Shop menü

A MICRON MÁR SZÁLLÍTJA A VILÁG ELSŐ 232 CELLARÉTEGŰ 3D NAND FLASH MEMÓRIACHIPJÉT

Az újdonság minden rivális megoldáshoz képest nagyobb adatsűrűséget kínál a TLC NAND Flash memóriachipek kategóriájában.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
A Micron már szállítja a világ első 232 cellarétegű 3D NAND Flash memóriachipjét

A Micron még májusban jelentette be a világ első 232 cellarétegből álló 3D TLC NAND Flash memórialapkáját, amely azóta már el is érhető a partnerek számára, sőt, egy meg nem nevezett Crucial SSD fedélzetén is helyet kapott.

A 232 cellaréteggel ellátott megoldás az iparág legnagyobb adatsűrűséget kínáló 3D TLC NAND Flash lapkája, amely 1 Tb-es kapacitással bír. Az előnyök közé sorolható, hogy az előző generációs társához képest mind adatsűrűség, mint pedig adatátviteli sávszélesség terén előrelépést hoz a termék. Ahogy az előző generáció képviselője, amely még csak 176 cellaréteggel rendelkezett, úgy az új 3D TLC NAND Flash memórialapka is a szokásos töltéscsapdás felépítést használja, valamint a CuA architektúra is tetten érhető, amelynek lényege, hogy a NAND logikai áramkörét a NAND Flash memórialapkák alatt helyezik el, ami jótékonyan hat az adatsűrűség növelését célzó törekvésekre.

Galéria megnyitása

A 232 cellaréteg ezúttal is két darab NAND Flash lapka „összehuzalozásával” érhető el, ám most nem 88, hanem 116 cellaréteggel rendelkeznek az egyes példányok. A 116 cellarétek egy lapka formájában történő gyártása elég nagy előrelépés, eddig ugyanis csak a Samsungnak sikerült a 100-as szint fölé lépni, mostantól azonban a Micron kínálatában is vannak ilyen termékek. Adatsűrűség terén a friss 3D TLC NAND Flash memórialapka, amely B58R kódnév alatt fut, 14,6 Gb/mm2 értéket képvisel, azaz nagyjából 43%-kal nagyobb adatsűrűséget kínál, mint 176 cellaréteget használó társa. Komoly fegyvertény, hogy a riválisok TLC alapú 3D NAND Flash lapkáit a Micron újdonsága 35% és 100% közötti mértékben múlja felül adatsűrűség tekintetében.

Az 1 Tb-es 3D TLC NAND Flash memórialapka jóvoltából a Micron most már képes olyan NAND Flash lapkaszendvicseket is készíteni, amelyek egyetlen chip formájában kínálnak 2 TB-os adattároló kapacitást – ehhez 16 darab 1 Tb-es B58R lapkát kell egymásra rétegezni. Egy-egy ilyen 2 TB-os memóriachip 28%-kal kisebb, mint az előző generációs lapkákból felépített chipszendvics, azaz mindössze 11,5 x 13,5 milliméteres kiterjedéssel bír. Ez a méretcsökkenés ideális az okostelefonok szegmensében, illetve a microSD memóriakártyák piacán is.

Galéria megnyitása

További fontos előrelépés, hogy az új lapka esetében jelentősen sikerült javítani a lapkánként elérhető olvasási és írási sebességeket: az olvasási tempó 75%-kal javult, míg az írási sebesség a duplájára emelkedett a 176 cellarétegű lapkákéhoz képest. Ez részben az új six-plane architektúra számlájára írható, amelynél lényegében hat részre van osztva egy adott NAND Flash lapka, ez a hat rész pedig önállóan tud válaszolni az I/O kérésekre, vagyis növekszik a teljesítmény a párhuzamos munkavégzés hatására.

Galéria megnyitása

A lapkák esetében már ONFi 5.0 támogatás is rendelkezésre áll, amellyel az I/O sebesség 50%-kal, 2400 MT/s szintre emelkedik (2,4 GB/s). Amennyiben viszont az energiatakarékosság a fontosabb, az új NV-LPDDR4 jeltovábbító technológia is használható, amelynél ugyanúgy elérhető a 2400 MT/s sebesség, viszont az egy bit továbbítására több mint 30%-kal kevesebb energiára van szükség, ami nem elhanyagolható szempont.

Arról sajnos nem esett szó, hogy az új 3D TLC NAND Flash memórialapkák esetében pontosan hogyan alakul a strapabíróság, ám a Micron várakozásai szerint az előző generációs termékekével lehet egy szinten. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy az írási/törlési ciklusok száma 1000 és 3000 között lesz a konzumerpiaci SSD-k térfelén, míg az üzleti SSD-k már 5000 és 10000 közötti írási/törlési ciklust viselnek el élettartamuk során.

Galéria megnyitása

A 232 cellarétegű lapkák szállítása már megkezdődött az OEM partnerek felé, valamint a vállalat kereskedelmi forgalomba szánt Crucial SSD-i is rendelkeznek a friss memóriachipekkel. A sorozatgyártás felfuttatása még tart, a későbbiekben pedig a QLC technológia köré épülő verzió is befuthat, ami még nagyobb adatsűrűséget kínálhat.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére