A Mozilla vezetője, Anthony Enzor-DeMeo még tavaly decemberben tette egyértelművé, hogy a felhasználói visszajelzéseket figyelembe véve nemcsak az AI funkciók fejlesztésére koncentrálnak majd, hanem arra is lehetőséget biztosítanak, hogy ezeket az újításokat igény esetén egyetlen kattintással le lehessen tiltani, ezáltal mindenki elérheti a számára ideális felhasználói környezetet. Akkoriban még nem derült ki, hogy az AI funkciók letiltását segítő funkció pontosan mikor érkezhet meg, de a napokban szerencsére erre is fény derült: a 2026. február 24-én megjelenő 148-as Firefox kapja meg elsőként ezt az újítást.
A fejlesztőcsapat ígérete szerint az AI funkciókat blokkoló újítás, ami a „Block AI Enhancements” nevet viseli majd, azokat a felugró ablakokat és emlékeztetőket is ki fogja kapcsolni, amelyek az új AI funkciók érkezését, illetve rendelkezésre állásukat hirdetik. Amennyiben engedélyezzük a funkciót, akkor az AI tartalmak és az említett értesítések egyaránt le lesznek tiltva, és ez a beállítás a webböngésző frissítését követően is életben marad, azaz nem kell majd vele foglalkozni, de ha közben mégis kipróbálnánk egy-egy AI alapú szolgáltatást, bármikor letiltható a blokkolás.
Az új funkció egy friss ablak részeként lesz elérhető, amelyben nemcsak az összes AI funkciót lehet majd letiltani egy kattintással, hanem igény szerint akár egyesével is lehet őket engedélyezni és tiltani, attól függően, mire van szükség a mindennapokban. Az AI alapú megoldások között megtaláljuk a webböngésző tartalmait lefordító szolgáltatást, a PDF fájlokban található képekhez képaláírást készítő funkciót, az AI alapú böngészőfül-csoportosító extrát, valamint az oldalsávon keresztül elérhető chatbot fukcionalitást is. Utóbbi egyebek mellett a Claude, a Copilot, a Gemini, a ChatGPT, illetve a Le Chat Mistral használatát is lehetővé teszi, ha engedélyezzük.
A „Block AI enhancements” beállítás alap értelmezetten ki lesz kapcsolva, az egyes beállításokat pedig konzisztensen tartani fogja a webböngésző a frissítések alkalmával is: amit kikapcsolunk, az kikapcsolva marad, amit bekapcsoltunk, az továbbra is elérhető lesz. Az új funkciók, amelyeket korábban még nem használtunk, elérhetőként fognak megjelenni, ahogy bevezetik őket.
Az említett beállítási lehetőségek első körben a Firefox kísérleti verziójában, a Nightly buildeken keresztül lesznek elérhetőek, ezek kipróbálását javasolja is a Mozilla csapata, valamint azt is kérik, hogy a tesztelők osszák meg tapasztalataikat a fejlesztőkkel az erre a célra készített platformon keresztül, ami a Mozilla Connect nevet viseli.