Idén frissítette az Apple az iPhone SE modellt, és az „olcsó” iPhone továbbra is úgy néz ki, mint az elődje, egészen az iPhone 8-ig nyúlik vissza a készülék dizájnja – szigorúan véve pedig az iPhone 6 óta ezt a formát használja a vállalat. Következő körben azonban már más lesz a helyzet, leradírozza majd a készülékről a vastag kávát a cég.
A klasszikus iPhone dizájnt nagyon sokan kedvelték, és az iPhone SE révén a mai napig lehet venni új okostelefont ilyen formával. De semmi nem tart örökké, az Apple is lecserélheti ezt a formát a következő körben. Jon Prosser, a híres-hírhedt szivárogtató állt elő azzal a hírrel, hogy ez a mostani iPhone SE az utolsó a Touch ID gombbal és a vastag kávával. A következő körben már az olcsóbb mobiljánál is új dizájnra fog váltani a cég.
Az Apple nem fogja elsietni, Prosser megbízható forrásra hivatkozva arról beszélt, hogy a 2018-as iPhone XR adhatja majd a készülő iPhone SE modellnek az alapját. Szóval négyéves konstrukcióhoz nyúlhat az Apple, de nem idén, sőt mi több, nem is jövőre, hanem majd 2024-ban. A szakember szerint ugyanis csak két év múlva jön modellváltás ezen a fronton. Az iPhone SE mindig a leginkább megfizethető konfiguráció, és mivel az iPhone XR volt az első költséghatékony Apple mobil az iPhone X-nél bevezetett új formával, így lényegében ideális alap az iPhone SE-nek.
Ez alapján továbbra is csak egyetlen kamerája lesz a legolcsóbb, de azért így is 400 dollár körüli áron kínált iPhone XR-nek, ami 2024-re már egészen biztos, hogy furcsán mutat majd. Ami sokaknak fájó pont lehet, hogy minden bizonnyal továbbra sem fog AMOLED technológiás panelt használni az Apple a költséghatékonyabb masinájánál. Marad majd az IPS alap, de már nem 4,7, hanem 6,1 colos képátló mellett. A keretnél pedig a lekerekített forma marad még 2024-re is, nem fogja a készülék azt a formát átvenni, ami az iPhone 12-nél került (újra) bevezetésre.
Az, hogy az okostelefon külseje csak 2024-ra éri el az iPhone XR szintjét, nem jelenti azt, hogy a belbecs is 6 éves elmaradásban lesz az akkori új iPhone-okhoz képest. Ugyanis az iPhone SE már most is jól áll ebből a szempontból. A kicsi felbontása ellenére megkapta az idei modellfrissítéssel az Apple A15 Bionic lapkát, és a dizájnját biztosító iPhone 8-hoz képest nagyobb akkumulátort, tempósabb töltést kapott, és memóriából is többet biztosít.
A következő iPhone SE mellett Jon Prosser még egy aktuálisabb hírrel is szolgált, a szakember elmondta, hogy az iPhone 14 Pro már egy olyan ultraszéles látószögű kamerát fog használni, ami az eddigieknél lényegesen nagyobb szenzorra épül majd. Az 1 mikronos pixelméret helyett már 1,4 mikronos pixelekkel dolgozhat. Az iPhone 12 Pro főkameráját jellemezte korábban 1,4 mikronos pixelméret, szóval könnyen lehet, hogy ezt a szenzort használja már az Apple a társkameránál.
Prosser információi szerint a kamera alapját biztosító szenzort a Sony gyártja az Apple számára, de a modul összeszerelése már az LG Innoteknél zajlik. Ennek a fejlesztésnek köszönhetően már az ultraszéles látószögű kamerával is lényegesen jobb éjszakai felvételeket örökíthetők majd meg. Videózáskor is jobban teljesíthet a mobil. Nagyon kevés olyan okostelefon van, ami az ultraszéles látószögű kameránál használ ennyire nagy fizikai méretű érzékelővel (1/2,55 col).
Az iPhone SE-re 2024-ig kell várni, az iPhone 14 Próról viszont már rövidesen le fog hullni a lepel, és kiderül, hogy helytálló volt-e Jon Prosser információja ebben az esetben.


































