Franciaországban egyre fontosabb szempont a digitális szuverenitás elérése, éppen ezért a folyamatot segítő projektet felgyorsították annak érdekében, hogy az egyes területeken minél hatékonyabban és gyorsabban le lehessen vezényelni az átálláshoz szükséges teendőket. Az átállás részeként a Microsoft által fejlesztett Windows operációs rendszereket le szeretnék cserélni Linux disztribúciókra, ezzel szeretnék kivezetni az amerikai üzleti érdekeket a francia munkaállomások területéről. Arról konkrétan nem esett szó, pontosan mely Linux disztribúcióknak szavaznak majd bizalmat, de nagy rá az esély, hogy egy, a saját igényekre szabott francia kiadás lesz a befutó, amit akár a helyi fejlesztőkkel szabnak át a kormányzati igények teljesítéséhez.
A francia DINUM (Interministerial Digital Directorate) törekvéseit több államigazgatási szerv segíti, így például a Digitáis Ügyek Minisztériumközi Igazgatósága, Franciaország Vállalkozási Főigazgatósága (DGE), Franciaország Nemzeti Kiberbiztonsági Ügynöksége (ANSSI), illetve az Állami Beszerzési Igazgatóság (DAE) is. A szuverén szoftverekre és szolgáltatásokra való áttérés folyamatában a három kezdeti lépés egyike az, hogy a Windows operációs rendszereket Linux kiadásokra cserélik annak érdekében, hogy Franciaország Európán kívüli megoldásoktól való függőségeit csökkentsék. A terv várhatóan őszre készülhet el, így akkoriban minden érintett tudni fogja, milyen munkaállomásokat, együttműködő eszközöket, vírusirtó szoftvereket, mesterséges intelligenciával kapcsolatos megoldásokat, adatbázisokat, virtualizációs megoldásokat, illetve hálózati eszközöket kell beszerezni ahhoz, hogy a digitális szuverenitással kapcsolatos kezdeményezés a következő szintre léphessen.
Az operációs rendszerek mellett a különböző, főként Európán kívüli külföldi szolgáltatásoktól való függőséget is próbálják csökkenteni, ennek részeként a Nemzeti Egészségbiztosítási Alap berkein belül 80 000 munkavállaló állt át nyílt forráskódú alternatívákra, amelyekkel kiváltható a Dropbox, a Microsoft Teams, vagy éppen a Microsoft Zoom szolgáltatása. A felsorolt szolgáltatások helyét a Tchap, a Visio, illetve a FranceTransfert vette át, néhány egyéb megoldással együtt, így egy modern, az együttműködést és a termelékenységet segítő eszközcsomag jött lére La Suite névvel. Ezzel egy időben az egészségügyi adatokkal kapcsolatos adatplatformot is átültetik egy új, megbízható megoldásra még az idei év vége előtt.
A lépések célja egyértelműen az, hogy kevésbé függjenek az amerikai és az egyéb Európán kívüli szoftvercégektől és a különböző szolgáltatásokat nyújtó cégektől, helyettük olyan alternatívákat vessenek be, amelyek felett van ellenőrzésük mind adatbiztonság, mind költségek, mind pedig a fejlesztés iránya terén. A külföldi szoftvereknél az árazásra, a fejlődés irányára, illetve a különböző kockázatok kezelésére nincs módjuk, mint ahogy az adatok, az infrastruktúra, illetve a stratégiai döntések felett sincs olyan hatalmuk, mintha saját vagy nyílt forráskódú megoldásokat használnának.
Hogy a franciák döntésében szerepet játszott-e az, hogy kulturális és egyéb tekintetben egyre nagyobb szakadék mutatkozik az USA és európai szövetségesei között? Valamilyen szinten biztosan volt rá hatása, és valószínűleg az is szerepet játszott, hogy az elmúlt időszakban jelentős globális kiesések mutatkoztak bizonyos szolgáltatásokban, amelyek olykor-olykor komplett szektorokat bénítottak meg. Ha a franciák terve sikerrel jár és beválik az új stratégia, az azt is jelentheti, hogy a vállalat az EU vezető tagjaként példát mutat majd a többi tagállam számára, akik hasonlóképp járhatnak majd el, illetve Franciaországon belül is lehetnek hatásai a kormányzat egyéb szerveire, illetve a velük szorosan együttműködő szervezetekre is.