Már korábban bejelentette a Samsung, hogy szeretne a járműgyártásban is meghatározó szerepet betölteni, és most ennek a legújabb tárgyi bizonyítékaival ismerkedhetünk meg. Van itt kettő új Exynos márkanév alatt futó egység, valamint egy energiagazdálkodást felügyelő megoldás is, így próbál minél szélesebb igényeket lefedni.
A legkomolyabb termék az Exynos Auto T5123, mely rendkívül modern kapcsolati lehetőségekről lesz képes gondoskodni, de igen fontos szerepe lesz a palettán az Exynos Auto V7-nek is, ez egy olyan lapka, ami az infotainment vezérlésében tud majd oroszlánszerepet vállalni. Végül meg kell még említeni a S2VPS01-et, ami már nem kapott Exynos márkanevet, mivel csak egy „egyszerű” PMIC, ami a többi újdonsággal lesz egy csomagban bevethető.
Elsőként az Exynos Auto T5123-at emelte ki a Samsung, ami a világ első 5G kapcsolati megoldása személygépjárművek számára dedikálva. Ez a lapka 3GPP Release 15 kompatibilitás mellett képes gondoskodni az új generációs hálózati kapcsolatról menet közben. Korábban a Samsung az 5G fejlesztése során rekordokat is felállított a járművekbe épített 5G technológiájával, és azt a tapasztalatát itt kiválóan tudja majd hasznosítani.
Az Exynos Auto T5123 működni fog minden gond nélkül SA és NSA környezetben is, és valós idejű online kapcsolódásra nyújt majd módot egészen nagy sebességű haladás esetén is. Az adatok akár 5,1 Gbps-os tempóval is haladhatnak a jármű irányába, a csúcstempót ugyanis a letöltések során lehet belőle kihozni. Így menet közben a felhasználók nagy felbontású videó streamet nézhetnek, miközben más utasok például kiváló minőségű videóhívást folytatnak az autóban ülve, a jármű saját hálózatán keresztül.
Azt is megtudhattuk, hogy az Exynos Auto T5123 PCI Express csatolóval lett felvértezve, így semmi nem szabadhat majd gátat az adatok áramlásának. Az egységnek van dedikált LPDDR4x rendszermemóriája, és kettő darab Cortex-A55 processzormagot használ. Beépítve tartalmazza ez a Samsung fejlesztés a helymeghatározó rendszerekhez szükséges technológiát is, hogy minél kevesebb komponensre legyen szükség a vezeték nélküli kapcsolódási lehetőségekhez. Ez megszerezte a legmagasabb megbízhatósági jelölést is.
Az Exynos Auto V7 egy olyan rendszerchip lett, ami a szórakoztatás és az információáramlás felelőse lesz a fedélzeti rendszer mögött. Ez nyolcmagos felépítéssel rendelkezik, és érdekes módon csak 1,5 GHz-es órajel elérésére képes. Teljesen egyforma CPU magok vannak benne, de nem energiahatékonyságra kihegyezett egységekről van itt szó szerencsére, hanem Cortex-A76 feldolgozókról. Emellett pedig adott még egy Mali-G76 MP11 integrált grafikus vezérlő is. Érdekesség itt, hogy a GPU két klaszterre van osztva, három mag felel a HUD és a „mérőműszeregységekkért”, nyolc pedig a központi kijelzőért és az egyéb grafikus felületekért. Ennek biztonsági okai vannak.
Rendelkezik az Exynos Auto V7 egy NPU-val is a gépi tanulási feladatoknak a végrehajtásáért és egyéb extrákért. A digitális asszisztens szolgáltatásoktól az arc, beszéd és gesztusfelismerőig ezt többféle feladatra is be lehet majd fogni. Összesen négy képernyőt lehet csatlakoztatni egyetlen Exynos Auto V7-hez, és nem kevesebb mint 12 kamerát tud kezelni a rendszerchip. A lapka valós időben képes a kamerák képét javítani is, így például képes HDR képet adni, hogy árnyékben is jól lehessen látni a dolgokat.
Kiváló memóriasávszélességet lehet majd itt elérni, amire szükség is lesz a nagy teljesítmény kihasználása során. Az Exynos Auto V7 fejlett audio processzorokkal is meg lett toldva, hogy kiváló hangzásról tudjon gondoskodni komplexebb fedélzeti hangrendszerek meghajtásakor is. Az adatokat pedig kiemelkedő biztonság mellett kezeli minden helyzetben, és ennek kapcsán még azt is lehet tudni, hogy a Volkswagen használja majd elsőként.
Zárásul ki kell térni az S2VPS01 energiagazdálkodási egységre, ami az olyan lapkákkal kerülhet majd összeköttetésbe a felhasználása során, mint a feni Exynos Auto V7, de más hasonló megoldásokkal is kompatibilisnek bizonyulhat majd. Ez is megfelel a legmagasabb biztonsági előírásoknak. A PMIC hatalmas feladat elé lesz állítva a gépjárművekben, hiszen ezek rendkívül összetett és bonyolult felépítéssel rendelkeznek majd, amit a S2VPS01-nek megbízhatóan kell vezérelnie minden körülmények között.
A Samsung friss fejlesztései fokozatosan jelennek majd meg a járművekben, és a vállalat abban bízik, hogy ezek minél szélesebb körben bevetésre kerülhetnek majd. Azonban itt nem kell arra számítani, hogy az emberek annyira tudatában lesznek majd a dolognak, mint például az okostelefonoknál. Az autógyártók olyan részletekbe nem szoktak belemenni, hogy milyen chipeket használnak a fedélzeti rendszerek mögött.

































