A Command & Conquer Remastered Collection játékai 25 év után tértek vissza a modern PC-kre, ez pedig rengeteg rajongót vonzott be újra a játékba.

Olyannyira, hogy játékok körüli érdeklődés még magukat a fejlesztőket is meglepte. Csak Steamen több, mint 42 000-en voltak a bent az első perctől kezdve és ebbe nem számítanak bele az Origines eladások, illetve azon játékosok sokasága, akik nem értek rá éppen akkor, de később csatlakoztak. A start annyira jóra sikerült játékosszám szempontjából, hogy természetesen nem is bírták a szerverek a többszemélyes mókára való érdeklődést, így azonnal lagok és összeomlások jelentkeztek, de ezt szerencsére másnapra megoldották a fejlesztők és azóta sima élményt nyújt a rendszer.

Jim Vessella emiatt és egy másik bug miatt egy reddit bejegyzésben kért elnézést. Van ugyanis egy pár hete ismert hiba, amire nem jöttek rá, hogy mi okozhatja, de a lényege az, hogy ha először indítjuk el a játékot egy gép újraindítás után, akkor nagyon elkezdhet szaggatni. Elmondása szerint mivel otthonról dolgoznak, nem férnek hozzá azokhoz a speciális tesztelő hardverekhez, amivel ez visszakövethető lehetne, így jelenleg a közösség segítségét kérik, hogy hátha a nagyobb adatmennyiséggel sikerül megtalálni a probléma forrását.

Az elképzelés az, hogy a textúra betöltésénél lehetnek problémák, mert a küldetés újraindítása, a régi grafika használata és az SSD-re való telepítés mind-mind segíthet a probléma elhárításában.

Galéria megnyitása

A játékosok nagyon nagy többsége egyáltalán nem mérges, sőt, a Steamen több, mint 90%-os pozitív értékeléssel van fönt, ami igencsak jónak mondható. A csomagról a teszt hamarosan várható itt az iPonon is.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

4 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
_PARASZT_
_PARASZT_
2020. jún. 8. 21:46
#3

Adj neki 1-2 honapot, kutya se fog vele játszani.

Nyilván így is megéri, kb. lehetett max 200$ a költsége az ujra kiadásnak :D

Meteoreso
Meteoreso
2020. jún. 8. 21:27
#2

Ez csak egy texture pack DLC, a videók maradtaka régiek ami kiábrándító, a színészi munka amit látok hát az színjátszószakközép. Az a magyar űrstratégia játék örege jutott eszembe.. jááááájj :D

Csak a neve adja el. ami jó volt nem lesz rossz csak nem újult meg ami 20 éve jó volt az játékmechanikailag már elavult, kicsi térkép borzasztó AI, nincs AC egy egységet egy adattal jellemzünk, nincs fedezék, rejtőzködés, beásás. ami ma már vannak stratégiai játékokban. Csak a retró öröme !

hunspirit
hunspirit
2020. jún. 8. 12:50
#1

Min lepődtek meg a majmok?

Kifejezetten jó játékok voltak ezek, mielőtt az EA tönkretette őket (is).
https://i.imgur.com/n7utPH9.png

abysan
abysan
2020. jún. 8. 14:23

@hunspirit Azok a "majmok" az eredeti Westwood csapat, akik az eredeti játékot készítették, csak most a Petroglyph... Szóval a Westwoodot majmoztad most le, grat.

Vissza az oldal tetejére