A HONOR MOBILOK TOVÁBB TÁMOGATÁSÁRÓL BESZÉLT A HUAWEI

A vállalat eladta a Honor márkát, és azóta nem lehetett tudni, hogyan alakul majd ezeknek a támogatása, de most már más a helyzet.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
2021. júl. 1. 8:47
A Honor mobilok tovább támogatásáról beszélt a Huawei

A Huawei számára a mostani egy elképesztően nehéz időszak. A vállalat eladásokból egyre kisebb bevételre képes szert tenni, viszont a meglévő termékek esetében a szofvertámogatást ugyanúgy kell biztosítani, és ebből a szempontból extra kihívás, hogy ott van a Honor portfólió is. Ennek a kapcsán most foglalt állást a Huawei.

Amióta a Huawei értékesítette a Honort, azóta nem igazán lehetett azt tudni, hogy milyen formában lesz a továbbiakban biztosított az okostelefonoknak a frissítése. Még az sem volt tisztázott teljes egészében, hogy egyáltalán ki fogja karbantartani a készülékeket. Hiszen a Huawei úgy értékesítette a Honort, hogy akár az új tulajdonos a korábbi termékek támogatását is megoldhatta volna. Végül azonban ez a feladat marad a Huawei-re.

Galéria megnyitása

Szóval a kínaiak továbbra is frissíteni fogják a korábban piacra dobott Honorokat, és már egy frissítési listát is kaptunk. Szóval azt is pontosan lehet tudni, hogy mely eszközöknél lesz garantált a szoftveres támogatást. És még mielőtt erre rátérnénk, le kell azt szögezni, hogy ez nem egy teljesen végleges frissítési lista, a finn Huawei képviselet adta ezt ki.

Jelenleg így fest a további szoftvertámogatásban részesülő Honor okostelefonok listája:

  • Honor 30
  • Honor 30 Pro
  • Honor 30 Pro+
  • Honor 30i
  • Honor 30S
  • Honor View30 Pro
  • Honor 20
  • Honor 20 Pro
  • Honor View20
  • Honor 20e
  • Honor 20i
  • Honor 20S
  • Honor 20 Lite
  • Honor 10i
  • Honor 9A
  • Honor 9C
  • Honor 9S
  • Honor 10X
  • Honor 9X lite
  • Honor 10X lite
  • Honor 9X Pro
  • Honor 8A
  • Honor 8S
  • Honor 8A Pro

Azt továbbra sem lehet tudni, hogy a felsorolt készülékek megkapják-e a HarmonyOS operációs rendszert, vagy az már csak a Huawei készülékeket fogja érinteni. Az viszont garantált, hogy a készülékek a biztonsági javításokat rendszeresen fogják kapni. Havonta vagy negyedévente lehet majd erre számítani modelltől függően.

Azt is megtudhattuk, hogy a Honor azoknak az okostelefonoknak a szoftveres támogatását fogja biztosítani, amik 2021 április elseje előtt jelentek meg. De egyébként már az idei év elejétől teljesen önállóan üzemel a Honor – legalábbis a hivatalos állásfoglalás szerint. Szóval a Honor 50 széria esetében például már a Honor házon belül fogja biztosítani a szoftvertámogatást, de ez már magától értetődő egyébként is.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

0 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!

Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!

Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.
Vissza az oldal tetejére