Az Activision Blizzard King felvásárlása bejelentésének napjaiban sejthettük, hogy sokáig fog elhúzódni a dolog, de azért talán nem gondolhattuk, hogy ennyire.
Az amerikai FTC kivételével a teljes világ elfogadta a dolgot, a britek kérésére az Activision a felhős címeket is külsős partnernek, a Ubisoftnak adta át a Microsoft, szóval tényleg nagyon kevés választ el minket attól, hogy a Call of Duty az övéké legyen.
A Verge információi szerint a Microsoft se húzná már nagyon tovább a dolgot, egészen pontosan úgy számolnak, hogy október 13-án végre pont kerülhet a dolgok végére. Amire most várnak, az a hatóság végső válasza, ők ugyanis bár szóban jelezték, hogy nincs már kifogásuk, ezt hivatalosan is meg kell erősíteniük.
Az amerikai FTC továbbra se adta áldását az ügyletre, ezzel a Microsoftnak és az Activision-nek viszont nem kell foglalkoznia, mert bár még vizsgálódhatnak, a bíróság engedélyezte a felvásárlást a későbbi eredmények ellenére is.
Az FTC tehát továbbra is jogi harcban áll a Microsoftékkal, olyannyira, hogy fellebbezett a bírósági döntés ellen, de azt az ügyet csak decemberben fogják megvizsgálni, addigra a felvásárlás jogilag is végbemehet.
Az FTC nem véletlenül harcol a végsőkig, ugyanis ha nyerne a bíróságon, akkor visszamenőlegesen is megsemmisíthetné a felvásárlást, ez viszont megint csak olyan jogi csatározásokat eredményezne, ami sok évig is eltarthat és ekkor sem valószínű, hogy győztesként jönnének ki az ügyből.
Az Activision és a Microsoft a felvásárlási megállapodásuk lezárását korábban október 18-ig hosszabbították meg, az eredeti egyezmény ugyanis már régen lejárt részben a CMA, részben az FTC miatt. A hosszabbítás mutatja, hogy a két fél elkötelezett az ügy mellett, hiszen az Activision kiléphetett volna, hogy akár egy jobb ajánlat reményében a Sony-nál kezdjen házalni.
A 70 milliárd dolláros üzlet körüli jogi hercehurca már több, mint 20 hónapja tart.