Shop menü

A KÖRÖKRE OSZTOTT JÁTÉKOK ÚJ GENERÁCIÓJÁT HOZNÁ EL A FIRAXIS MŰVÉSZETI VEZETŐJE

Szerinte a műfaj lemaradt, pedig ennek nem kellene így lennie.
Vaffler Dániel
Vaffler Dániel
A körökre osztott játékok új generációját hozná el a Firaxis művészeti vezetője

Greg Foertsch több mint 20 évet töltött el a legendás Firaxis stúdiónál, mígnem 2018-ban kilépett. Innen aztán rövid ideig egy másik csapathoz vezetett az útja, majd megalapította saját stúdióját Bit Reactor néven. A csapathoz aztán az XCOM-on dolgozó egykori veteránok, és mást stúdióktól érkező, tapasztalt munkaerő is csatlakozott, így nem csoda, hogy most már nagy várakozás övezi a készülő játékukat.

Erről a bizonyos készülő játékról még nem tudni semmit, de Foertsch hitvallása szerint most már a technológia semmiben nem limitál egy körökre osztott játékot, így semmi akadálya annak, hogy olyan grafikát készítsenek hozzá, mint egy modern akciójátékhoz, és hogy olyan történetet meséljenek el, mint egy szerepjátékban. Foertsch szerint tehát fontos, hogy egy modern körökre osztott játékon is látszódjon, hogy nagy költségvetésű, AAA-kategóriás cím. Ez szerinte az utóbbi években elmaradt, ennek okán a közönség egyre kevésbé veszi komolyan ezt a műfajt. Fontosnak érzi tehát, hogy megmutassák: máshogy is lehet ezt csinálni.

A lényeg nem csak a grafika, hanem a történetmesélés is: nem csak egy rakás szöveggel lehetne érvényesülni ebben a műfajban.

"Ez a műfaj nagyon változatos tud lenni. Elég megnézni a Mario Rabbids és a Gears Tactics játékokat. Nagyon különböznek egymástól, mégis nagyon hasonlóak az alapjaik. Ha ehhez hozzá veszünk egy olyan világot és történetet, ami magába szippantja az embereket, akkor szerintem ebben a műfajban is lehetne egy kiemelkedő játékot készíteni, ami nem csak egy újabb stratégiai játék" - mondja Foertsch.

Hangsúlyozza, hogy a fejlesztés során nagyon fontos szerepet kap a keresztplatformos játéklehetőség, ami szerencsére ma már kifejezetten támogatott a hardverek között. A stratégiai játékok már nem csak PC-n tudnak érvényesülni, hanem konzolokon és mobilos eszközökön is, melyek között teljes az átjárhatóság. Foertsch meg van győződve róla, hogy a tabletek legalább olyan fontosak lesznek a stratégiai játékok számára, mint a konzolok voltak a shooterek számára.

Visszautalva a körökre osztott stratégia műfajának egyik nagyágyújára, az XCOM: Enemy Unknownra a következőt mondta: "A célunk, hogy megnyerjük az év játéka díjat. Ha kell szembeszállunk a Halóval, vagy bármivel is, ami abban az évben jelenik meg, ahogy megtettük ezt 2012-ben".

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére