Az aktuális gazdasági helyzet, az emelkedő infláció, a geopolitikai feszültségek, illetve a magas energiaárak miatt több szegmensben is visszaesés jelei mutatkoznak, ugyanis ezek a hatások a vásárlói kereslet visszaesését eredményezték. A csökkenés a jelek szerint a gamer monitorok szegmensét is elérte, ahol az idei év folyamán várhatóan 10%-kal kevesebb terméket tudnak majd leszállítani a piaci szereplők, mint egy évvel korábban, vagyis várhatóan 20,5 millió gamer monitor kerülhet forgalomba. A csökkenés mögött egyébként az is megbújhat, hogy a csúcskategóriás videokártyák a vártnál később érkeznek, éppen ezért a felhasználók egy része a monitor cseréjét is későbbre halaszthatta.

A TrendForce munkatársai 2019 óta tartják rajta kezeiket a gamer monitor szegmens ütőerén, így onnantól kezdve minden évre vannak statisztikáik. A Covid időszakban szép nagy növekedést produkált a piac, valamint még 2021 folyamán is jól teljesített a piac, de már látszottak egy esetleges lassulás jelei. A 2022-es esztendő még zajlik, így pontos számok nem állnak rendelkezésre, csak becslések, amelyek 10%-os szállításimutató-csökkenésre utalnak, de 2023 folyamán már újra növekedési pályára állhat ez a szegmens, ahogy az a lenti diagramon is látszik.

Galéria megnyitása

A gamer monitorok között egyre inkább hódítanak az ívelt kijelzős példányok, ugyanis a gyártók rengeteg ilyen terméket dobnak piacra, ráadásul vonzó paraméterekkel, felszereltséggel, illetve sokszor korrekt árcédulával is teszik ezt, így a vásárlók ezek felé fordulnak. A trend várhatóan 2023 folyamán is folytatódni fog, azaz tovább növekedhet e monitorkivitel népszerűsége. 2021-ben az ívelt monitorok még csak 41%-os piaci részesedéssel bírtak, ez idén már 44%-ra növekedhet, 2023 folyamán pedig további 2%-os emelkedésre számíthatunk. Ez főként annak is köszönhető, hogy az ultra-széles kijelzővel ellátott monitorok népszerűsége növekszik, és jellemzően ebben a szegmensben találkozhatunk ívelt kijelző példányokkal is.

A másik érdekes statisztika a paneltípus szerinti részesedésről ad képet. A rendelkezésre álló statisztika alapján a gamer monitorok szegmensében a VA panellel szerelt monitorok a legnépszerűbbek, ezek képviselik a szállítások 48%-át, míg az IPS alapú példányok 43%-os részesedéssel rendelkeznek. A TN+Film alapú panelek csak 9%-os részesedéssel bírnak, ám az idei év folyamán ez tovább csökken majd, várhatóan 4%-ra. Az OLED panellel felvértezett gamer monitorok mindössze 0,4%-os részesedést gyűjthetnek idén, de 2023-ban már a 2%-os részesedést is elérhetik.

Az elemzők szerint 2023 folyamán a 100 Hz feletti képfrissítési rátával rendelkező, gamer célokra is bevethető monitorok pörgethetik majd a piacot, és ezek a termékek az öregecske 75 Hz-es eSport monitorok tulajdonosai számára is vonzóak lehetnek, így ők lecserélhetik jelenlegi kijelzőjüket. Ezzel egy időben a prémiumszegmensben az OLED, a QD-OLED, illetve a Mini LED alapú monitorok iránt növekedhet a kereslet, amit az is segíthet, hogy ezekből egyre nagyobb a választék belőlük.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

3 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Rojik
Rojik
2022. okt. 2. 15:32
#2

Mindenhol recesszióra számítanak 2023-ban, itt meg növekedésre? :-/ Jelenlegi helyzet alapján valószínűbb, hogy jövőre sem lesz növekedés, hanem inkább csökkenés, maximum stagnálás.

Busterftw
Busterftw
2022. okt. 1. 17:38
#1

Hat ha a QD-OLED/OLED monitorokbol nem csak UW jonne akkor lenne tobb kereslet, hol vannak a 27-32" QD-OLED monitorok?
Miert csak 34" UW meg 42" meret van?

Dragon3k
Dragon3k
2022. okt. 2. 13:58

@Busterftw Gondolom, a kisebb méret nem csökkentené az árat, lehet így tudják gazdaságosan darabolni a panelt.

Vissza az oldal tetejére