termelésének egy jelentősebb részét elköltöztesse Kínából, aminek részben az az oka, hogy az Amerikai Egyesült Államok és Kína között kereskedelmi háború dúl, így a felek büntetővámokkal sújtják egymás termékeit, ami megnehezíti a gyártók dolgát. Ezzel együtt problémát jelent még az is, hogy Kínában egyre csak emelkednek a bérek, így egyre drágul a gyártás, valamint munkaerő terén is vannak kihívások.

A Nikkei beszámolója szerint a Dell, a Microsoft, az Amazon, a HP és a Google egyaránt azt tervezi, hogy termelésének egy bizonyos részét más országokba költöztesse, ám ez nem jelenti azt, hogy automatikusan új amerikai munkahelyek jöhetnek létre, hiszen nem az USA került a célkeresztbe, hanem Ázsia térsége. A beszámoló szerint azzal, ha a nagy technológiai ipari vállalatok tömegesen költöztetik el termelésüket Kínából, az a kínai gazdaság teljesítményére is komoly negatív hatást gyakorolhat. Az új tarifákkal, illetve az aktuális helyzettel kapcsolatban a kínai és az amerikai elnök megegyezett abban, hogy újra megnyitják a tárgyalásokat, ám hogy ezek végül milyen megállapodással zárulnak, az csak később derül ki.

Galéria megnyitásaJelenleg úgy tűnik, hogy a Dell és a HP akár a teljes notebook gyártásának 30%-át is elviheti Kínából. Ezzel egy időben a Microsoft, a Sony is a Nintendo is azt mérlegeli, elvigye-e a játékkonzolok gyártásának egy részét Kínából, és ha igen, pontosan mekkora részről legyen szó.

Az Amazon és a Google a jelek szerint az okoshangszóróik gyártását vihetik el az országból, de a Lenovo, az Acer és az Asus is vizsgálja a váltás lehetőségeit.

Az aktuális információk alapján a HP a termelés 20-30%-át viheti át Thaiföldre, illetve Tajvanra – az még nem dőlt el, melyik lesz a befutó –, a váltásra pedig már szeptember folyamán sor kerülhet.

A Dell egy lépéssel előrébb jár, ugyanis a hírek szerint már kísérleti termelés folyik Tajvanon, Vietnámban, illetve a Fülöp-szigeteken, ugyanis a vállalat a kereskedelmi háború mellett a Kínában tapasztalható munkabér-emelkedésre, illetve a munkaerővel kapcsolatos kihívásokra is reagálni szeretne a költözéssel. Az Amazon és a Nintendo vezetése Vietnámba költöztetheti a termelés egy részét, míg a Microsoft a jelek szerint Indonéziát és Thaiföldöt választhatja.

A Nikkei megkeresésére az Acer és az ASUS megerősítette, valóban vizsgálják a Kínán kívüli termeléssel kapcsolatos lehetőségeket, a HP azonban nem akarta sem megerősíteni, sem cáfolni, hogy pontosan mire készül. A Dell, a Microsoft, a Google és az Amazon viszont nem reagált a megkeresésekre.

Neked ajánljuk

Kiemelt
-{{ product.discountDiff|formatPriceWithCode }}
{{ discountPercent(product) }}
Új
Teszteltük
{{ product.commentCount }}
{{ voucherAdditionalProduct.originalPrice|formatPrice }} Ft
Ajándékutalvány
0% THM
{{ product.displayName }}
nem elérhető
{{ product.originalPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.displayName }}

Tesztek

{{ i }}
{{ totalTranslation }}
Sorrend

Szólj hozzá!

A komment írásához előbb jelentkezz be!
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap