A Memories of Mars egy nyílt világú, belső nézetes túlélőjáték, melynek helyszíne a vörös bolygó lesz. Multiplayer módja hasonlít például a DayZ-hez annyiban, hogy megosztott szervereket használ, és a játékosok, akikkel találkozunk, ugyanolyan könnyen válhatnak ellenséggé, mint baráttá. Egy kis ARK-érzés is van benne, főleg a bázisépítés terén. Januárban bukkant fel a Steamen, a fejlesztő Limbic Entertainment pedig most bejelentette, hogy a korai hozzáférés június 5-én indul.

Az ígéretek szerint a cirka harminc euróért elérhető early access minden funkciót tartalmaz majd, és folyamatosan adagolják hozzá a területeket, tárgyakat és más lehetőségeket. A legutóbbi bétában a tesztelők által kért további feltámadópontok, járművek és kompetitív szezonok érkezése is folyamatban van.

A stúdió minden szezonban új elemeket és mechanikákat kínál majd, hogy teljesen friss élményt nyújthassanak. Tapasztalataink egy részét mindig átvihetjük a szezonok között egy memóriabank segítségével, felszerelésünk legértékesebb darabjait pedig egy eltemetett vészkapszulában őrizhetjük meg saját magunk számára.

A korai hozzáféréses szakaszt néhány hónaposra tervezik, az éles megjelenést még idén szeretnék összehozni. Az ehhez kapcsolódó esetleges áremelésről egyelőre nincs döntés.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

0 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!

Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!

Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.
Vissza az oldal tetejére