Shop menü

A MACBOOK NEO KÖVETKEZŐ VERZIÓJA A19 PRO ALAPOKON, 50%-KAL TÖBB MEMÓRIÁVAL ÉRKEZHET

Az új noteszgéppel kapcsolatban egyelőre sok még a megválaszolatlan kérdés, de az már kezd körvonalazódni, nagyjából milyen alapokra számíthatunk.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
A MacBook Neo következő verziója A19 Pro alapokon, 50%-kal több memóriával érkezhet

Az Apple komoly sikereket ér el a MacBook sorozat belépőszintű tagjával, a MacBook Neóval, ami 599 dolláros listaárával igen kedvező ajánlatnak tűnik a piacon a mostani memóriakrízis közepette, éppen ezért óriási mennyiségben értékesítik a terméket, amivel egyre nehezebben tud lépést tartani az alapokat biztosító A18 Pro SoC egység gyártása. A MacBook Neo az ASUS szerint a PC piacot is sokkolta, azaz összességében egy eléggé fontos termékről van szó, amiből – érthető módon – készül majd második generációs verzió is.

A második generációs MacBook Neo az aktuális iparági pletykák szerint továbbra is „A” sorozatú SoC egység köré épülhet, csak úgy, mint a jelenlegi kiadás, de az A18 Pro helyét egy A19 Pro típusú megoldás veheti át, ami az iPhone 17 Pro szériából érkezhet. Processzormagokból az A19 Pro is hatot kap (2+4), valamint ötmagos iGPU, illetve 16 magos NPU is jelen lesz a kínálatban, de ezek már magasabb teljesítményt nyújtanak majd, hála az architektúrákhoz kapcsolódó fejlesztéseknek. Míg az A18 Pro mellé 8 GB-nyi egységesített fedélzeti memóriát társítottak, amit a processzormagok, az iGPU, illetve az NPU is elérhetett, addig az A19 Pro esetében már 12 GB-nyi memóriát vethet be az Apple.

Galéria megnyitása

Ez azt is jelentheti, hogy a MacBok Neo második generációs kiadása ugyancsak 12 GB-nyi fedélzeti memóriával érkezhet, ami 50%-nyi előrelépést jelent memóriakapacitás terén. Az egyelőre rejtély, mennyivel növekedhet az effektív memória-sávszélesség, de valószínűleg azon a területen is mutatkozhat némi előrelépés. A NAND Flash alapú tárhely kapacitása egyelőre rejtély, a jelenlegi modellnél 256 GB-os és 512 GB-os verzió áll rendelkezésre, de egy ügyes kezű szervizes már 1 TB-os verziót is készített az Apple új noteszgépéből.

Az új noteszgéppel kapcsolatban egyelőre egyéb konkrétumok nem láttak napvilágot, így az sem tudható, pontosan hogyan alakul majd a listaára. Ez utóbbi persze valószínűleg erősen függ majd attól is, hogyan alakul a memóriakrízis, azaz meddig emelkednek még az árak. Az elemzői előrejelzések semmi biztatót nem mondanak idénre, de talán jövőre lassul a drágulás és elkezd végre stabilizálódni a helyzet.

Az biztos, hogy a PC piacon már az első generációs modellel is alaposan feladta a leckét riválisainak az Apple: az általa megcélzott árszintre nagyon nehéz lesz olyan ütőképes teljesítményű noteszgépet hozniuk, ami felépítés és általános minőségérzet terén egyaránt képes lekörözni az Apple újdonságát, már csak azért is, mert a memóriakrízis miatt szinte minden fontos komponens drágult az elmúlt időszakban.

Az első generációs, A18 Pro alapokon nyugvó, hatalmas népszerűségnek örvendő MacBook Neo időközben kínálatunkba is megérkezett, az aktuális választék itt található.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére