A Cisco még 2003 folyamán vásárolta meg a Linksys márkanevet, amely azóta is a neves nagyvállalat tulajdonában van, de a jelek szerint már nem sokáig. A Bloomberg legfrissebb értesülései szerint az 500 millió dolláros szerzeményt a Cisco most el szeretné adni, így a vállalat már meg is bízta a Barclays Plc-t, hogy keressen vevőt a Linksys márkanévre.
A Linksys márkanév alatt átlagfelhasználóknak szánt hálózati kiegészítőkkel, főként vezeték nélküli hozzáférési pontokkal és routerekkel találkozhatunk, de mellettük néhány egyéb termék is jelen van a márkanév kínálatában, például WiFi adapterek, switchek és hálózati kártyák is. A szóban forgó márkanév iránt többen is érdeklődhetnek, köztük olyan vállalatok is, akik TV-s set-top-box egységeket, illetve egyéb TV-s kiegészítőket gyártanak. Az érdeklődők listája egyelőre sajnos nem publikus. A Linksys márkanév a jelenlegi információk szerint 500 millió dollárnál jóval kisebb összegért cserélhet majd gazdát.
A Linksys márkanév eladása egyébként jól illik a Cisco friss stratégiájába, amelynek lényege, hogy a vállalat fokozatosan elhagyja az átlagfelhasználóknak szánt megoldások piacát, helyettük pedig inkább a vállalati szoftveres és technológiai megoldások felé fordul. A folyamat részeként a cég elnök-vezérigazgatója az elmúlt év folyamán már jelentős karcsúsítást eszközölt, amelynek köszönhetően 7800 munkahely szűnt meg.
Az értesüléseket egyelőre sem a Cisco, sem pedig a Barclays Plc szóvivője nem kívánta kommentálni.































