Shop menü

A KÖVETKEZŐ ÉV ELSŐ FELÉBEN ÉRKEZIK AZ AMD RYZEN Z2 ÉS A Z2 EXTREME, A KÖVETKEZŐ GENERÁCIÓS KÉZI JÁTÉKKONZOLOK ALAPJAI

Az Intel partnerei közben gőzerővel fejlesztik a Lunar Lake alapú kézi játékkonzolokat, így érdekes összecsapásra lehet számítani ebben a szegmensben, már a következő év első felében.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
A következő év első felében érkezik az AMD RYZEN Z2 és a Z2 Extreme, a következő generációs kézi játékkonzolok alapjai

Az AMD jóvoltából sokféle kézi játékkonzol kerülhetett forgalomba az elmúlt időszakban, hála a RZYEN Z1 és RYZEN Z1 Extreme SoC egységeknek, amelyek a Phoenix lapka köré épülnek, és ütőképes teljesítményüknek köszönhetően vonzóak a partnerek számára. A Z1-es sorozatú mobil SoC egységek egyebek mellett az ASUS RoG Ally és a RoG Ally X, valamint a Legion Go fedélzetén is jelen vannak.

Ezzel egy időben az Acer csapata is bejelentett egy új kézi játékkonzolt, ami viszont már nem Phoenix, hanem Hawk Point alapokon nyugszik, teljesítmény terén azonban nagyon hasonló az említett modellekhez, viszont egy gyors NPU-t is rejt a dizájn. Mivel a Z1-es sorozat tagjai már egy ideje jelen vannak a piacon, sőt, már riválist is kaptak az Intel Meteor Lake egységei formájában, valamint a Lunar Lake sorozatú SoC egységekkel szerelt kézi játékkonzolok is a küszöbön toporognak, hogy hódító útjukra indulhassanak, lassan ideje, hogy megérkezzenek következő generációs társaik.

A Phoenix és a Hawk Point APU egységeket nemrégiben a Strix Point váltotta a piacon, ez a fejlesztés adja a RYZEN AI 300-as széria alapját, és várhatóan a RYZEN Z2, illetve a RYZEN Z2 Extreme SoC egységek is köré épülhetnek a nem is oly távoli jövőben. A Z2-es család tagjai már készülnek, ezt az AMD egyik illetékese árulta el az IFA 2024 alkalmával egy újságírói kérdésre. A kérdezz-felelek alkalmával elhangzott, hogy az AMD néhány partnerével karöltve már azon dolgozik, hogy a Z2-es sorozatú mobil APU egységekkel szerelt kézi játékkonzolok rövidesen bemutatkozhassanak. Az OEM ökoszisztéma szereplői várhatóan a következő év első felében rukkolhatnak elő Z2 alapú kézi játékkonzoljaikkal, legalábbis az AMD csapata jelenleg így látja, már amennyiben minden a terveknek megfelelően zajlik és nem jön közbe semmi váratlan.

Mivel az új SoC egységek a Strix Point alapjait viszik tovább, így ZEN 5 architektúra köré épülő processzormagokra, RDNA 3.5 alapú iGPU-ra, valamint egy XDNA 2 alapú NPU-ra is számíthatunk. A Z2 és a Z2 Extreme pontos specifikációjával kapcsolatban egyelőre nem érkezett tájékoztatás hivatalos forrásból.

Az új SoC egységek akár már a CES 2025 alkalmával is felbukkanhatnak, esetleg némi technológiai demót is eszközölnek az egyes partnerek, ami alapján kiderülhet, milyen teljesítményt nyújtanak majd az új generációs termékek a régiekhez, illetve a rivális megoldásokhoz képest.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére