Napjainkban az okostelefonoknál az egyik legdinamikusabban fejlődő terület a kamera. A mobilok kijelzőfelbontása egy időre már elérte a plafont (a VR miatt a jövőben persze újabb előre lépéseket sürgethetnek a gyártók), és a készülékek sebessége is jócskán túlmutat pillanatnyilag azon, ami a legtöbb esetben egyébként indokoltnak nevezhető, a kamerák azonban még mindig tudnak jobbá és jobbá válni. Ráadásul a vásárlók szemében ez az egyik legfontosabb jellemvonás.
A Huawei az elmúlt években olyan fejlesztéseket tett le az asztalra, melyek alapján ki lehet jelenteni, hogy felnőtt a legkomolyabb konkurensekhez is. A készülékeik kiváló megjelenítővel vannak ellátva, az eszközök kivitelezése pedig kiemelkedően jó, a letisztult dizájn minden esetben kiváló anyaghasználattal párosul. A Mate és a Honor szériák tagjai esetenként saját tervezésű rendszerchipeket használnak, akárcsak a Samsung és az Apple okostelefonok, és bizony nem kell a szomszédba menni a Kirin lapkáknak a jó teljesítményért. A Kirin 950 például néhány processzorteszten még a Snapdragon 820 és az Exynos 8 Octa lapkákat is überelni tudja, de persze az igazsághoz hozzá tartozik az is, hogy ebben nincsen „túlméretezett” grafikus vezérlő, így a játékokkal kapcsolatos teszteken már rendesen elmarad az említett riválisai mögött. Természetesen van még hova fejlődni a Huawei-nek is, így például a képalkotás tekintetében még nem érte el a csúcsot a vállalat. Ezt a gyártó vezetői is jól tudják, és változtatnak a dolgon, méghozzá egy igazán tapasztalt partnert segítségül hívva.
A Huawei hivatalosan bejelentette, hogy mostantól a Leicával közösen próbálják meg tökéletesíteni az okostelefonjaik kamerarendszereit. A két vállalat között létrejött stratégiai partnerség jó kilátásokkal kecsegtet, ugyanis mint azt a sajtóközleményben kijelentették, közös, prémium ambíció és spiritusz vezérli őket. Terveik szerint a felek szellemiségének találkozásával egy minden tekintetben remek kollaboráció jöhet létre, melynek eredményeként a Huawei lehetne azon vállalatok egyike, akik új szintre helyezik a későbbiekben a mobilos fényképezést.
A sajtóközleményben Richard Yu, a Huawei Consumer BG vezérigazgatója, valamint a Leica Camera AG feje, Oliver Kaltner is elmondta, hogy nagyon örülnek a közös együttműködés létrejöttének. Yu nyilatkozata alapján a Huawei abban bízik, hogy kellően innovatív partnerre sikerült lelniük, és az általuk nyújtott dizájnok a Leica szellemi hozzájárulásával tökéletes harmónia létrejöttéhez fog vezetni. Kaltner rettentően ambiciózus, mivel a Hauwei-ben egy hasonlóan gyorsan növekvő és globálisan aktív márkát lát, mint amilyen maga a Leica. Amellett, hogy egymást méltatták a vezetők, elmondták, hogy reményeik szerint kivételes párost fognak alkotni a mobilszektorban, és egy új célcsoport felé nyílhat meg ezzel mindkettejüknek – de persze főleg a Leicának – számára az út.
Konkrétumokról egyelőre még nem esett szó, tehát eléggé korai fázisban van az együttműködés mibenléte. Amiben szinte biztosak lehetünk, hogy ahogy a Microsoftnak (Nokiának) például a Zeiss, úgy a Hauwei-nek a későbbiekben a Leica készítheti a beépített kamerák lencserendszereit, ami nagyban befolyásolja a képi világot. Remélhetőleg a partnerségnek még idén lesz kézzel fogható eredménye.