A DDR5-ös memóriamodulok rövidesen megkezdhetik térhódításukat, ugyanis az Intel következő generációs konzumerpiaci platformja, amely az Alder Lake fejlesztés köré épül, immár DDR5-ös memóriatámogatással érkezik. Később az AMD háza tájáról is érkeznek majd DDR5-ös memória-alrendszert használó processzorok a konzumerpiacra, ám első körben mindkét gyártó a felsőkategóriára koncentrálhat majd, ahogy az lenni szokott.

Az új memóriaszabvány által kínált előnyökről már beszámoltunk, arról azonban még nem esett szó, hogy az újítások milyen kihívások elé állítják majd a gyártókat. A DDR5-ös memóriamodulok esetében a tápellátást szabályozó vezérlő, valamint a feszültségszabályzó modulok is a nyomtatott áramköri lapra kerülnek, nem az alaplapon foglalnak majd helyet, mint a korábbi szabványoknál, ami előnyökkel és hátrányokkal jár. Az előnyökről már beszéltünk: jobb lehet a tuningpotenciál, kevésbé lesznek komplexek az alaplap-dizájnok, valamint az adott gyártók a saját tapasztalataik alapján, a megcélzott igényekhez válogathatják össze a tápellátás komponenseit, ami költséghatékonyságra, illetve csúcskategóriás minőségre egyaránt lehetőséget ad.

Az előnyökhöz néhány hátrány is társul majd, ugyanis a tápellátó áramkör memóriamodulra történő integrálásával már nem csak a memórialapkák termelnek majd hőt működésük során, hanem az extra komponensek is, éppen ezért a hűtést is ehhez kell majd igazítani: a DDR5-ös memóriamodulok esetében fontos lesz majd az ütőképes hűtés, hiszen a hőtermelés is nagyobb lesz. Utóbbiról, azaz a jobb hűtés szükségességéről a Corsair DIY részlegénél dolgozó marketingigazgató, George Makris beszélt egy, a vállalat által publikált YouTube videóban.

Az alap DDR5-ös memóriamodulok 1,1 V-os üzemi feszültséget igényeknek majd, de természetesen a DDR5-ös kínálatban is megjelennek majd idővel az extrém magas órajelen ketyegő megoldások, amelyek az említettnél jóval magasabb üzemi feszültséget igényelnek – itt akár 1,6 V-os üzemi feszültségre is szükség lehet.

A DDR5-ös memóriamodulok a fentiek miatt alapból drágábbak lehetnek majd, mint DDR4-es társaik, hiszen több extra komponens is helyet kaphat a fedélzetükön, valamint a hűtés biztosításához is ütőképesebb megoldásokra lesz szükség, amelyek szintén növelhetik a bekerülési költséget. Az egyelőre nem világos, hogy árak tekintetében hogyan néz majd ki a kínálat, de az extra költségek vélhetően inkább a magasabb órajeleken ketyegő, komolyabb tápellátást igénylő moduloknál jelentkeznek majd nagyobb mértékben.

Mivel új szabványról van szó, amelynek terjedéséhez időre lesz szükség, eleinte szokás szerint drágábbak lesznek ezek a modulok, de ahogy a gyártást felfuttatják és a termelés egyre hatékonyabban zajlik, az árak lassú mérséklődésére lehet majd számítani. Mivel az Alder Lake platform még idén bemutatkozhat, a DDR5-ös memóriamodulok forgalmazása is rövidesen megindulhat, így hónapokon belül képet kaphatunk azzal kapcsolatban is, hogyan alakulnak az áraik.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

12 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
pepeno1
pepeno1
2021. aug. 10. 11:30
#4

Szerintem csak eygszerűen több LED kell rá, és máris meg van oldva a hűtés. XD

Mosdatlan_falusi
Mosdatlan_falusi
2021. aug. 9. 17:14
#3

"eleinte szokás szerint drágábbak lesznek ezek a modulok" - ez hülyeség, sem a DDR3, sem a DDR4 indulásakor nem voltak drágábbak a modulok, mint az előző generáció, sőt, gyakran még kevesebbe is kerültek (persze ebben benne volt némi rásegítés az kifutó típus árazásában). Majd amikor már lapot sem kapsz DDR4-gyel, na akkor megszalad az a ceruza.

Balucsek
Balucsek
2021. aug. 10. 10:30

@Mosdatlan_falusi  DDR4 hamar beállt már kb 1 évvel megjelenés után volt pár modul ami olcsóbb is volt mint a DDR3, mert akkor volt a memória túltermeléses "gyártói válság". Aztán visszavettek a termelésből jött rá hirtelen árvíz, tűzvész, áramszünet és mindenféle memórai ára a duplájára emelkedett.

Dragon3k
Dragon3k
2021. aug. 9. 13:37
#2

"A DDR5-ös memóriamodulok esetében a tápellátást szabályozó vezérlő, valamint a feszültségszabályzó modulok is a nyomtatott áramköri lapra kerülnek, nem az alaplapon foglalnak majd helyet, mint a korábbi szabványoknál, ami előnyökkel és hátrányokkal jár. Az előnyökről már beszéltünk: jobb lehet a tuningpotenciál, kevésbé lesznek komplexek az alaplap-dizájnok"

Megint kevesebb dolog kerül a lapra, de az nem lesz olcsóbb, sőt az évek során minimális drágulás van mindig, ez mellett a memóriák is még drágábbak lesznek.

Dragon3k
Dragon3k
2021. aug. 10. 23:03

@thedeveloper Amennyi helyett spórolnak, annak a helyére nem fog elférni egy m2 foglalat, tesznek rá több rgb-t.

spdrfx
spdrfx
2021. aug. 9. 12:14
#1

az rgb led ebben nyilvan nagy segitseget nyujt, ahogy az is, hogy a modulok koze egy hajszalat se lehet betenni.

spdrfx
spdrfx
2021. aug. 11. 0:06

@thedeveloper nem a merete szamit, ha nincs holeado felulet, akkor gyakorlatilag folosleges a nagy borda. Egy darab alulemez tobbet er, ha at tudja jarni a levego.

Vissza az oldal tetejére