A Treyarch legújabb, hivatalos április huszonhatodikán bemutatkozó játékáról annak puszta létezésén kívül még nem sokat tudni. A stúdió, hogy felcsigázza a rajongók érdeklődését, egy játékmenetet nem tartalmazó teaser-videóval kedveskedett nekik, melyben egy alternatív jövőbe kapunk bepillantást.

Az emberi teljesítőképességet radikálisan feljavító implantátumok és a DNS-t megváltoztató műtétek a mindennapok részét képezik, ugyanakkor ahogy az a tüntetésekből is látható, az átlagemberek nem elhanyagolható része retteg a "mesterségesektől", és mélyen elítéli a közvélemény szerint Istent játszó tudósokat. Ráadásul egy Edward Snowdenre hasonlító informátortól szerint az Egyesült Államok kormánya elsősorban nem a fogyatékossággal születettek életminőségének javítása miatt támogatta az évek során kutatókat, hanem hogy létrehozhassa az inkább fegyvernek, mint embernek számító szuperkatonákat. Ezt persze az illetékesek minden létező hivatalos fórumon tagadják, ám a videó utolsó másodpercei alapján nem túl nehéz kitalálni, hogy nem mondanak igazat.

Ez igencsak érdekesen hangzik, hiszen az emberi génmódosítás, még ha gyerekcipőben járis, komoly indulatokat vált ki a többségből. Mindössze egyetlen, de annál súlyosabb gond akad vele. Jelesül, hogy minimális változtatásoktól eltekintve, szinte teljesen megegyezik a Deus Ex széria alaptörténetével. Külön kínos, hogy a videóban látottak alapján, ha az ember nem tudná, hogy a CoD legújabb részének kedvcsinálóját nézi, a többség alighanem a nemrég bejelentett Mankind Divided egy új videójának gondolná az alkotást. A népszerű akció-szerepjáték sorozat új részének fő motívuma az lesz, hogy mi is különbözteti meg az embert a géptől egy olyan korszakban, amikor bárki lecserélheti a lábait mesterséges implantátumokra, vagy fegyvereket ültethet a testébe?

A hasonlóság nem csak a játékújságok munkatársainak és a fórumozóknak tűnt fel, hanem az Eidos Montreal csapatának is, akik nem bírták, hogy ne szúrjanak oda egyet a Black Ops készítőinek.

Bár ezen sorok írásáig a Treyarc nem reagált a gúnyolódásra, de gyanítható, hogy mindkét cég kommunikációs szakemberei gőzerővel dolgoznak azon, hogyan lehetne nevetségessé tenni a vetélytársat, így alighanem roppant szórakoztató vírus és gerillakampányokra számíthatunk a jövőben.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

22 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Arbor
Arbor
2015. ápr. 27. 21:36
#13

Nyílván nem a Sztori a legerősebb pontja az ilyen játékoknak :) Én már nagyon el se várom olyan fps-ektől ami multival jön hogy erős vagy közepes sztorija legyen. Ezt a megítélésemet erősítette az új Wolfeinstein ami egy baromi jó sztorival jött(saját vélemény) és csodák csodájára multi nélkül. Azonban ez meg is látszik az árán már :( Az a gond hogy kevesen mernek erős sztorit belevinni az fpsükbe mert nem éri meg egyszerűen hisz multi-multi-multi. Azthiszem volt valami statisztika hogy a 2007-től kijött CoD és BF-kben a játékosok összesen a játékba ölt idő valami 7-9%-át ölték a Single részbe(játéktól függően). Így ezek alapján nem hiszem hogy elvárható lenne egy erős sztori, hisz kicsit torzítva de a kutyát se érdekli-- > aztán lehet már abba a körbe estünk hogy azért nincsen sztori mert senkit sem érdekel mert nincsen sztori mert senkit sem érdekel :D

Shinjiii
Shinjiii
2015. ápr. 27. 11:21
#12

Tény, hogy ezúttal sem a történet fog központi szerepet játszani. Előttem már írta valaki, hogy kétli, ebbe a dologba belemélyül a történet. Dehát megint csak a harci oldalát tekintik, semmi dramaturgia, filozofálás. Persze, miért is szólna erről egy futószalagos termék? A profitról szól. :D

FaL
FaL
2015. ápr. 27. 9:32
#11

Nem enged szerkeszteni a korábbi kommenten :(

Megnézve a CoD BO3 reveal trailert, hát mit lát az ember benne? Bizony falon futást... Igazából így lehet állást foglalok a kérdésben és szerintem is bizony körbenéztek, hogy mi minden van manapság, ami menő, érdekes, szereti a nép és összeollózták :P Jó lesz ez a Call of Duty: Titan Divided, egy ncore letöltést meg is fog érni, többet nem lol

FaL
FaL
2015. ápr. 27. 8:51
#10

Mielőtt még kinyírjátok itt egymást, azt vegyétek figyelembe, hogy egy FPS-nél (főleg a CoD szintű dolgoknál) a történet valahol a 20. a sorban. Bőven megelőzi fejlesztésben a motor, játékmenet, stb. A történetet általában a játékmenethez szokták igazítani és nem fordítva. Tehát a 3 éves fejlesztési ciklusban a 0. évben az van csak meg, hogy múltbeli, jelenbeli, vagy jövőbeli témájú játékot csinálnak, majd úgy a 2. év vége felé elkezdik a történetet is összedobni. Ez már csak azért is van így, mert sok játék próbál kurrens témákat bevonni, hogy ezáltal is relevánsabb legyen.

Nem foglalok állást a témában, csak ezt érdemes figyelembe venni mielőtt egyiket véditek vagy támadjátok.

magerg
magerg
2015. ápr. 26. 22:04
#9

A jövőkutatók szerint a transzhumanizmus ilyen iránya biztos hogy komoly társadalmi viharokat fog okozni.

Most hirtelen nem jut eszembe jobb módszer hogy ezt a témát 3 percben, hatásosan előadjam a hallgatóságnak.

Ugyan erre a témára épített a Human Revolution is, szóval nem kellene azonnal rásütni hogy másolja egyik a másikat.

Ha a következő CoD vacak lesz, nem emiatt lesz az.

bruce_printscreen
bruce_printscreen
2015. ápr. 26. 21:02
#8

Azt kell mondjam az utobbi evek fps felhozatala akkora moslek, hogy a cod azert kap annyit amenyit (es nem is teljesen indokolatlanul).

Mert a far cry 3 nem ugy volt osszelopva innen onnan (raadasul szarul) mi?

A deus ex legutobbi reszeben meg divatmajmok rohangaltak ( szerintem okadek volt pedig nekem meg a masodik IS tetszett).

Vagy ott az assassins creed.

Mekkora okadmany az is (raadasul az mar a legelejetol full ostobasag, mig a codbol az 1. Legalabb jo vol).

Terror
Terror
2015. ápr. 26. 9:23
#7

Ha már ott tartunk, hogy mi volt előbb, a művégtagos-implantátumos téma már 1993-ban nyerő volt a Syndicate-tel...

Shinjiii
Shinjiii
2015. ápr. 26. 9:11
#6

Jajj, mér' másolja, bakker? Manapság csoda, hogy képesek különbséget tenni sztori és sztori között, hiszen mindent ellőttek már az elmúlt 20 évben! És az RPG-k nem másolják egymást? Dragon Age, Skyrim, Witcher, meg a többi szar szemét félkész hulladék fő történeti szála nem ugyanúgy a 'világ és a szegények megmentéséről' szól? Hagyjátok már a köpködést, olyan szánalmasak vagytok...

Shinjiii
Shinjiii
2015. ápr. 27. 8:12

Haha, igazad van, legközelebb színvonalasabb leszek. :) Kicsit feszültebb voltam aznap.

bruce-printscreen meg legalább felvidított a gazdag szókinccsel megáldott hozzászólásával. :D

WRT54GL
WRT54GL
2015. ápr. 25. 20:33
#5

Lehet, hogy koppintották az ötletet (a Human Revolution-t 2007-ben kezdték el talán, tehát volt idő a csaklizásra), de a megvalósítás ég és föld. A CoD egy agyatlan lövölde, amiben semmi kreativitás nincs, a DE:HR meg a legjobb FPS, amit valaha csináltak, remek lopakodós mechanikával, interaktív párbeszédekkel, sokszor újrajátszható tartalommal.

tomchee
tomchee
2015. ápr. 27. 0:36

[off]Szerencsére egyedül vagy a véleményeddel :)

Soha nem gondolkoztál, el azon egyébként, hogy megtiszteled a fórumozókat azzal, hogy kulturáltan fogalmazol? Ha egy személyhez intézed a szavaidat akkor meg kiváltképp. :)

No effense, rly ^^ [/off]

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2015. ápr. 25. 10:19
#4

Mert az előző nem a Titanfall-t nyúlta le ahogy csak bírta. Ezek pont annyit érnek, mint az "újságírók" akik 90%+ értékelést adnak minden éven a kacatjaikra vagy a vérpistikék akik megveszik hozzá a Season Pass-t és a Day One Patch fizetős DLC-t is.

Arbor
Arbor
2015. ápr. 25. 19:19

:O Lehetséges. Évszámok szempontjából lehet hogy félretájékozott vagyok, és ezért elnézést is kérek. Ez azonban még mindig nem változtat a tényen hogy nem telt el elég idő. Videójáték iparban nem egy játékmegjelenés után születik meg az újabb játék hanem már előre megvannak a tervek, koncepciók. Nem koppintásnak vélem az AW-t még mindig; pusztán annyi a bűne hogy később jött ki(talán ez meg is látszik a tartalmán). Egyértelmű hogy ugyanarra a koncepcióra épül amiket a két cég más irányba vitt. Ezért se volt per. Mert ennyi hasonlósággal igazán megérett volna már egy. Nem tudták volna eldönteni ki másolt kit. Hozzáteszem a Titanfall-t egyharmad részben csak azért vették az emberek mert ez nem CoD. Utána lehet nézni megkérdezett vásárlói statisztikáknak.

Még mindig ott vagyunk hogy 8-10 hónap alatt nem lehet lemásolni egy játékot és sutba dobni 1,5-2 év munkáját. Ezt te, ti is beláthatjátok.

Arról nem is beszélve most így szerkesztésből visszaolvasva hogy ugyanazokról beszélünk. Ki készette az A.W-t? A Sledgehammer ha jól tudom. Ki készítette az MW3-et Az Infity ward ÉS a Sledgehamer. Együtt dolgoztak és én nem tudhatom milyen üzletpolitikájuk volt a jövőre a nézve, de valószínű hogy már dolgoztak egy következő játékon aminek ez az Exosuitos alapja lett volna. Aztán szétváltak gondolom a vezérkarba nem jött ki minden simán és így megváltak a két emberrel aki szembement mindenki más üzleti terveivel. Szerintem még mindig nem Titanlfall kopi az AW pusztán ugyanarra az alap koncepcióra épülő kát játék ugyanazokkal a gyökerekkel. De ezt csak akkor tudnánk biztosra ha őszintén elmondanánk nekünk az érintettek. Mégis vállallati szemmel ez a valószínűbb és esélyesebb eshetőség.

tomchee
tomchee
2015. ápr. 25. 9:43
#3

Annyira azért nem lehet nagy meló a "Perks" fejlécet át írni "Implants"-ra :D

nemethpeter
nemethpeter
2015. ápr. 24. 22:29
#2

Nem ez az első CoD, ami már a 3 éves fejlesztési ciklusban készül? Elvileg akkor már 3 éve kitalálták ezt a történetet.

nemethpeter
nemethpeter
2015. ápr. 25. 16:37

Akkor nagyon úgy néz ki, hogy megtetszett nekik a történet és lemásolták...

Kerty
Kerty
2015. ápr. 24. 19:48
#1

más frencsájzokból "kölcsönöz" az aktuális új cod? Még sose történt ilyen... hah.

Vissza az oldal tetejére