A GEFORCE RTX 5070 ÉS A GEFORCE RTX 5060 TI SOROZATGYÁRTÁSA ÁLLÍTÓLAG 1 HÓNAPOS CSÚSZÁSBAN VAN

A tajvani iparági források alapján némi módosításra volt szükség chipdizájn terén, ami csúszást eredményezett.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
2025. febr. 24. 8:48
A GeForce RTX 5070 és a GeForce RTX 5060 Ti sorozatgyártása állítólag 1 hónapos csúszásban van

Az Nvidia GeForce RTX 50-es sorozata szépen lassan kezd kiteljesedni, hiszen tegnap végre a GeForce RTX 5070 Ti is megjelent, és a róla szóló első független tesztek is elérhetőek már. A következő a sorban a GeForce RTX 5070 lesz, amivel kapcsolatban nemrégiben kiderült, 2025. március 5-én teheti tiszteletét a piacon, erről maga az Nvidia számolt be hivatalos weboldalán keresztül. Érdekesség, hogy egy nappal később, 2025. március 6-án a Radeon RX 9070-es széria tagjai is elérhetővé válhatnak, azaz eléggé mozgalmas időszak elé nézünk.

A GeForce RTX 5070-nek egyébként tegnap kellett volna megjelennie, ugyanis az eredeti tervek szerint ugyanazon a napon szerette volna piacra dobni az Nvidia mindkét modellt, ám a jelek szerint időközben megváltozott a stratégia. Eleinte úgy tűnt, a Radeon RX 9070-es sorozat érkezése miatt tolták későbbre a GeForce RTX 5070 rajtját, ám a tajvani CTEE munkatársai az iparági forrásaik információi alapján arra a megállapításra jutottak, más van a háttérben.

Galéria megnyitása

Az informátorok arról számoltak be, hogy az Nvidia háza táján teljesítményproblémák mutatkoztak a chipdizájn körül, ami miatt az utolsó pillanatban módosításokra volt szükség. A nem várt esemény azt eredményezte, hogy a tervezetthez képest egy hónappal későbbre kellett halasztani a sorozatgyártás beindítását. A GeForce RTX 5070-nek már most is sorozatgyártásban kéne lennie, ám az iparági információk alapján a gyártás majd csak március közepére érheti el az elvárható szintet, vagyis onnantól kezdve készülnek nagyobb volumenben a kártyák, ami arra utal, hogy megint erősen limitált példányszámban kerülnek majd forgalomba a március 5-i rajt alkalmával. A GeForce RTX 5070-ből egyébként készül Founders Edition verzió is, nem úgy, mint a GeForce RTX 5070 Ti-ből, ami csak és kizárólag az AIB partnerek tálalásában érhető el.

A GeForce RTX 5060-as széria körül hasonló lehet a helyzet, igaz, azokat a modelleket egyelőre hivatalosan még be sem mutatták, de az első pletykák arra utaltak, valamikor március folyamán jelenhetnek meg az első példányok. A hírek szerint ennek a sorozatnak a gyártása is csúszik, ugyanúgy egy hónappal, mint a GeForce RTX 5070-é, ami azt jelentheti, hogy a GeForce RTX 5060-as modellek nagyobb volumenben majd csak április közepétől kezdve készülhetnek. Már amennyiben pontosak az értesülések.

A jelek szerint egyébként a GeForce RTX 5090, a GeForce RTX 5080, illetve a GeForce RTX 5070 Ti rajtja sem úgy alakult, ahogy azt előre tervezhették, hiszen mindhárom videokártyából extrém kevés példány jutott el a disztribútorokhoz és a viszonteladókhoz. Az elkövetkező hetek folyamán javulhat a termékek elérhetősége, de hogy pontosan milyen ütemben, az majd csak később derül ki.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

16 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
jony85
jony85
2025. febr. 26. 8:03
#6

Késik egy hónapot? Hú és akkor mi van... Az eddigi tapasztalatok alapján úgysem kell tőlük sokat várni. 5070 kb 4070ti, 5060ti kb 4070 szintjén lesz valódi teljesítmény terén. A felső kategóriában sem kellett elájulni a teljesítmény növekedéstől, alsóbb kategóriában akkor valószínűleg még kisebb lesz a különbség.

piterpen
piterpen
2025. febr. 24. 22:46
#5

Hát persze.Mert még van bőven a 4060 és 4070-ből.

Wizzard
Wizzard
2025. febr. 24. 15:47
#4

Punchman: "hogy a PhysX 32bit támogatást felszámolták az 5000-es sorozat tagjainál, de elfelejtették időben kommunikálni."

Lassan véget kellene vetni a hazudozásnak. Főleg mert úgyis lebuksz mindig.

Január 17-én publikálta a physx 32 bit támogatásának kivezetését.

https://nvidia.custhelp.com/app/answers/detail/a_id/5615/

"CUDA Driver will not support 32-bit CUDA applications on GeForce RTX 50 series (Blackwell) and newer architectures."

A mondandód többi része is csak találgatás, és a személyes elfogult véleményed tényként való közlése. Illetve próbálása.

punchman
punchman
2025. febr. 24. 11:53
#3

Az Nvidia fiaskó folytatódik. A paperlaunch után jelentkező fekete képrenyők, driver és BIOS problémák, majd a megolvadó kábeles problémák után kiderült, hogy néhány 5090/5090D ROP-jai hiányoznak. Azóta érkeztek jelentések a többi GPU-ról is hasonló ROP hiánnyal. Közben kiderült, hogy a PhysX 32bit támogatást felszámolták az 5000-es sorozat tagjainál, de elfelejtették időben kommunikálni.
Viszont a legújabb hír ami lázban tartja az internetet, hogy egy 5090 megégett, és az alaplap is megsérült tőle. Nem gyári Founders Edition, hanem egy drágább ASUS kártyáról van szó. Az elemzésről ismét Buildzoid készített az elsők között egy videót.
https://www.youtube.com/watch?v=aHRlYQas4xw
Általánosságban véve is csalódásnak tekinthető az 5000-es sorozat a teszteken elért eredményei alapján. Azonban nagyon úgy néz ki, ez a történelem legelrontottabb sorozat rajtja, ahol szinte minden lehetséges probléma előkerül. Legyen az készlethiány, MSRP bejelentés után emelkedő hivatalos árak, amiket a készlethiány még ennél is feljebb pumpál. Vagy a hibák sokasága amik felütötték fejüket a rajt után. Az 5070 és az 5060Ti megjelenése pedig csúszásban van.
Buildzoid videói rávilágítanak azonban egy mélyebben nyugvó súlyos problémára. Ezek a kártyák spórolva lettek tervezve. Nem csak a gyári kártyák érintettek, de a partnerek kártyáit is szinte lehetetlen lenne védelmekkel ellátni, ami óvni tudna a hasonló érintkező leolvadásoktól, vagy a tápáramkörök leégésétől. Tehát a konzumer termékcsalád nem csak nem olcsó, de hanyagul lettek megtervezve, és ezért következtek be az ezzel kapcsolatos balesetek.

Wizzard
Wizzard
2025. febr. 24. 10:39
#2

DLSS4:

https://www.youtube.com/watch?v=I4Q87HB6t7Y

HWunboxed: "DLSS 4 Upscaling is Amazing (4K)"

https://www.youtube.com/watch?v=5kI92zArqEA

DLSS 4 is now BETTER than Native... HUGE quality improvements!

Wizzard
Wizzard
2025. febr. 24. 11:29

@Kirby HWUnboxed mi?

Gpety
Gpety
2025. febr. 24. 9:33
#1

Addig is keresik az eltünedező ROP-okat. Az egész rtx5-ről már egy filmet lehetne forgatni, kár, hogy Benny Hill már nem él, kiváló választás lenne Bőrdzseki Chan szerepére.

Wizzard
Wizzard
2025. febr. 25. 8:24

@punchman

"De ettől még leállították a korábbi sorozat gyártását, és hiányt generáltak."

Ahogy az amd is a 7900 gre-vel.

Vissza az oldal tetejére