Shop menü

ÚJ VEZETŐ KERÜLT A MOZILLA ÉLÉRE, A FIREFOX MODERN AI WEBBÖNGÉSZŐVÉ VÁLIK

Az AI funkciók szabadon kikapcsolhatóak lesznek, és továbbra is fontos szempont lesz a funkciók működésének átláthatósága, az adatvédelem, illetve az is, hogy megszolgálják a felhasználók bizalmát.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Új vezető került a Mozilla élére, a FireFox modern AI webböngészővé válik

A Mozilla élére új ügyvezető került Anthony Enzor-DeMeo személyében, aki az elmúlt egy esztendő folyamán a Firefox fejlesztőcsapatát irányította. A Mozilla az elmúlt időszakban számos nehézséggel találta szemben magát, amelyek miatt szerkezeti átalakításokra és elbocsátásokra volt szükség, és a nehézségek kora még mindig nem ért véget, ugyanis most a vállalatnak azt kell kitalálnia, hogyan tud kellően hatékonyan érvényesülni a webböngészők piacán, ahol a mesterséges intelligencia alapú funkciók egyre nagyobb teret hódítanak majd maguknak az elkövetkező időszakban.

A vezető szerint a Firefox fejlesztése során továbbra is kiemelten fontos lesz az adatok védelme, a különböző funkciók működésének átláthatósága, azaz a felhasználói bizalomra szeretnének építeni, közben pedig hasznos extra funkciókkal és szoftverekkel is szeretnék bővíteni a repertoárt, amelyek révén a Firefox még vonzóbbá, még versenyképesebbé válhat. Ezzel együtt bevételszerző képességek terén is fejlődésre lehet majd számítani, ugyanis jelenleg a Google háza tájáról jelentős mértékű bevétel érkezik, hála Google Search kapcsán kötött megállapodásnak. A tervek alapján a bevételeket diverzifikálni szeretnék, azaz előfizetéses opciókban, reklámozásban, illetve AI megállapodásokban és keresőszolgáltatókkal kapcsolatos megállapodásokban egyaránt gondolkodnak hosszabb távon.

A vezető szerint tehát új üzleti modellekre van szükség, ugyanakkor azt is világossá tette, továbbra is elkötelezettek maradnak a nyílt internet mellett. Számos esetben látható, hogy fizetős falak mögé költöznek az egyes tartalmak, ami a reklámokkal kapcsolatos lehetőségeket is korlátozza, de ezzel az új vezető szerint ők nem tudnak mit kezdeni, csak annyit tehetnek, hogy a nyílt és ingyenes web mellett teszik le a voksukat – ami reklámok megjelenítését is eredményezi. Arra is kitért, hogy igazából arra is lenne lehetőség, hogy a reklámblokkolók használatát blokkolják, ami nagyjából 150 millió dolláros bevételt eredményezne, de ezt nem szeretnék megtenni, hiszen eltér a küldetésük valódi céljától. Az extra hozzáadott érték révén azt reméli, hogy az olyan szolgáltatások, mint amilyen a VPN vagy az adatvédelmi szolgáltatásokat kínáló Monitor, segíthetnek majd abban, hogy a felhasználók felől bevétel érkezhessen, előfizetések formájában.

Összességében minél több felhasználót szeretnének megnyerni a Firefox számára, ezt pedig abban a felfogásban próbálják elérni, hogy továbbra is biztosítják az átláthatóságot, az adatok védelmét, illetve azt is, hogy az egyes funkciókat szabadon kikapcsolhatóvá teszik. Ilyenek lesznek például az AI funkciók is, amelyek révén különböző nagy nyelvi modellek jelenhetnek meg Firefox alatt. Ezek között egyhamar biztosan nem lesz olyan megoldás, amit a Firefox csapata tréningezett, az viszont biztos, hogy a választás lehetőségét meghagyják majd a felhasználóknak.

Az LLM-ek között lesznek nyílt forráskódú verziók, amelyek széles körben elérhetőek mindenki számára, de zárt, Mozilla által kínált felhőopciók is rendelkezésre állnak majd, valamint a nagyvállalatok népszerű modelljei is elérhetőek lesznek. Utóbbiak közül egyet sem neveztek meg konkrétan, de a ChatGPT, a Gemini, illetve a Claude egyaránt jelen lehet majd az opciók között. Azt egyelőre még próbálják kitalálni, hogyan érdemes a mesterséges intelligenciában rejlő lehetőségeket a webböngészőbe integrálni, de idővel erre is megszületik a válasz.

A Firefox webböngészőt jelenleg havi szinten nagyjából 200 millióan használják, ami nem egy kis szám, viszont ha mellé állítjuk a Google Chrome népszerűségét, akkor már máshogy fest a kép: a Chrome-ot havi szinten nagyjából 4 milliárd felhasználó alkalmazza különböző mindennapi feladatokra.

A Mozilla csapata továbbra is a legjobb webböngészőt szeretné letenni az asztalra, amihez számos extra funkció is szoftver társul majd – mind-mind a felhasználói bizalomra építve. Az egyik újítás a Mozilla VPN lesz, ami jövőre válik elérhetővé, de több egyéb érdekes opció fejlesztése is zajlik, ám ezekkel kapcsolatban egyelőre nem árult el részleteket az új vezér.

A vízió tehát megvan, de hogy a tervek megvalósításával végül sikerül-e elérni a kitűzött célokat, azt majd az elkövetkező negyedévek folyamán láthatjuk meg.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére