Néhány hete már felbukkantak a Lexar speciális DDR5-ös memóriamoduljai és memóriacsomagjai, amelyek a három nagy memóriagyártó termékei helyett a kínai CXMT DDR5-ös memóriachipjeinek szavaztak bizalmat. A THOR RGB DDR5 Gen2 sorozatú memóriamodulokból a legutóbbi hírek szerint első körben DDR5-7200 MT/s sebességű példányok érkeznek, amelyek 16 GB-os kapacitással bírnak és kétcsatornás memóriakészletek formájában válnak elérhetővé kereskedelmi forgalomban. A korábbi információk alapján DDR5-7600 MT/s sebességű memóriamodulok érkezésére is számíthatunk, de ezek egyelőre még nem bukkantak fel kereskedelmi forgalomban.

Galéria megnyitása

Az újdonságok CL38-48-48-86-os időzítést használnak, amihez 1,4 V-os üzemi feszültség társul, valamint az Intel XMP 3.0-s és az AMD EXPO technológiáját is támogatják, azaz mindkettőhöz tartalmaznak profilokat, ezáltal könnyedén aktiválhatóak a névleges paramétereik, de a JEDEC szabványban rögzített beállítások mellett is dönthetünk, ha a névleges paraméterek mellett nem stabil az adott rendszer – és manuális finomhangolásra is van mód.

A Lexar 32 GB-os memóriacsomagja a hivatalos tájékoztatás alapján az Intel Z890-es és B860-as, valamint az AMD B850-es lapkakészlete köré épülő alaplapok közül több modellel is kompatibilis, de régebbi platformokat és X870/X870E alapú termékeket nem említ a lista. Ez persze nem jelenti azt, hogy az új memóriamodulok ne működnének egyéb alaplapokkal is, de a gyártó más termékekkel még nem tesztelte az újdonságokat – a kompatibilitási tesztek minden bizonnyal még zajlanak a háttérben.

Galéria megnyitása

A stabil működés egyébként nemcsak az adott alaplaptól függ, hanem a kiválasztott processzor beépített memóriavezérlőjének képességeitől is – hivatalosan csak a processzorgyártó által közölt referencia órajelen várható stabil működés a kompatibilis memóriakészletekkel, az ezt meghaladó tartományok már a tuning territóriumába tartoznak, így valamilyen szinten lutri, hogy stabil marad-e a magasabb memória-órajel mellett az adott rendszer – ez sok mindentől függ.

Maguk a modulok homokszórt alumínium hűtőlemezekkel érkeznek, amelyek alatt hővezető lapok segítik a memóriachipektől érkező hő hatékony átvételét. A modulok egyenként nyolc darab aRGB LED birtokában működhetnek, amelyekhez 13 világítási effekt tartozik.

A DDR5-7200 MT/s sebességű 32 GB-os Lexar memóriacsomagok első körben Kínában kerülnek forgalomba, ahol 3999 kínai jüanért kínálják őket, ez átszámítva 592 dolláros, illetve 513 eurós árat jelent. A vállalat egyelőre nem árulta el, tervezi-e a memóriacsomagok külföldi értékesítését, így a globális megjelenéssel és a globális árazással kapcsolatban egyelőre nincs biztos információ.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

10 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
thestock
thestock
2026. aug. 4. 14:00
#4

Ez már a világmegváltó legolcsóbbabb kínai memória, vagy arra még várni kell?

thestock
thestock
2026. aug. 4. 14:43

@cathaia aha. A mocskos usakereskedő lekszhárt a Kínai Longsys tulajdonában van. A saját piacukra árulják ezerszázalékos felárral!?

Tirexi
Tirexi
2026. aug. 4. 13:33
#3

Kell a fenének ilyen Xar.

hcsa
hcsa
2026. aug. 4. 13:28
#2

"hivatalosan csak a processzorgyártó által közölt referencia órajelen várható stabil működés a kompatibilis memóriakészletekkel, az ezt meghaladó tartományok már a tuning territóriumába tartoznak"
A korrektség ebben az iparágban talán a legnagyobb hiánycikk. Lexar weboldal sötétsárga alapon apró világossárga szöveggel jelzi, hogy SPD fölött lutri az egész. Bravó.

thedeveloper
thedeveloper
2026. aug. 4. 13:00
#1

Majd akkor fog érdekelni, ha 113 EUR (~ 50k HUF) lesz, nem 513 EUR (~ 200k HUF).

Dragon3k
Dragon3k
2026. aug. 4. 22:29

@Stormrage akkor sem lesz annyi, mert akkor már nem fogják gyártani és azért lesz magasan az ára :D

Vissza az oldal tetejére